800 millió forint áfát csaltak el


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, akik cégcsoportot működtetve, fenyőfűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el – közölte honlapján az adóhatóság.


A testvérpár Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából nettó áron szerzett be faárut, amelyet Magyarországon elsősorban tüzépeseknek, kis- és nagykereskedőknek értékesítettek. Az árut több magyar cégen átszámlázták, hogy úgy tűnjön, mintha itthon szerezték volna be. Az áfát így megspórolták, sőt, az értékesítés után sem fizettek. A csaláshoz fiktív számlákat használtak, vezetett könyvelésük nem volt. Mintegy 800 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Miután egy-egy általuk irányított cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság felszámolta, de előfordult, hogy fiktíven átruházták valakire.

Az ügyben kihallgatott két gyanúsítottnak üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint közokirat-hamisítás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a harmincezer oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).