12 milliót szedett be az állam a gyűjtögetőktől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csigát, gombát, medvehagymát, bodzavirágot, levendulát és hasonlókat gyűjtők adót fizetnek januártól.


 Az év elején lépett életbe az az adószabály, amely igyekezett megkönnyíteni a keresetüket gyűjtögetéssel kiegészítők helyzetét – mondta a Magyar Időknek a NAV szóvivője.

A Magyar Idők kérésére elkészített kimutatás szerint augusztus végéig több mint 12 millió forint adóbevétellel járultak hozzá az állam kiadásaihoz azok a magánszemélyek, akik szabadidejükben, alkalmi jelleggel vadon gyűjtött csigát, gombát, medvehagymát, bodzavirágot, levendulát vagy más, nem védett növényt adtak el a felvásárlóknak.

 

Kis Péter András emlékeztetett rá: ha a gyűjtő személy nem egyéni vállalkozó és nem is őstermelő, akkor az adót idén már a felvásárló számítja ki, és le is vonja abból az ellenértékből, ami az összegyűjtött áruért jár. A felvásárló a bevallásról is gondoskodik, a gyűjtőnek tehát semmilyen kötelezettsége nincs. Az új szabály szerint a portéka ellenértékének 25 százaléka számít adóügyi értelemben jövedelemnek, vagyis e részre számítandó fel a 15 százalékos jövedelemadó. Mivel nyolc hónap alatt 12,7 millió forint közteher folyt be, így kiszámítható, hogy a gyűjtögetéssel foglalkozó személyek együttesen 340 millió forintot kaptak a csigák, a gombák és a különféle növények leadásakor – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.