A szabadságharc bukásának adókövetkezményei – 1. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc bukását a győztesek megtorlása követte. A vezető személyiségek sorsa kivégzés, hosszú börtönbüntetés vagy száműzetés lett, a közkatonákat besorozták az osztrák hadseregbe, és a birodalom távoli vidékeire vitték őket. A személyes megtorlásokon túl a közigazgatás birodalmi irányítás alá vonása, minden 1848-ban kivívott jog visszavonása, sárba tiprása jelentette a legsúlyosabb terhet Magyarország számára.
A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől.
(Felix zu Schwarzenberg
osztrák birodalmi miniszterelnök, 1849)
Az országgyűlés elfogadta az adóreform-törvényeket egy olyan időszakban, amikor a szabadságharc még sikereket tudhatott magáénak. A kormányzat vissza tudott költözni Pestre, de rövid idő után ismét költözni kényszerült, mert megindult az osztrák-orosz együttes támadás. Szegedre mentek, az országgyűlés is itt ülésezett ezt követően, mindaddig, amíg a hadiesemények ezt lehetővé tették. Az adótörvények érdemi bevezetésére már nem kerülhetett sor, elmaradt az 1849-re vonatkozó költségvetés részleteinek kidolgozása, az 1850. évi tervezésére már nem kerülhetett sor.
Kossuth búcsúja Magyarországtól
A trónfosztással, a Kossuth vezette ország berendezkedésével az arisztokrácia és a klerikálisok egy része nem értett egyet. Egy részük passzivitásba menekült (köztük többen az első felelős magyar kormány miniszterei voltak!), mások programokat készítettek a „rend” helyreállítását követő időszakra. A konzervatívok vezetői közül meg kell említeni gróf Dessewffy Emil és gróf Apponyi György tevékenységét.
A konzervatív arisztokrácia képviselői a bécsi udvarnál próbáltak pozíciókat szerezni, kevés sikerrel, viszonylag hamar kiderült, hogy az új birodalmi berendezkedésben a császári udvar vajmi kevés szerepet szán nekik.
A trónfosztás alkalmat jelentett a bécsi udvarnak, hogy az orosz cár katonai segítségét kérjék a magyar szabadságharc leverésére, akik készségesen segítettek ebben, nem lett volna jó példa, ha egy nemzet le tudta volna rázni magáról a monarchia intézményét.
A száműzött birodalmi kancellár, Metternich herceg még 1849. június 26-án levelet írt Schwarzenberg birodalmi miniszterelnökhöz, amelyben értékelte a magyar helyzetet, és javaslatot tett a változtatásokra. Levelének legfontosabb tézisei a következők:
„1. Magyarország terjedelménél és belső erőforrásainál fogva a császárság legfontosabb alkotórésze.
2. A magyar nemzetiség el nem törölhető (lässt sich nicht aufheben), azért ki kell azt békíteni a birodalmat alkotó többi nemzetekkel; ez magának a magyarságnak érdeke, mert Magyarország magában meg nem állhat.
3. Magyarország visszamaradt a civilisatióban, a mi nagyobbrészt saját hibája; 1825 és 1848 között Magyarhonban az osztályok alakulása be nem fejeződött, ezért nincs kifejlett demokrácziája.
4. A márcziusi forradalom következtében a pozsonyi országgyűlés halomra döntötte a régi alkotmányt s helyére egy demokratikus köztársaságot (?) létesített, mely kizárja Magyarországnak és a császárság többi részeinek együttmaradását. Ezt a művet szentesítette a császár. Már most harczra ment a dolog; ha győz a «király» — a miben a herczeg nem kételkedik — akkor Magyarhonnal mint legyőzött országgal bánhatik. Kérdés: milyen alkotmányt adjon neki? az ősinek alapján állót, az 1848-ban behozottat, vagy egészen újat?
Metternich nézete szerint a király helyezkedjék a régi alkotmány alapjára s idomítsa azt a Monarchia adott helyzetének követelményeihez. Octroyálja az alkotmányt, helyezze monarchikus alapra, de az aristokratikus és demokratikus elemek mérlegelésével.
