2021-re a felére csökken az adóadminisztráció

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A vállalkozók versenyképességének növelésében jelentős szerepet játszhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - jelentette ki Varga Mihály a NAV vezetői értekezleten, amelyen bemutatta Sors Lászlót, az adóhivatal új vezetőjét. A pénzügyminiszter leszögezte, a NAV amellett, hogy 2021-re papírmentes hivatallá válik, a hozzá beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, ezzel felére csökken az adóadminisztráció.

A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd – jelentette ki a tárcavezető. A NAV tavaly óta mentesíti a magánszemélyeket az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól.  Idén már az egyik legnagyobb adófajtáról, a jövedéki adóról szóló bevallás tervezetét is a NAV készíti, 2021-re pedig a vállalkozásoknak csak ellenőrizniük kell az adóhivatal által kiajánlott bevallásokat.

Egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül – elsőként a magyar közigazgatás történetében -  teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV.

Varga Mihály kiemelte, hogy továbbra is az az alapelv az adózásban, hogy senki nem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól. Az ellenőrzés során azonban differenciálni kell – tette hozzá. Az adórés (az eltitkolt adó) fele ugyanis nem szándékos adóeltitkolásból ered. Ezért míg a hibázó, tévesztő adózókat segíteni, támogatni kell, addig az adócsalókkal szemben szigorúan kell fellépni.

Adóeljárás - jogszabálytükör

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII törvényt 3 új jogszabály - az adóigazgatási rendtartásról szóló, az adózás rendjéről szóló, valamint az adóhatóság által foganatosítható végrehajtási eljárásokról szóló törvény - váltja fel 2018. január 1-jétől.

A jogszabálytükör párhuzamos szerkesztésben mutatja a régi törvény és az új törvények tartalmilag szinkronizált rendelkezéseit. 

Megrendelés >>

 

A Pénzügyminiszter a vezetői értekezleten beszélt arról is, hogy az elkövetkező több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban, és az étel-italautomaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget meg fog adni az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak annak érdekében, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.

Annak ellenére, hogy a költségvetési bevételek 94 százaléka a NAV-on keresztül érkezik az államkasszába, az elmúlt években az adóhivatal szemlélete megváltozott: az ügyfélcentrikus, szolgáltató hozzáállás vált dominánssá – emlékeztetett a tárcavezető. A NAV olyan területekbe építette be az adózók segítésének és kiszolgálásának elvét, amelyeknél ez korábban elképzelhetetlennek tűnt: az ellenőrzési, valamint a végrehajtási területen, sőt még a vámügyintézés során is érezhető az ügyfélbarát szemlélet.

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Google

    Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.

  • ügynök

    Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mi alapján dönti el az adóhatóság, hogy mely társaságoknál, magánszemélyeknél végez ellenőrzést. A közérdekű bejelentések nyomán indult eljárások száma elenyésző, mára a NAV komplex kockázatelemzési és kiválasztási rendszerének folyamatai a meghatározóak e kérdésben.

  • pénz

    Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

  • benzin

    A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

  • tárgyalóterem, új polgári perrendtartás

    Az esetek nagy részében a munkavállaló akkor indít pert a munkáltatójával szemben, ha a munkaviszony már véget ért. Nincs azonban akadálya, hogy a munkavállaló egy fennálló munkaviszony mellett vitassa a foglalkoztatása jogszerűségét. Ez önmagában semmilyen kötelezettségszegést nem jelent a munkavállaló részéről, noha kétségkívül kényes helyzetet eredményez.