A közvetett pénz-visszafizetési akció szabályai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha abból indulunk ki, hogy az általános forgalmi adó szabályozása több mint húsz évre tekint vissza, akkor joggal mondhatjuk, hogy a közvetett pénz-visszafizetési konstrukció előírásai viszonylag új keletűek a hatályos törvényünkben.

Lehet ennek is tudható be, hogy relatív ritkán találkozunk olyan lehetőséggel, amiben egy olyan gazdálkodó kínál pénzvisszatérítést, amellyel nem is álltunk közvetlen kapcsolatban, nem tőle vásároltunk terméket, nem tőle vettünk igénybe szolgáltatást. A napi gyakorlatban is megszokhattuk, hogy az elsőre egyszerűnek tűnő gazdasági eseménynek (pl. ingatlan bérbeadás) is mennyi fordulata lehet, akkor abba sokan bele sem mernek gondolni, hogy olyan személynek térítsenek vissza pénzt, aki nem tőlük vásárolt, és erre tekintettel még az adóalapjukat is csökkentések, számlamódosítás nélkül. Pedig a címben is szereplő konstrukció pont erről szól, nézzük is meg pontosan hogyan.

A konstrukció létrehozásához minimum három szereplő szükséges (de persze ennél több is lehet). A három szereplő közül „A” szereplő legyen az, aki vásárlásösztönzési célból az akciót megszervezi, és ő lesz az, aki a folyamat végén a visszatérítést teljesíti a kedvezményezett részére. „B” szereplő legyen az, aki közvetítőként jelenik meg a folyamatban, ő vásárol „A”-tól, és értékesít „C”-nek, aki a pénzvisszatérítésre jogosult lesz, és aki a folyamatban a végső vásárló szerepét tölti be. Szögezzük le még itt az elején, hogy „C” szereplő lehet akár adóalany, akár nem adóalany, ez nem befolyásolja azt, hogy lehet-e ilyen konstrukciót szerveznie „A”-nak.

Az első fontos szabálycsokor, hogy aki az akciót szervezi („A”), annak adóalanynak kell lennie, az üzletpolitikájában részletesen rögzített feltételek mentén teljesíthet pénzvisszafizetést, és vásárlásösztönzési céllal indítja azt el (Áfa tv. 77. § (4) bekezdés). Azt nem határozza meg a jogalkotó, hogy mi számít részletesen rögzített feltételnek, ezt az akció összes körülményére tekintettel lehet meghatározni, de nyilván nem maradhatnak ki az ilyenkor jól megszokott szempontok, van-e mennyiségi limit, milyen időtartam alatt kell a szükséges vásárlásokat megtenni, mennyi idő áll rendelkezésére, hogy a visszatérítést megtegye, azt hogyan teljesíti, stb. Bár a rögzített feltételek meghatározásában a szervező szabad kezet kap, annyiban azért beavatkozik a jogalkotó, a visszatérítés kedvezményezettje számlát kell bemutasson, aminek az ő nevére kell szólnia, és amiből ki kell tűnnie, hogy az ügylet belföldön teljesített adóköteles ügylet volt. Ez utóbbi ugyanis a konstrukció második fontos feltétele. A bemutatott számláról a visszatérítés kötelezettje másolatot kell készítsen, hogy adóalap-csökkentési jogával élhessen.

A második pont, amivel beavatkozik a törvény a részletesen rögzített feltételekbe, az az, hogy a pénzvisszafizetésről (akár átutalás, akár készpénzes formában történik) szóló bizonylattal a szervezőnek rendelkeznie kell, és ennek egyértelműen igazolnia kell a visszatérítés megtörténtét. 

Ahogy azt az előbb már említettem az egész ügyletsorozat tárgya belföldön teljesített, adóköteles termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás lehet, gondoljunk csak bele milyen furcsa lenne, ha közérdekre tekintettel, vagy saját jellegre tekintettel adómentes ügylet képezné az ügylet tárgyát. Azt viszont nem lehet elég sokszor hangsúlyozni, hogy a visszatérítéses akció keretében csak pénzt lehet visszatéríteni, terméket nem lehet adni a pénz helyett, vagy ha valaki mégis ezt szeretné adni, akkor nem élhet adóalap-csökkentési jogával.

