400 éve hunyt el Cervantes és Shakespeare – 2. rész: Shakespeare
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az európai középkor két irodalmi géniusza, Cervantes és Shakespeare 400 éve, 1616. április 23-án, egyazon napon hunyt el. Cervantes 68 éves volt, Shakespeare halálának napja épp az 52. születésnapja volt. Mindkettejüknek érdekes adótörténeti szerepe is volt, így illő dolognak tartjuk, hogy külön is megemlékezzünk róluk. Az írásokat magyar grafikusok mesterműveivel illusztráljuk. A szerző külön is megköszöni Nagy László Lázár, Fery Veronika és Kass Eszter segítségét.
Minket éhezni hagynak, s az ő magtáraik tömvék gabonával; rendeleteket adnak ki az uzsora ellen, hogy az uzsorásokat segítsék; naponként visszavonnak egy-egy üdvös törvényt a gazdagok ellen, s naponként keményebb rendszabályokat állítanak föl, hogy a szegénységet megkötözzék és zabolázzák. Ők emésztenek el bennünket, ha a háborúk nem; ez az egész szeretet, mellyel irántunk viseltetnek.
Shakespeare: Coriolanus
Shakespeare az angliai Warwickshire megyében lévő Stratford-upon-Avon nevű városkában született, egy jómódú kereskedő, John Shakespeare és egy kisbirtokos leánya, Mary Arden elsőszülött gyermekeként. Születésének dátuma 1564. április 23, és pontosan 52. születésnapján, 1616. április 23-án halt meg.
Shakespeare (Fery Antal grafikája – 1964)
Apja különböző foglalkozásokat űzött, volt kesztyűkészítő, bőráru-kereskedői, majd gabonakereskedői tevékenységet is folytatott, sőt részt vett a közéletben is, először csendbiztos, majd főkincstárnok lett, békebíróként is tevékenykedett, néhány évig kisvárosuk polgármestere is volt. Szeretett volna nemesi címet szerezni, de ez nem adatott meg neki. Egy rosszul sikerült hitelezési ügyletben kezesként csődbe jutott, ezt követően már Shakespeare támogatta anyagilag.
Shakespeare-nek hét testvére született, közülük egyikük harminc évvel túlélte William-et, Joan 77 évet élt (1569-1646).
Shakespeare ifjúkora
Shakespeare gyermekkoráról, fiatalságáról szinte semmit nem tudunk, a következő ismert adat róla, hogy 18 éves korában, 1582 novemberében feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathaway-t, és fél évvel később megszületett Susanne leányuk (ezért volt sürgős a házasság). Később még két gyermekük született 1585-ben, Hamnet és Judith (ikrek voltak), a fiú 11 éves korában meghalt, állítólag az ő emlékére fogalmazta Shakespeare a Hamletet.
| Fery Antal (1908-1994) grafikus, tervezőgrafikus. Tanulmányait 1927 és 1935 között végezte az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolán a szerencsi cukorgyár ösztöndíjával. Eleinte főként reklámgrafikával, plakátok és bélyegtervek készítésével foglalkozott. Első kisgrafikáit 1939-ben készítette. A háború megtörte alkotói tevékenységét (katonaként térképrajzolónak osztották be, majd a háború után büntetésből dekorációs feladatokat kapott), csak az ötvenes évek közepétől kezdett újból kisgrafikával, ex libris-szel foglalkozni, főleg fametszeteket készített. Jelszava a német ősnyomdászoké volt: „Irtsd a feketét!” (azaz könnyítsd meg a nyomtatást). Ez teszi világossá, érthetővé lapjait. Életművét a szerencsi Zempléni Múzeum 1992 óta állandó kiállításon mutatja be, ugyancsak Szerencsen (amely a szülővárosa is) utca viseli a nevét. Fery Antal igazi bohém volt, akinek fiatalkorában a következő mondat állt az ágya fölött: Itt nyugszik Fery Antal. |
A következő ismert adatot már bírósági irat tartalmazza: 1586-ban vadorzás, őzek orvvadászata miatt perbe fogták, az ítélet elől menekült Londonba, és a következő közel három évtizedben nem is tért haza. Családját a távolból anyagilag támogatta.
Az 1586 és 1589 közötti időszakról szintén nincsenek életrajzi adatok, valószínűleg hajózással is foglalkozott, matróz lehetett (de az is lehet, hogy kalóz volt, ez nem számított akkoriban becstelen foglalkozásnak, ha Anglia ellenségeit fosztogatta), ennek révén valószínűleg járt Itáliában (műveinek helyismerete erről tanúskodik), valamelyest megtanult olaszul is. Beleártotta magát a kereskedelmi tevékenységbe is (apjától tanulhatott ehhez szakmai fogásokat).
