A hét kérdése: közvetített szolgáltatás az ipában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A köznapi szóhasználatban sok olyan szolgáltatást minősítünk közvetített szolgáltatásnak, ami valójában a helyi adó törvényben foglaltak szerint nem közvetített szolgáltatás. Egy online marketing szakértő kérdésén keresztül megnézzük, mire kell a hangsúlyt fektetni a szolgáltatás minősítése során.


Tisztelt Szakértő!

Online marketing tanácsadó vállalkozást működtetek, melyben tulajdonos és egyben ügyvezető is vagyok. Az ügyfelek felé kínált szolgáltatásaim között található olyan csomag, mely tartalmaz online marketing szolgáltatást (hírlevél kampányok írása, közösségi média kampányok tervezése és megvalósítása, stb.), és tartalmazza a hírlevél küldő szoftver ügyfélre vonatkozó havi díját is.

A hírlevél küldő szoftver cégtől a számlát úgy kapom, hogy azon külön sorban szerepel minden ügyfelemre vonatkozó adott havi díj (mely attól függően változik, hány hírlevél került kiküldésre az adott hónapban). Az ügyfelem felé kiállított számlán külön soron szerepeltetem a hírlevél küldő szoftver díját és külön soron az általam teljesített online marketing szolgáltatást. Közvetített szolgáltatásnak minősül-e a hírlevél küldő szoftver díja, és levonhatom-e annak értékét az iparűzési adó alapjából?

Köszönettel.

VÁLASZ:

Tisztelt Kérdező!

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 39.§. (1) bekezdése szerint állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén – a (6) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve:

  • a) az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke, együttes – a (4)-(8) bekezdésben meghatározottak szerint számított – összegével,
  • b) az alvállalkozói teljesítések értékével,
  • c) az anyagköltséggel,
  • d) az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen
  • költségével.

A törvény 52.§. 40. pontját szükséges megnézni. E szerint közvetített szolgáltatás az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke.

Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható.

A kérdésében feltett esetben véleményem szerint az online marketing tanácsadást végző vállalkozás részben és változatlan formában tovább értékesíti a saját nevében beszerzett hírlevél küldő rendszer havi díját. A kérdező vállalkozásnak arra kell figyelnie, hogy az ügyfeleivel írásos szerződést kössön, melyben rögzítik, hogy a tanácsadó vállalkozás a hírlevél küldő szoftver havi díját az ügyfél részére tovább számlázhatja változatlan formában (nem feltétlenül szükséges változatlan díjon). A kiállított számlán a szoftver havi díja szerepeltethető külön soron, de a számlán szükséges feltüntetni a következő megjegyzést is: „A számla összege közvetített szolgáltatást tartalmaz”.

Különös adózási módok az áfa rendszerében

Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.

További információ és megrendelés >>

Ha a közvetített szolgáltatás feltételeinek teljesülését a kérdező vállalkozás nem tudja egyértelműen dokumentálni, a közvetített szolgáltatás értékével a helyi iparűzési adó alapja nem csökkenthető. Ez esetben e szolgáltatások ellenértékét az igénybe vett szolgáltatások költségei között kell kimutatni.

Válszadó: Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő. További kérdéseket és válaszokat itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).