A külföldi bankszámlákat is látja majd a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő év június 30-ig él az adóamnesztia a külföldről hazahozott és 10 százalékkal leadózott pénzekre. A Stabilitási Megtakarítási Számla intézménye megszűnik.


Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek hétfőn a közteherviselést és az állami szervek feladatellátását érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely egyebek mellett utolsó lehetőségként biztosítja, hogy ne az adóhivatal tárja fel és szabja ki a külföldi bankszámlán lévő, vagy más módon eltitkolt jövedelmek után az adót – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca közleménye szerint jövőre az offshore-szisztémák és más, nemzetközi szintéren működő adóelkerülőkkel szembeni küzdelem új szakasza kezdődik. A leghatékonyabb eszközt az eredményes fellépéshez az OECD égisze alatt kidolgozott – a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló – többoldalú megállapodás biztosítja.

Az első információcserére 2017. szeptember 30-ig kerül sor az új, valamint a már meglévő, magas értékű egyéni számlák esetében. Ez azt jelenti, hogy 2017-től több mint 70 országból érkezhet magyar pénzügyi számlatulajdonosokról információ a hazai hatóságokhoz.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) jövő ősztől már rendelkezésére állnak a nagy értékű külföldi bankszámlák adatai is, amelyet az adóhivatal kockázatelemzői összevetnek a meglévő egyéb adatokkal. Így könnyen kiszűrhetők azok, akik a Magyarországon keletkezett jövedelmük után nem fizették meg a közterheket. A NAV esetükben az eltitkolt adó mellett adóbírságot és a jegybanki alapkamat kétszeresére rúgó késedelmi pótlékot szabhat ki – hívta fel a figyelmet a szaktárca.

A szankciók helyett 2017. június 30-ig még önkéntesen választható a 10 százalékos közteher – jelezte az NGM. Ha az Országgyűlés elfogadja, mentesülhet az esetleges adóhivatali revízióval járó következmények alól az, aki június 30-ig úgy dönt, hogy a törvényjavaslatban meghatározott – például kamat, osztalék, árfolyamnyereség, vállalkozásból kivont – jövedelme után 10 százalékos mértékű adót fizet.

A közlemény szerint ezt a jövedelmet a 10 százalékos adón és önellenőrzési pótlékon kívül más fizetési kötelezettség nem terheli, de az adóból semmilyen kedvezmény sem vehető igénybe. Az adózási módszer csak úgy alkalmazható, ha az érintett a NAV által kijelölt bank számlájára 2017. június 30-ig befizeti a teljes összeget, amelyből a bank utalja át anonim módon a 10 százaléknyi adót.

Az NGM kiemelte azt is: a jogszabálytervezet még a vállalkozásban kedvezményesen legalább 10 százalékos részesedést szerző személyeknek is könnyebbséget biztosít, nekik a szerzéskor nem kell adót fizetni, így az összeget a vállalkozás a növekedésre fordíthatja.

A javaslatból az is kiderül, hogy  „a Stabilitási Megtakarítási Számlára vonatkozó szabályok a törvény kihirdetését követő 30. napon hatályon kívül helyezésre kerülnek”.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).