Shakespeare, a drámaíró
A legkorábbi színházi adat Shakespeare-ről az, hogy lóőrzésért kapott fizetséget. Akkoriban a hölgyek hintóban, az urak lóháton jártak színházba, az előadás alatt őrizni kellett a kocsikat és a lovakat. A lóőrzők ugyanúgy a színház alkalmazottai voltak, mint a színészek. A ló-őrzést követően rövidesen contaminator, vagyis „összerakó” lett (az a szakember, aki a benyújtott drámák megfelelő részleteiből összeállított egy előadható színjátékot, ma leginkább dramaturgnak neveznénk), de rövidesen társszerzőként, majd önálló szerzőként maga is írt drámákat.
Shakespeare 1590-től 1612-ig színházi íróként, költőként, színészként élt. Pályája szédületes gyorsasággal emelkedett. Jó húsz évet töltött Londonban, s ez alatt az idő alatt 37 drámát, 154 szonettet és néhány elbeszélő költeményt írt (az irodalomtörténészek között van olyan vélemény, hogy a valódi szerző nem is Shakespeare volt, de ezt a vitaterepet meghagyjuk a részükre).
| Kass János (1927-2010) grafikus, szobrász, bélyegtervező. 1946-ban kapott keramikus mesterlevelet, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult 1946 és 1949 között, ezt követően a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt 1949-től 1951-ig. Számos bélyegtervet készített, könyv- és tankönyv-illusztrációin nemzedékek nőttek fel. Több grafikai sorozatot készített, többek között a következő művekhez: Kékszakállú herceg vára, Az ember tragédiája, Hamlet, Rómeó és Júlia, Cantata Profana, Don Quijote, Psalmus Hungaricus, Háry János. Készített illusztrációkat a Bibliához, az Ótestamentumhoz, többször is témája volt Szent György és Szent Ferenc. Szobrai között is megtalálható a bibliai téma (Mózes). A Fejek sorozatából a világ első számítógépes animációs filmjét készítette el Halász Jánossal, a John Halas néven akkor már világhírű rendezővel Londonban (Dilemma, 1981). A líra sem állt tőle távol, egyik versében Szegedi Don Quijotenak nevezi magát. Szülővárosában, Szegeden a róla elnevezett Kass János Galériában 1985 óta van állandó kiállítása. |
A színházat 1593-94-ben a pestisjárvány miatt bezárták, ekkor jelent meg Shakespeare két hosszabb költeménye, a Vénusz és Adonisz, valamint a Lukrécia meggyalázása, de ezen kívül is írt hosszabb elbeszélő költeményeket (A szerelmes vándor, A főnix és a gerle, A szerelmes panasza stb.). Drámái sikeresek voltak, és ez anyagi biztonságot nyújtott számára, illetve a Stratford-ban maradt családja számára is. Annyira meggazdagodott néhány év alatt, hogy 1597-ben már megengedhette magának, hogy egy drága házat vegyen szülővárosában (ennek neve „New Place” volt, a legnagyobb ház volt a városban).
Shakespeare színdarabjai 1594-től kezdve megjelentek. Ezek – mai szóhasználattal – kalózkiadások voltak, a szövegek gyakran pontatlanul vagy hiányosan jelentek meg. Ugyancsak 1594-ben az újonnan alakuló Lord Chamberlain’s Company társulat színésze és háziszerzője, illetve színháznak résztulajdonosa (ehhez persze már megfelelő vagyonnal is rendelkeznie kellett), majd igazgatója is lett. Színészként saját darabjain kívül leginkább Ben Jonson műveiben játszott. Társulatával többször fellépett az udvarban I. Erzsébet királynő előtt is, hamarosan ünnepelt udvari szerzővé vált. 1598-ra már minden idők legnagyobb angol írójaként ünnepelték, és neve megjelent a darabok címoldalain is. 1599-ben résztulajdonosa lett az akkor épült Globe-színháznak, 1601-től pedig már ő a színház igazgatója.
Kass János grafikái Csajkovszkij, Gounod és Berlioz Rómeó és Júlia c. zeneműveihez (1964)
1603-ban meghalt I. Erzsébet, és I. Jakab (a kivégzett Stuart Mária fia) lépett a trónra. Az új király is támogatta társulatukat, Shakespeare-nek és tizenkét társának skarlátpiros bársonyból szabatott ruhát, a társulat felvette a Király Színészei nevet, 1608-tól engedélyt kaptak, hogy fellépjenek az előkelők számára fenntartott Blackfriars színházban.
