A jóléti rendszerek kialakulása – 2. rész

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A jóléti rendszerek kialakulásban a XIX. század második fele jelentős változásokat hozott. Ennek legfontosabb eleme az Otto von Bismarck nevével fémjelzett társadalombiztosítási reform volt. Ennek mintájára sok fejlett ipari ország vezetett be különböző jóléti juttatásokat. A jóléti rendszerek fejlődésében néhány történelmi esemény, illetve személyiség meghatározó jelentőséggel bírt. Ezeket vesszük most sorra.

Az állami gépezetet egy csepp szocialista olajjal kell megkenni.

(Otto von Bismarck véleménye)

A jóléti rendszerek kialakulásáról szóló cikksorozatunk első részében meghatároztuk a jóléti rendszer lényegi elemeit, a legjellemzőbb jóléti juttatásokat.

Tisztáztuk azt, hogy a jóléti juttatások gyökerei az emberi társadalom kialakulásáig vezethetőek vissza, alapvetően a társadalom rászoruló tagjairól, a sajátos élethelyzetben élő vagy abba kerülő emberekről való társadalmi gondoskodás alkalmazott módszerei alkotják a jóléti rendszert.

A középkori Európában a jóléti rendszereket az egyház működtette, alapvetően a bibliai tanítások és elvek alapján végezte gyógyító, oktatási és egyéb karitatív tevékenységét.

Már a kora középkorban – részben egyházi szervezéssel – megjelentek azok a kezdeményezések, amelyeket különösen a veszélyes tevékenységet végzők (például bányászok) megbetegedése esetén segítségként alkalmaztak, illetve haláluk esetén gondoskodtak a hátramaradottakról.

Jelentős előrelépést adott a jóléti rendszerek fejlődésének az első ipari forradalom, amely a munkásosztály kialakulásához is vezetett. A munkások önszerveződései, illetve érdekérvényesítési törekvései hatására a gyártulajdonosok, majd az államok is kénytelenek voltak részt venni az egészségügyi, oktatási és egyéb szociális ellátások szervezésében, illetve nyújtásában. A tőkés fejlődésnek megfelelően ennek kezdetei először Angliában jelentek mag, majd a későbbiekben Európa iparosodottabb országaiban.

Magyarországon a XVIII. század második felétől beszélhetünk államilag szervezett jóléti juttatásokról.

A közgazdasági, filozófiai irányzatok fejlődésének szerepe

A mai értelemben vett közgazdasági elméletekről a XVII. századtól beszélhetünk. Ezek eleinte nem érintették a bérmunkát végző munkások helyzetét, így a merkantilista gazdaságpolitika atyjaként tisztelt Jean Baptiste Colbert (1619-1683), vagy a legjelentősebb fiziokraták Francis Quesnay (1694-1774), Jaques Turgot (1727-1781) még nemigen foglalkoztak szociális vagy jóléti kérdésekkel.

A klasszikus politikai gazdaságtan képviselői közül Adam Smith (1723-1790; gazdasági szabadság következményei, munkamegosztást, piacok működése, bővített újratermelés), majd David Ricardo (1772-1823; munkaérték-elmélet, tőkefelhalmozás elemzése) elméletei adtak lendületet a munkásosztály helyzetének vizsgálatához.

Az elméleti közgazdászok mellett érdemes megemlíteni Robert Owent (1771-1858), aki a gyakorlatban is alkalmazott a munkásai felé jóléti juttatásokat. Owen 1799-től a New-Lanarck-i (Skócia) posztógyárat vezette társtulajdonosként. Az abban a korban szokatlan módon a termelés kényszerű leállásakor sem bocsátotta el munkásait, sőt fizetést is adott nekik, a 13-14 órás munkaidőt 10 és fél órára csökkentette. A szintén korabeli gyakorlattal szemben nem alkalmazott tíz év alatti gyermekeket, gyárában bölcsődét, óvodát, iskolát létesített. Owen kiállt a munkások békés érdekérvényesítési lehetőségének megteremtése és gyakorlata mellett.

szövőgép Owen gyárában

Szövőgép Owen gyárában (New-Lanarck)

 

Jean Charles Léonard de Sismondi (1773-1842) svájci-francia közgazdász már fontosnak tartotta a munkások bérének növelését, fellépett a tőkefelhalmozás (tőkekoncentráció és centralizáció) ellen. Sismondi véleménye szerint az állami szolgáltatásokból a földbirtokosok és a tőkések kapják a legtöbbet, így nekik kell a legnagyobb adóterheket is viselniük.

