Csillagszóró után indul a Kikelet hadművelet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kikelet hadművelet elnevezéssel tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciósorozat indult csütörtökön, amely március 31-ig tart.

Az érintett nyolc hatóság együttműködésével mintegy 35-40 ezer ellenőrzés várható, amikor is külön figyelmet kapnak a szezonális jellegű termelői és kereskedői tevékenységek, a húsvéti vásárok, az idegenforgalmi programok, illetve az ünnepekhez kapcsolódó rendezvények – jelentette be Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

A március 31-éig tartó ellenőrzéssorozat újdonsága, hogy a téli ellenőrzések során együttműködő hatóságokhoz – az APEH, az ÁNTSZ, a FVM, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség és a VPOP mellé – csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság is.

A 2007. november 21-én indult és hat hétig tartó Csillagszóró hadműveletben hét hatóság szakemberei végeztek összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzést az év végi ünnepekhez kapcsolódóan. A hathetes akcióban 35 ezer ellenőrzést végeztek, mintegy 9 ezer esetben szabtak ki bírságot, hozzávetőleg 1,1 milliárd forint összegben, a lefoglalt áruk értéke meghaladta az 510 millió forintot.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).