A konstrukció bizonylatolása

A fentiek során részlegesen már érintettem a konstrukcióban a számla szerepét, azonban járjuk ezt a témát alaposabban körbe. A konstrukció alapproblémája, hogy mit kezdjen „A” szereplő az értékesítésről szóló számlájával, amikor olyan valakinek térít vissza pénzt, akivel nem állt közvetlen kapcsolatban. Kell-e ebben az esetben az eredeti bizonylatához számlát helyettesítő okmányt kiállítania? A válasz az, hogy nem. Ha módosítaná az alapbizonylatát, akkor az végigkövetné a teljes értékesítési láncot, és olyan adminisztrációs terhet róna a szereplőkre, amivel nem kívánta a jogalkotó őket megterhelni. Már csak azért sem, hiszen a közbenső szereplők áfa-pozíciója nem változna, ugyanakkora összeggel nőne a fizetendő adójuk, mint amennyivel csökkenne a levonható adójuk.   

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Ennek következtében a jelenleg hatályos szabályozás szerint elegendő a visszatérítés kötelezettjének egy számviteli bizonylatot kibocsátania a kedvezményezettnek, amely tartalmazza a visszatérített összeget, a kedvezményezett nevét, lakcímét, adóalany esetén adószámát, valamint a kedvezményezett nyilatkozatát, hogy adólevonási jogával hogyan tudott élni a beszerzés során. Ha nem tudott adólevonási jogával élni, ez az „A” szereplő adóalap-csökkentési jogát nem befolyásolja. A nyilatkozat értelme abban áll, ha tudott élni adólevonási jogával („C” szereplő), akkor a visszatérítés során pontosan annyival romoljon az áfa-pozíciója, mint amennyivel az „A” szereplő pozíciója javul. Ha a kedvezményezett nem élhetett adólevonási jogával, mert az ügylet tárgya adólevonási tilalom alá esett, vagy tevékenységének jellege miatt nem élhetett adólevonási jogával, akkor a visszatérítés miatt nincs utólagos korrekciós kötelezettsége, de ettől függetlenül „A” szereplő élhet adóalap-csökkentési jogával.    

A visszatérített összeg

A visszatérített összeget úgy kell kezelni, mint ami már az áfa-t is tartalmazza, azaz „felülről” kell számolni az adótartalmat az Áfa tv. 83. §-ban meghatározottak szerint, így a 27%-os kulcs esetén 21,26%; 5%-os kulcs esetén 4,76%; 18%-os kulcs esetén 15,25%-kal kell megszorozni a visszatérített összeget, hogy annak áfa-tartalmát megkapjuk. 

A visszatéríthető összeg maximumának meghatározását a 77. § (4) bekezdés b) pontjában olvashatjuk. A szabály a gyakorlatban úgy alkalmazandó, hogy szorzatot kell képeznie „A” szereplőnek, amelynek egyik lába a végső beszerező által megvásárolt mennyiség (pl. darabszám) lesz, másik lábát pedig „A” szereplő fogja tudni a nyilvántartásaiból kinyerni, ha számba veszi, hogy mekkora volt a legalacsonyabb ár, amelyért adott terméket, szolgáltatást értékesítette. Ha például „A” szereplő adott típusú tollat értékesített – különböző partnereinek – 1000, 1200, 1400 forintért, és ebből a tollból a végső beszerző 5 db-ot vásárolt, akkor 5*1000 Ft = 5.000 Ft lesz a maximálisan visszatéríthető összeg, hogy ezen a határon belül konkrétan mekkora összeget fog visszaadni, az már „A” szereplő döntésén múlik, de az üzletpolitikájában ezt részletesen rögzítenie kell. 

Végül az Áfa tv. 153/B § (1) bekezdés c) pontja alapján az adóalap-csökkentés akkor lesz érvényesíthető, amikor a pénzt a jogosultnak konkrétan (és nem csak bizonylat szinten) visszatéríti az „A” szereplő, a végső beszerző pedig legkésőbb abban az időszakban kell növelje a fizetendő adóját, amikor a visszatérítést effektív megkapja. Ha például negyedéves bevalló ügyfelünk a bizonylatot kiállítja 09.29-én, de az átutalás csak 10.02-én történik meg, akkor a negyedik negyedéves bevallásában élhet „A” adóalap-csökkentési jogával, ellenben ha 09.29-én készpénzben odaadja a jogosultnak, akkor már 3. negyedéves bevallásában élhet a csökkentési jogával.

Akár egy gyártó, kereskedő, szolgáltató dönt úgy, hogy belevág egy a fentiekhez hasonló konstrukció megszervezésébe – ami meglátáson szerint jól tudja építeni az ő reputációját (brandjét) – mindenképpen vonjon be adózási szakértőt, aki segíteni tud, minden – fentiekben ismertetett – apró részlet gyakorlatban történő alkalmazásában. 

---