A jóléti rendszerek fejlődésére a filozófusok közül a legnagyobb hatással kétségtelenül Karl Marxnak és Friedrich Engelsnek volt. Írásaikkal nagy lendületet adtak a munkásosztály önszerveződésének, a szociáldemokrata pártok fellépésének.

A bismarcki társadalombiztosítási reform

Az első ipari forradalom eredményei és hatásai első sorban Angliára és az Egyesült Államokra korlátozódtak. A kontinentális Európában nem voltak meg azok a feltételek, amelyek mellett ezek a jótékony hatások érvényesülhettek, kiteljesedhettek volna.

A XIX. század nagymértékű politikai és társadalmi változásai teremtették meg azt a lehetőséget, hogy az iparilag (és máshogyan is) lemaradt területek fejlődésnek induljanak. Ebben kétségtelenül szerepe volt a napóleoni háborúknak, az azt lezáró új európai hatalmi rendnek, majd a XIX. század közepén zajló forradalmaknak. Ezek leverése csak időlegesen tudta a társadalmi és politikai változásokat megállítani.

A nagy változásoknak a német és olasz egység létrejötte, az osztrák-magyar kiegyezés, III. Napóleon liberális reformjai, valamint II. Sándor és III. Sándor cár gazdasági reformjai nyitottak utat.

A jóléti rendszerek fejlődése területén ehhez még szükség volt egy olyan jelentős államférfira is, mint Otto von Bismarck. Államférfiúi nagyságát jól mutatja az, hogy 1862-től 1890-ig volt porosz miniszterelnök (szűk egy év megszakítással 1873-ben), illetve a német császárság (első) kancellárja volt 1871-től 1890-ig. E tisztségeiről 75 évesen mondott le. (Bismarck politikai pályafutását itt most nem részletezzük.)

Bismarck

Otto von Bismarck, a Vaskancellár (Franz von Lenbach festménye, 1890)

 

Az első, állam által szervezett szociális ellátórendszer Bismarck kancellár nevéhez fűződik. Bismarck nem az erőteljesen iparosodó társadalom rohamosan növekvő létszámú városi proletariátus szegénysége miatt aggódott, hanem ellenkezőleg, nagy veszélyt látott a szociáldemokrata mozgalom előretörésében, és ennek kordában tartása, visszaszorítása céljából vezetett be reformokat. Az 1871-es párizsi kommün, az 1874-es gazdasági válság tovább erősítették benne a gondolatot, hogy Marx szocializmus értelmezése helyett államszocializmust kell bevezetni.

Bismarck a szociáldemokrácia veszélyét konkrét szociális reformokkal próbálta elhárítani, azokat a rétegeket célozta meg, akik leginkább ki voltak téve a szocialista szabad szakszervezeteknek, és ezzel együtt a marxi elvek szerinti szociáldemokratáknak, illetve akiknek (és családjaiknak) a megélhetési biztonsága az iparosodás következtében rendkívüli mértékben függött keresőképességüktől, hiszen alapvetően vagyontalanok voltak, megélhetésüket a rendszeres bér biztosította.

A Bismarck kezdeményezésére kialakított rendszer a kölcsönös segélyezési kezdeményezésekre épülve a gazdaságilag aktív népesség egyes, jól meghatározható kategóriáit biztosította bizonyos káresemények bekövetkezése esetén. Az ellátások alapvetően jövedelemfüggők voltak. Az ellátásokat a munkavállalók és a munkáltatók járulék-befizetéseiből finanszírozták, ezzel a két társadalmi réteg között egyfajta szolidaritási kapcsolatot is létrehoztak.

A Németországban bevezetett rendszer legfőbb elemei a következők voltak:

– 1883. betegségi biztosítási törvény,

– 1884. az üzemi baleseti biztosításról szóló törvény,

– 1889. öregségi és rokkantsági biztosítási törvény.

