A horvát pénztárgépeket már látja a hatóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A horvát revizorok már ellenőriznek, az első eredmények szerint a vendéglősök döntő többsége szabályosan működik. A mulasztók a türelmi idő lejártával mintegy 200 ezer forintos bírságra és ideiglenes üzletbezárásra számíthatnak.


Az adóhivatal elégedett az első eredményekkel, mert az ellenőrök az első körben vizsgált 1108 vendéglátóegységből csupán 61 helyen találtak hiányosságokat. Kedden, a péntekig tartó akció első napján 20 városban összesen 328 revizor vizsgálódott, többnyire városközponti kávézókban és éttermekben. A hatóságok egyelőre nem büntettek, csak figyelmeztettek és két nap haladékot adtak a hiányosságok pótlására. 2013-tól törvény írja elő az internetes kasszák használatát készpénzfizetéskor – jelentette a helyi média szerdán.

Azoknak a szabálytalankodóknak azonban, akik az ismételt ellenőrzésig sem vezetik be az új rendszerű számlakibocsátást, 5 ezer kuna (mintegy 200 ezer forint) büntetéssel és az üzlethelyiség ideiglenes bezárásával kell számolniuk.

Az adóhivatalhoz interneten közvetlenül kapcsolódó pénztárgépek használatát az új készpénzfizetési törvény írja elő. A jogszabályt közép- és nagyvállalkozók, illetve – mérettől függetlenül – minden, szállást és vendéglátást biztosító cég és adóköteles önálló tevékenységet folytató magánszemély köteles január 1-jétől alkalmazni. Azok, akiknek a jövedelmét átalányban határozzák meg, az adóhivatalban előzőleg hitelesített számlatömböt használhatnak. A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet, valamint gépkocsijavítást folytató adóalanyok és a szabadfoglalkozásúak esetében április 1-je a határidő.

Az új pénztárgép, vagyis az adóhatósági tanúsítvánnyal rendelkező szoftver beszerzése nem kötelező a piacokon árusító őstermelőknek, a dohányterméket, napilapot, lottószelvényt árusító trafikoknak. Nem vonatkozik az új jogszabály a postákra, bankokra, biztosítókra, a személyszállításra és az autópályadíj-beszedésre
sem, mert ezeket az adóhatóság más módon tudja ellenőrizni.

Az alig egy hete életbe lépett jogszabályt az ügyvédi kamara máris az alkotmánybíróságra küldte, mivel szerinte az ügyvédek nem gazdasági tevékenységet folytatnak, így a jogszabály rájuk nézve nem lehet kötelező.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.