A hosszú távú megtakarítások feltétele a kiszámítható szabályozás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a hosszú távú lakossági megtakarítások ösztönzése az elmúlt tíz évben kisebb-nagyobb intenzitással megjelent a hazai szabályozásban, a változások gyakorisága nem volt összhangban a megtakarítási időtávval, nem nevezhető kiszámíthatónak és konzekvensnek, pedig a megtakarítások hatékony ösztönzőrendszerének ez lenne az egyik alapfeltétele – véli az ING Biztosító és az RSM DTM Zrt.


A két cég közleményében ismerteti: 2001-ben az élet- és nyugdíjbiztosításra befizetett összeg ötödéig – de legfeljebb ötvenezer forintig – adókedvezményre voltak jogosultak a magánszemélyek, s az életbiztosítási célú befizetések hozama is adómentes volt. 2003-tól megemelkedett az igénybe vehető adókedvezmény mértéke, immár százezer forintra növekedett az értékhatár, illetve további 10 százalék adókedvezmény járt a díjnövekmény után. 2005-től már csak 6 millió forintos jövedelemkorlátig járt ezen adókedvezmény, ráadásul a többi adókedvezménnyel összevonva húzta meg a szabályozó a százezer forintos felső limitet.

A kedvezmények körét ezután a 2006. augusztus 31-től bevezetett 20 százalékos kamatadó szűkítette, amely az életbiztosítások hozamára is vonatkozott. A következő évben az adókedvezmény jövedelemkorlátja 3,4 millió forintra csökkent, ezt kompenzálta kissé, hogy az adókedvezményt a befizetett díj 30 százalékáig lehetett igénybe venni 2009-től. 2010-ben új fejezet kezdődött: megszűnt az életbiztosítások adókedvezménye, a hosszú távú elkötelezettség ösztönzése abban nyilvánult meg, hogy a kamatadó a felére csökkent az ötödik év után, és a tizedik évet követően adómentessé vált.

Kovács Zsolt, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója szerint elsősorban a hosszú távú kiszámíthatóság megteremtésére lenne szükség, amely e megtakarítások növelésére is jótékonyan hatna. „Magyarországon a kisebb összegű, rendszeres takarékoskodás jelent reális alternatívát a lakosság számára, éppen ezért fontos a tervezhetőség mind az egyének szintjén, mind makrogazdasági szempontból. A hosszú távú befektetések hatékonysága miatt pedig fontos a felkészült tanácsadói partner is, akinek ezen időtávon kell az ügyfél döntését felelősen támogatnia, az adott jogszabályi keretek ismeretében” – emeli ki Kovács Zsolt a közleményben.

A rendszeres előtakarékosságon alapuló felhalmozás ösztönzése megvalósulhat adókedvezmény, a hozam adómentessége, vagy állami kiegészítés formájában is. Utóbbi szélesebb kör számára biztosíthat valós alternatívát, mint az adóalap csökkentése, mint ahogyan az a lakás-takarékpénztári kedvezménynél is sikerrel megvalósul, ahol a rendszeresen félretett összegekhez kapcsolódik az arányos állami támogatás.

„A hosszú távú megtakarításra ösztönző adókedvezmények hátulütője, hogy szja-kötelezettség nélkül nem kihasználhatók, ami – figyelembe véve például a családi kedvezményt – jelentős rétegeket üthet el a kedvezmény igénybevételétől, ezért érdemes más megoldást is keresni, ha szélesíteni kívánjuk az ösztönzöttek körét” – véli Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere. A szakember szerint a hosszú távú tartalékképzés során érdemes a megtakarítások időtartama és célja alapján, ezektől függő ösztönzőket bevezetni, és egységesen kezelni a különböző formákat, e paraméterek függvényében.

A lakossági megtakarításokon lendíthet, ha a támogatások nem egyedi termékhez, hanem a megtakarítási időtávhoz kapcsolódnak. A hozam hosszú távú lépcsőzetes adókedvezménye, illetve adómentessége – az szja-kötelezettségtől és a jövedelemtől függetlenül – az időtávot veszi figyelembe, tényleges igénybevételét a magánszemély szándéka és lehetőségei határozzák meg. Ennek érdekében a szabályozásnak terméktulajdonságokat és betartandó célokat kellene meghatároznia, és nem egy-egy terméket definiálnia. Ezzel a piaci innováció új lendületet kaphatna, a kötelező, egységes, teljes körű és közérthető informálással pedig biztosítható lenne az átláthatóság is – összegzi Hegedüs Sándor a közleményben.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.