A rendszert 1911-ben fejlesztették tovább, és az előző három rendszert a munkások mellett kiterjesztették az alacsonyabb jövedelmű alkalmazottakra is, majd 1927-ben bevezették a munkanélküliség elleni biztosítást is.

Az ellátásra akkor volt jogosult a munkás (majd az alkalmazott is), ha valamelyik biztosítási ághoz tartozó ok (betegség, baleset, öregség, munkanélküliség) miatt nem tudott munkát végezni.

Bismarck élete legjelentősebb alkotásának a társadalombiztosítási rendszer létrehozását tartotta, szemben az uralkodóval, aki a német újraegyesítést e fölé helyezte.

I. Vilmos és Bismarck

I. Vilmos német császár és Bismarck, a Vaskancellár 1887-ben

 

A bismarcki modellt az 1800-as évek végétől számos ország vette át és fejlesztette tovább, így Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, illetve Magyarországon is ezt a rendszert vezették be.

Szemasko-modell az egészségügyben

Az orosz forradalom 1917-es győzelme után fél évvel hirdette meg a Szovjetunió első egészségügyi minisztere, Nyikolaj Alekszandrovics Szemasko az egészségügy állami finanszírozásának rendszerét. Ez azt jelentette, hogy minden állampolgár jogosult volt az államilag szervezett egészségügyi ellátásokra, az ellátások finanszírozását adókból oldották meg. A XX. század első felében a Szovjetunióban a modell számos eredményt ért el (járványok felszámolása, csecsemőhalandóság csökkenése, átlagos életkor kétszeresére emelkedése).

Szemasko

Nyikolaj Alekszandrovics Szemasko

 

A második világháború után ezt a modellt vették át a szovjet befolyás alá került népi demokratikus országok is, de Anglia is ezt a modellt vezette be 1942-től.

A rendszer hibái miatt (túlzott centralizáltság, a szükségletek messze meghaladják az igényeket, hálapénz-rendszer, maradványelv szerinti finanszírozás stb.) egyre több ország tért át a biztosítási elvű szolgáltatásokra.

&&&&&

A jóléti modellek fejlődésében az 1929-33-as világgazdasági válság hozta a következő modelleket. Két egymástól igen eltérő rendszer alakult ki, a svéd jóléti állam modellje, illetve az Egyesült Államokban alkalmazott rászorultsági modell.

A svéd jóléti állam

A svéd jóléti rendszer széleskörű pénzbeli és természetbeni ellátást biztosított. A lakosság minél szélesebb körét kívánták ellátni, a rászorultságnak viszont nagyon kicsi volt a szerepe. A megélhetési körülményekben bekövetkezett változások (betegség, munkanélküliség, öregség stb.) esetén a juttatások megközelítették a változások előtti jövedelmeket, azaz – szakkifejezéssel – igen magasak voltak a helyettesítési ráták.

Svédország ezt a rendszert 1976-ig tudta fenntartani, azóta – fokozatosan – leépítik az az általános juttatási rendszert, bár még ma is elmondható, hogy a svéd ellátórendszer a legnagyvonalúbb Európában.

Természetesen a magas színvonalú ellátórendszer jelentős adó- és járulékszintek mellett lehet működőképes, azaz rendkívül magas az adóelvonások aránya.

Az amerikai Social Security Act

Az Egyesült Államokban alkalmazott szociális ellátórendszer alapjait a Franklin Delano Roosevelt elnök által meghirdetett New Deal programja jelentette. A New Deal legfőbb tézisei gazdasági intézkedések voltak, de mellette társadalombiztosítási reformot is bevezettek.

A szociális rendszer alapjait lerakó törvényt 1935-ben alkották meg, melynek a legfontosabb elemi a következők voltak:

– A munkanélküli ellátásokat tagállami szinten szervezték, ehhez a tagállamok hoztak létre pénzügyi alapokat, amelyek létrejöttét adókedvezményekkel támogatták.

– Az időskorúak, özvegyek, árvák, fogyatékosok ellátására szövetségi szinten kötelező biztosítási rendszert vezettek be.

– Két segélyrendszert működtettek – szintén szövetségi szinten – az ellátatlan idősek és a gyermekes családok részére.