Sem Shakespeare műveinek számára, sem keletkezési idejükre nincsenek pontos adatok, legfeljebb nyelvezetükből, a költői kifejezési módokból lehet arra következtetni, hogy az első művek között a Tévedések vígjátéka, a Titus Andronicus, A makrancos hölgy voltak, és pályájának lezáró műve – talán – a Vihar című dráma volt.
A keletkezési sorrend mellett Shakespeare szerzősége is sok esetben megkérdőjelezhető. Minden drámájának volt eredete, ősforrása, azt is mondhatnánk, hogy Shakespeare elplagizálta ezeket (ez abban a korban még erkölcsileg sem volt megkérdőjelezhető, legfeljebb bosszantó). Emellett a drámákat gyakran szerzőtársakkal együtt írta. Kettőt mindenképpen meg kell közülük említeni, mindketten jó barátságban voltak Shakespeare-rel. Christopher Marlowe (1564–1593) fennmaradt művei (például A máltai zsidó, Doctor Faustus) alapján talán még Shakespeare-nél is jelentősebb drámaíró lehetett volna, ha 29 éves korában meg nem hal egy kocsmai verekedésben. A másik barát Ben Jonson (1572–1637) volt, jelentős műve például a Volpone vagy a pénz komédiája. Ben Jonson rendezte sajtó alá 1623-ban Shakespeare műveit. Ebben a Periklész és a Két nemes rokon című műveket kivéve már benne voltak a drámák, a szonettek és az elbeszélő költemények is. Ben Jonsonnak köszönhetjük, hogy a színészek által előadott drámák az irodalom részévé váltak (ti. azzal, hogy nyomtatásban, összegyűjtve, a szerző megjelölésével megjelentek).
Shakespeare szonettjeit 1609-ben adták ki, amelyek a szerelmes irodalom kiemelkedő alkotásai, ezek voltak még életében nyomtatásban megjelent utolsó költeményei.
Angliában a XVI– XVII. század fordulóján a feudális viszonyok már felbomlóban voltak, megjelentek a kapitalista gazdálkodás csírái, így ezek természetesen hatottak az íróra is. Shakespeare a műveiben többször is foglalkozott gazdasági kérdésekkel. Így például a Hamletben a pénzkölcsönről nyilvánít véleményt: Polonius mondja Laertesnek „kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel elveszti önmagát, el a barátot; viszont, adósság a gazdálkodás hegyét tompítja”, és szintén a Hamletben hangzik el (Poloniusnak mondja a király), hogy menjen Hamlet Angliába, beszedni az elmulasztott adót. Az Athéni Timonbam, a Coriolanusban és A velencei kalmár című darabokban szintén vannak gazdasági természetű megjegyzések, az utóbbi cselekménye – az érzelmek mellett – a pénzkölcsönzés körül is forog.
Hamlet – Ophelia – A koponya (Kass János grafikái Shakespeare Hamlet c. drámájához – 1980)
1596-ban sikerül Shakespeare-nak az, ami apjának csak vágya volt, önmagának és családjának megszerzi a nemesi címet és a hozzávaló címert. A címerpajzson: arany mezőben ezüst lándzsa van, a címerpajzs fölött kitárt szárnyú sólyom, Shakespeare nemesi jelmondata a következő volt: „Non Sanz Droict” vagy „Not without Right”, fordításban talán azt jelentheti, hogy „Nem érdem nélkül”. Sajnos a nemesi címet fiának 1596-ban bekövetkezett halála miatt nem volt kire hagynia. (Mivel leányainak gyermekei, azaz unokái gyermektelenül haltak meg, később – 1670-ben – a Shakespeare-vérvonal leányágon is kihalt.)
Összeütközések a törvénnyel, hazatérés szülővárosába
Magánéletében Shakespeare könyörtelen üzletember volt, nyoma sem volt a műveiben felmagasztalt fennköltségnek, mindent megtett, hogy elkerülje az adókat, a nyereséget akár mások kárára is maximalizálja, és kihasználja az elesetteket.
Bírósági és adóösszeírás nyomán fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint a Warwickshire megyében az egyik legnagyobb földbirtokosnak számító Shakespeare másfél évtized alatt jelentős mennyiségű gabonát, árpát, malátát halmozott fel, amit az ínséges időkben óriási haszonnal adott el a szomszédjainak és a helyi kereskedőknek, pénzét pedig hitelezésre használta. Emiatt többször törvény elé idézték és megbírságolták, így például 1598-ban is eljárás indult ellene spekuláció és feketekereskedelem miatt.
