Amerikai állampolgár megbízási díja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cégünk egynapos előadásra megbízási szerződést köt egy amerikai állampolgárságú egyetemi tanárral. Az előadás Magyarországon lesz megtartva. A megbízási díj összege eléri a minimálbér 30 százalékát. A kifizetett megbízási díjból kifizetőként kell adót és járulékot vonnunk, SZOCHO-t fizetnünk?


Amennyiben az amerikai oktató nem államilag elismert intézményben tanít, akkor a magánszemély jövedelmének adózási helyének megállapításakor a kifizetés alapját képező jogviszonyt kell megvizsgálni. A 49/1979. (XII. 6.) MT rendelet (Egyezmény) 13. cikke alapján az olyan jövedelem, amelyet az egyik Szerződő Államban illetőséggel bíró természetes személy szabad foglalkozás kifejtéséből élvez, csak ebben az Államban adóztatható, kivéve, ha az ilyen foglalkozást a másik Szerződő Államban fejti ki és

a) a természetes személy a vonatkozó adózási évben összesen 183 napot meghaladó időszakot vagy időszakokat tölt el ebben a másik Államban vagy

b) a természetes személy tevékenységének kifejtéséhez ebben a másik Államban rendszeresen állandó berendezéssel rendelkezik, de a jövedelemből csak annyi, amennyi ennek az állandó berendezésnek tudható be.

(2) A „szabad foglalkozás” kifejezés magában foglalja különösen az önállóan kifejtett tudományos, irodalmi, művészeti, nevelési vagy oktatási tevékenységet, valamint az orvosok, ügyvédek, mérnökök, építészek, fogorvosok, művészek, sportolók, könyvelők és könyvszakértők önálló tevékenységét.

A fentiek, valamint a kérdésben foglalt információk alapján tehát az amerikai illetőségű oktató jövedelme Magyarországon nem adóztatható. A kifizetőnek tehát nem kell adóelőleget levonnia, ha a magánszemély igazolja külföldi illetőségét.

Az USA és Magyarország között szociális biztonságot szabályozó egyezmény nincs, ezért egyezmény hiányában a Tbj. és a Szocho tv. általános szabályait kell alkalmazni. A Tbj. 4. § h) pontja szerint megbízási jogviszonynak minősül a magyar jog hatálya alá tartozó megbízási jogviszony, továbbá a külföldi jog hatálya alá tartozó olyan megbízási jogviszony, amely alapján a munkát Magyarországon végzik. A Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja és a kérdésben foglalt információk alapján a biztosítás létrejön.

A Szocho törvény szerint az adó alanya a kifizető, kifizető pedig az, aki a természetes személlyel adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban áll. Adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonynak minősül a Szocho tv. 455. § (2) bekezdés h) pontja szerint az Szja tv. szerinti nem önálló tevékenység vagy önálló tevékenység végzésének alapjául szolgáló jogviszony, amely alapján a tevékenységet Magyarországon végzik.

Tehát a megbízási díj után személyi jövedelemadót nem, azonban járulékokat és szociális hozzájárulási adót kell fizetni. A járulékok és a szociális hozzájárulási adó alapja a szerződésben meghatározott díjazás. (Tbj. 4. § k/2. pont, Szocho tv. 455. § (1) bekezdés e) pont)

 

Válaszadó: Dr. Nagy Orsolya


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.