A költségtakarékos rendszer alacsony adókkal, járulékokkal finanszírozható, nincs tekintettel arra, hogy az élethelyzet változása az életszínvonal jelentős csökkenésével is járhat, illetve nem kezeli (a segélyszintet kivéve) az egészségügyi helyzetet, azt az állampolgárok öngondoskodására bízza.

Az angol Beveridge-terv

Angliában 1601-ben, I. Erzsébet uralkodása idején fogadták el az első szegénytörvényt, amelyet több száz éven keresztül alkalmaztak. A törvény az állam feladatává tette a szegényekről való gondoskodást, közösségi érdeknek minősítették a szegények támogatását. Az arra érdemes szegényeket segélyezték, az érdemteleneket dologházakba vitték. Az „érdemességnél” vizsgálták azt, hogy az egyén mennyiben tehet szegénységéről.

dologház

William Hogarth - A szajha élete (1732) - 4. A dologházban

 

Lord William Beveridge vezetésével 1942-ben a korábbi szabályozásra kívántak újszerű választ adni, amelynek keretében a teljes népesség számára nyújtott minimum-jövedelem biztosítása vált hangsúlyossá (az „érdemesség” kikerült a minősítésből). Az igénybe vevőket csoportokra osztották: munkavállalók, egyéb keresők, háztartásbeliek, gyerekek és öregek. A jogosultak az ellátási fajták különböző összetételű kombinációjához juthattak hozzá. Az ellátásokat adókból finanszírozták, és – általában – fix összegűek voltak.

A munkanélküliség önmagában nem adott jogot ellátásra, helyette átképzési programokon kellett kötelezően részt venni.

Lényeges eleme bolt a Beveridge-tervnek, hogy a szociális kérdéseket el kell választani a munkásbiztosítástól.

A társadalombiztosítási rendszer finanszírozását tripartit alapon javasolták megoldani, 50%-ban állami adóbevételekből, 30%-ban a munkavállaló, 20%-ban a munkáltató kötelező befizetéseiből.

Beveridge

Lord William Beveridge

 

A rendszert főleg Nagy-Britanniában és Írországban alkalmazták, majd némi módosítással Hollandiában.

 

 

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • középkori bányaművelés

    Miért olyan magasak az adók? Romokban a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatási rendszer vergődik. A kérdés és a kritikus megállapítások gyakran elhangzanak, abba már ritkábban gondolunk bele, hogy ezek között szoros összefüggés van. Érdemes egy kicsit bővebben is megvizsgálni a társadalombiztosítási, illetve – kicsit bővebben – a jóléti rendszerek kialakulását, történetét.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • grafikon

    A kelet-közép-európai régió valamennyi országa a forgalmi és fogyasztási adókra helyezi a hangsúlyt, az általános forgalmi adó (áfa) Magyarországon a legmagasabb, ugyanakkor itt a legalacsonyabb a társasági nyereségadó - derült ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat ötödik alkalommal megjelent Kelet-Közép-Európai Adókalauz 2017 (Mazars CEE TaxGuide 2017) című kiadványából. 

  • Fotó: shutterstock

    Több mint 430 ezren módosítás nélkül fogadták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) által készített szja-bevallás tervezetet - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden az MTI-t.

  • Fotó: shutterstock

    Az RSM Blog több alkalommal írt már arról, hogy milyen teendők vannak az új jövedéki szabályozás bevezetésével kapcsolatosan. A törvény hatályba lépése több alkalommal tolódott, de most úgy látszik a július 1. valóban reális dátum. Végső hajrába ért a felkészülés az új kihívásokra, amit nem tesz könnyebbé az a tény, hogy a szabályozás szinte állandóan változik.

  • hotel_szálloda

    A Magyar Turisztikai Ügynökség azt szeretné, ha jövőre a szállodák szoftvereit is bekötnék az adóhatósághoz - idézi a Magyar Idők cikkét az Index. 

  • nő, vezető, főnök

    Minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom tavaly tavasz óta – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös munkaerőpiaci felméréséből. Az adatok alapján továbbra is a 30-50 év közöttiek, a fővárosban élők és a diplomások jelentik a legbizakodóbb társadalmi csoportokat, emellett továbbra is stabilan növekszik az átlag magyar álláskereső saját munkahelye iránti bizalma.