A kisbirtokokat hoznák helyzetbe a földadóval


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új földtörvény társadalmi vitára bocsátott koncepciójának fő célja a középbirtokok, ezen belül is családi gazdaságok megerősítése, nem a megadóztatása. A kisbirtokokat adókedvezménnyel, illetékmentességgel támogatná a vidékfejlesztési tárca, a nagybirtokokra viszont luxusadót vethetnének ki – számítások még nem készültek.


A koncepcióban a tárca azzal számolt, hogy a jelenlegi 300 hektár körüli személyenként birtokolható földtulajdon-határ megmaradna a földművesek számára a jövőben is. A birtokpolitikában a földművesek földszerzését gazdaságuk eszközállományától, a kiemelt agrárpolitikai célok szolgálatától, a környezetkímélő földhasznosítás megvalósításától tennék függővé.

A földszerzésben előnyben részesülnének azok a földművesek, akiknek székhelyükhöz, telephelyükhöz, tanyájukhoz 20 km-es távolságon belül helyezkedik el az eladni, használatba adni szándékozott föld. A hatósági engedélyezéseknél külön vizsgálnák, hogy a földszerzőt szakképzettsége, meglévő gazdasági felszerelése alkalmassá teszi-e a föld megművelésére.

Az új földtörvény a föld forgalmát hatósági engedélyezéshez kötné, ezzel is érvényesítené a kormányzati birtokpolitikát, a középbirtokokat működtető gazdák felé terelve a föld tulajdonát és annak használatát. A mennyiségi korlátok (300 hektár), az elővásárlási és előhaszonbérleti jogok, a szerzési feltételek együttesen mozdítanák elő az ésszerű birtokstruktúra kialakulását.

A pénzügyi szabályozás is ebbe az irányba hatna, a földművesek, köztük a családi gazdálkodók földszerzését az eladó, használatba adó oldalán adókedvezmények, adómentesség, a szerző oldalán illetékmentesség, hitelfelvétel esetén kamattámogatás, öröklés esetén illetékmentesség szolgálná. Az állampolgárok tulajdonában álló földek haszonbérbe adása esetén a hosszabb időre, legalább öt évre kötött szerződésekből származó jövedelmek adómentesek lennének egy bizonyos mérethatáron belül.

A tárca közleménye szerint a nagybirtokok kialakulását egyfelől az adózási rendszer általános szabályai, adott esetben luxusadók kivetése is gátolná, így késztetve a nagybirtokok tulajdonosait arra, hogy nagyobb részben járuljanak hozzá a közteherviseléshez. Az új törvény a földműveléssel nem élethivatásszerűen foglalkozók számára a földtulajdon és használati jog megszerzését a települések kertes mezőgazdasági övezeteiben, 6.000 négyzetméternél nem nagyobb földekre tartaná fenn.

Az új szabályzást a kormány birtokpolitikai céljai érvényre juttatása mellett azt is indokolttá teszi, hogy a magyar állampolgárok földtulajdonszerzését előnyben részesítő, nemzeti elven alapuló földmoratórium 2014. április 30-án lejár. Magyarországnak az új, nyitott földpiacon meg kell őriznie saját termelői versenyképességét, meg kell akadályoznia a csupán tőkebefektetési célú hazai és külföldi földfelvásárlási törekvéseket. Ennek a feladatnak a megoldása igényli a földművelést nem folytatók földtulajdonszerzésének kizárását – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

A koncepcióhoz az észrevételeket június 30-ig várja a Vidékfejlesztés Minisztérium a birtokmeret@vm.gov.hu e-mail címre.

(forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).