Transzferár-dokumentáció: dupla vagy semmi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Figyelnünk kell arra is, hogy a kettős társasági adóalap-növelésen kívül egy esetleges transzferár megállapításnak egyéb adónemekre is lehet kihatása – olvashatüó az RSM DTM blogbejegyzésben.


Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a társasági adótörvény 18. §- szerinti transzferár korrekciós tételeket a társasági adótörvényben előírt egyéb növelő vagy csökkentő jogcímektől függetlenül kell alkalmazni.

Ez azt jelenti például, hogy amennyiben az adózónál egy ellenőrzés során az adóhatóság úgy ítéli meg egy kapcsolt féllel kötött tranzakcióról, hogy az nem szolgálta az igénybevevő üzleti érdekeit, illetve ezen kívül a szokásos piaci ár felett nyújtotta a szolgáltatást, úgy előfordulhat, hogy az adóhatóság annál a kapcsolat félnél, amelynél a magasabb ellenérték magasabb ráfordítást eredményezett, akár kétszeresen emelheti meg a társasági adóalapot. Egyfelől azért, mert az ügylet – habár valós teljesítés állt mögötte – adott esetben nem szolgálta az igénybevevő kapcsolt fél üzleti érdekeit (a társasági adótörvény 8. § (1) d) pontja alapján nem a vállalkozás érdekében felmerült költség, ráfordítás), másfelől pedig mert az ügylet ellenértéke eltért attól, amelyet független felek alkalmaztak volna.

Gyakori példa: menedzsment szolgáltatás

Ennek az egyik legtipikusabb példája a menedzsment szolgáltatások díja. Előfordulhat, hogy egy anyavállalat úgy nyújt üzletviteli vagy hasonló szolgáltatást (amely mögött egyébként valós és igazolható teljesítés áll) leányvállalata részére a piaci ár felett, hogy az utóbbinak valójában nincsen szüksége arra a szolgáltatásra, vagy egyébként megfelelő személyzettel rendelkezik a szolgáltatás akár házon belül történő elvégzéséhez is. Szintén ilyen lehet az OECD Irányelvek által említett ún. részvényesi szolgáltatások is.

Az adóhatóság ebben az esetben kétszeresen emelhet társasági adóalapot ugyanazon szolgáltatás tekintetében, egyfelől azért, mert a szolgáltatás igénybevétele ellenétes volt az ésszerű gazdálkodás elvével, másrészt mert a szolgáltatást piaci ár felett nyújtotta az anyavállalat.

                Új zálogjogi szabályok és a hitelbiztosítéki nyilvántartás
               

                    Bármilyen ingóságon fennálló követelés csak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel zálogosítható el. Az új Ptk. kiemeli, hogy ebbe a nyilvántartásba kell bejegyezni a tulajdonjog fenntartásával történő eladást, a lízing- továbbá a faktoring szerződéseket is.

               

                    Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, Dr. Parti Tamásnak, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökének és Dr. Gárdos Péter ügyvédnek. Jöjjön el 2014. április 15-én szakmai konferenciánkra!

               

                    Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

               

                    Bővebb információk és jelentkezés itt

           

Kizárólag társasági adót érinthet egy transzfer megállapítás?

Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a kettős társasági adóalap-növelésen kívül egy esetleges transzferár megállapításnak egyéb adónemekre is lehet kihatása, így az általános forgalmi adó (áfa), helyi iparűzési adó (hipa) és innovációs járulék hiányt is eredményezhet.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. Adóüzletág-vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.