A bevallási tervezet átnézésére figyelmeztet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdemes átnézni, s szükség esetén módosítani az szja-bevallási tervezetet, amely már több mint egy hónapja elérhető a webes felületen, s a papíralapú postázás is folyamatos – hívta fel a figyelmet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


A NAV arra is emlékeztetett: a jóvá nem hagyott tervezet május 22-e után automatikusan bevallássá válik.

Az adóhivatal hangsúlyozta, az őstermelőknek és az áfafizetésére kötelezetteknek mindenképpen ki kell egészíteniük a tervezetet a tevékenységükből származó adatokkal.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet – idézték fel a közleményben. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban rendelkezni kell, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást – tették hozzá.

Az adóhivatal rámutatott: ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell megjelölni. Az első részlet fizetésének határideje 2018. május 22.

A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést megtehetik a kitöltő felületen is. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is befizetheti az adóját. 

[htmlbox art_tukor]

Az szja egy százalékáról mindenki nyilatkozhat akár a webes felületen, akár papíralapon, melyet postán is beküldhet a NAV-hoz. Ha a felajánló az egy százalékról rendelkező nyilatkozatot az adóhivatal ügyfélszolgálatán szeretné benyújtani, akkor azt csak személyesen vagy meghatalmazottján keresztül teheti meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.