Lehet, hogy épp erre utal a cikk mottójaként választott idézet az 1607-ben írt Coriolanusból!
Shakespeare még 1602-ben egy nagyobb és egy kisebb birtokot vásárolt Stratfordban, 1605-ben megszerezte a stratfordi tized bérletét (azaz, adószedővé vált), s így jogot váltott arra is, hogy halálát követően a stratfordi templomban, az oltár közelében kapjon sírhelyet. (Végül a templomkertben temették el, feltételezett sírkövén még a neve sem volt olvasható. Néhány évvel halála után – 1616 és 1623 között – a templomkert falában állítottak emlékművet a tiszteletére.)
Vagyoni helyzetét jól mutatja, hogy az előző vásárlásokra másfél évtized alatt mintegy ezer fontot költött, amikor egy iskolaigazgató éves fizetése 20 font volt! Shakespeare a magánéletében nagyon is okos üzletember volt. Gazdasági ismereteit részben a szülői házból hozta magával, részben – valószínűsíthetően – itáliai tartózkodása alatt szívta magába, és persze a színházi munka során is bőven szerzett tapasztalatokat. A kortárs írók és színészek között vitathatatlanul ő volt a leggazdagabb. Ezek az ismeretek segítették abban, hogy színházaiban főrészvényes és színházigazgató legyen. Ennek révén nem csak drámáiért és színészi munkájáért kapott honoráriumot, hanem részesült a jegybevételekből is (amelyek éppen drámái népszerűsége miatt jelentősek voltak), valamint a királyi udvarban tartott előadásokért is szép összegekhez jutott.
Shakespeare 1612-ben tért vissza Stratford-upon-Avon-ba, visszavásárolta a szülői házat, és ott élt haláláig, irodalmi tevékenységet már nem folytatott, de élénk gazdasági tevékenységet igen.
Shakespeare szülőháza Stratford-upon-Avonban (a szerző felvétele)
Nem riadt vissza az adócsalástól sem: nem fizette be az adót, ezért az adóelkerülés miatt börtönnel is megfenyegették, végül ezt – nyilván az elmaradt adók és bírságok megfizetésével – sikerült elkerülnie.
Shakespeare első szobra, a temetési emlékműve is az üzletember énjére utalt: egy zsák gabonával ábrázolta az 1616-ban elhunyt írót. A szobrot a 18. században cserélték le, kezében itt már pennát (lúdtollat) tart.
Shakespeare gazdagon halt meg. Három héttel halála előtt végrendelkezett, ebben számos vagyontárgy sorsáról intézkedett, legfőbb örökösének Suzanne leányát tette meg (aki egy orvoshoz ment férjhez). Feleségére egy „jó ágyat” hagyott, aki hét évvel élte túl Shakespeare-t, 1623-ban halt meg. Sírkövén a következő üzenet található: „Jézus kedvéért tartózkodj attól jóbarát, hogy felásd az ide zárt port! Áldott az, aki megkíméli e köveket, és átkozott, aki hozzányúl csontjaimhoz!”. A XVII. század elején ezt annyira komolyan vették, hogy még feleségét sem temették melléje. Később már kevésbé hatott az átok. Shakespeare sem kerülhette el a „nagy emberek” sorsát, az újratemetést. Sírja, több családtagjával együtt a stratfordi templom főoltára előtt van, az oldalfalon elhelyezkedő emlékszobor alatt. A legújabb vizsgálatok szerint viszont koponyáját nem tartalmazza a sír, igen valószínű, hogy a XVIII. században ereklyevadászok, sírrablók, esetleg „tudományos vizsgálatok” céljára, ellopták.
Shakespeare emlékműve és sírja a templomban, a ‘nevezetes’ átokkal (a szerző felvételei)
Shakespeare nem volt éppen feddhetetlen (ahogyan a cikksorozat első részében szereplő Cervantes sem!). De nem ezért szeretjük!
Irodalom:
Edmondson, Paul: Shakespeare magánélete (BBC History 2014. 6. szám 34-39.p)
Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok
Hevesi Sándor: Amit Shakespeare álmodott (Magvető Könyvkiadó, 1964, Budapest)
Jonathan Leake: Bad Bard: a tax dodger and famine profiteer (Sunday Times, 2013. március 31.)
Jonathan Leake: The Bard faced jail over tax dodging (Sunday Times, 2013. március 31.)
