A hotelek bevételeit is látná a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt szeretné, ha jövőre a szállodák szoftvereit is bekötnék az adóhatósághoz – idézi a Magyar Idők cikkét az Index. 


Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a lapnak adott interjújában azt mondta, hogy a lépés egyszerűsítené az adminisztrációt és a szektor kifehérítését is elősegítené. 

A vezérigazgató szerint egy olyan egységes rendszert is bevezetnének a szálláshelyeken, ami a bevételek mellett a vendégforgalmat is rögzíti és láthatóvá teszi a NAV számára. A rendszerbe a ksiebb szálláshelyek és a lakást kiadók is bekapcsolódhatnának – írja az Index.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.