30 deka kokaint találtak a pénzügyőrök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Harminc darab kábítószert tartalmazó kapszulát próbált a testében becsempészni Magyarországra egy venezuelai nő Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – adta hírül a NAV.


Egy venezuelai nő érkezett Budapestre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre Zürichen keresztül Brazíliából. A zöld folyósón áthaladó utast a pénzügyőrök megállították és miután nem jelentett be semmit, tételes vámvizsgálatot tartottak. Átvizsgálták a kézi poggyászát és a ruházatát is, de nem találtak semmit.

Az utas a vizsgálat során végig nagyon segítőkész és közreműködő volt, de feltűnt, hogy meglehetősen feszülten viselkedik. Emiatt úgy döntöttek a pénzügyőrök, hogy CT vizsgálatot is tartanak, ezért a nőt kórházba szállították.

Az eredmény igazolta a gyanút, a vizsgálatból ugyanis kiderült, hogy 30 darab kapszula van az utas testében. A kapszulákban található anyagon végzett kábítószerteszt megállapította, hogy az kokain. A kapszulákból összesen 328,86 gramm mennyiségű kokain került elő, amely majdnem 470 halálos adagnak felel meg.

A lefoglalt kábítószer becsült értéke megközelíti az 55 millió forintot.

A pénzügyőrök az előkerült kábítószert lefoglalták és az utassal együtt átadták a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak, ahol feljelentést tettek kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Idén eddig összesen 46 esetben megközelítőleg 20 kilogramm kábítószert foglaltak le a pénzügyőrök a repülőtéren.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.