Ehhez képest szüntessen meg mindent, a mi a monarchia egységével ellentétben áll, az aristokratikus elemek számára létesítsen főrendiházat örökös alapon, az angol pair-kamara formájában; a demokrata elemekre való tekintettel állapítsa meg a magyar viszonyoknak megfelelő választójogot. A magyar republika — agyrém!”
(részlet Berzeviczy Albert könyvéből)
Az idős Metternich (76 éves volt ekkor) helyzetértékelése – még mai szemmel is – helytállónak bizonyult, javaslatait, legalább is fő elemeiben megfogadták. Nem lehet elmenni súlyos szavai mellett, amelyek erős kritikát jelentettek az ország vezető rétegeire, az arisztokráciára és a klerikus vezetőkre.
A rémuralom korszaka
A birodalmi kormányzat már 1849 nyarán nyilvánvalóvá tette, hogy a terveiben nem szerepelt az 1848. évi áprilisi törvények megtartása, egyedül a magyarországi úrbérmegváltás fokozatos keresztülvitelével foglalkoztak egy 1849 július 7-én kelt császári pátensben (erről még szó lesz a későbbiekben). Az üzenet tulajdonképpen az arisztokráciának volt címezve, azt üzente, hogy a kárpótlás a szabadságharc minél előbbi leverésétől függ.
Ahogyan előretörtek az osztrák és az orosz csapatok, úgy vezették be a megtorló és az osztrák hatalmat biztosító intézkedéseket. A Kossuth bankók használatát megtiltották, azokat bevonták és nyilvánosan elégették. A katonai őrházakat, a sorompókat, a középületek kapuit császári színekre (sárga-fekete) átfestették.
Kemény hadisarcot vetettek ki az elfoglalt településekre, lakosságára, például Kolozsvárt 200 000 forint befizetési kötelezettséggel sújtották (a császári biztos kijelentette, hogy teherviselő képessége alapján főleg a nemességnek kell viselnie). Külön is rendelkeztek a zsidók hadisarcáról, összességében 2 300 000 forint volt az uralkodó által jóváhagyott sarc összege (igaz ezt később 1 000 000 forintra mérsékelték), ami az akkori Magyarország éves költségvetésének mintegy 8 %-át tette ki. A hadisarc révén a magyar lakossággal akarták megfizettetni az osztrák és orosz hadiköltségeket, az osztrák hatalom berendezkedését.
Tulajdonképpen két út ált a kormányzat előtt. Egy békés átalakítás megvalósítása, amely az 1848. évi reformok megtartásával, amnesztiával, a császár magyar királyként való elismerésével járt együtt. Másik megoldásként Magyarország betagozása az Osztrák Császárságba, önállóságának teljes megszüntetése, az osztrák jog Magyarországra való kiterjesztése adódott. Egyelőre úgy nézett ki, hogy a második változatot kívánják megvalósítani.
A világosi fegyverletétel (Szkicsák-Klinovszky István festménye)
A világosi fegyverletételt követően Schwarzenberg miniszterelnök döntött a véres leszámolásról, amelynek legemlékezetesebb eseményei az aradi 13-ak és Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése voltak. (Nem szeretném kicsinyíteni Haynau szerepét, de a döntést nem ő hozta meg, viszont brutálisan végrehajtotta azt. Nem véletlenül mondták Haynauról, hogy olyan, mint a borotva: használat után el kell zárni! Egyébként Haynau később „magyarrá vált”, Szatmár megyében szerzett földbirtokot, sőt a szabadságharc áldozatainak, hozzátartozóinak segítésében is részt vett.) A nemzetközi tiltakozás hatására a kivégzéseket végül nem folytatták, helyette a hosszú évekig tartó várfogság büntetését alkalmazták.
|
Ady Endre: Október 6.
Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi Rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre.
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.
|
Az aradi vértanúk emlékére kiadott bélyegblokk
Kis epizód, de érdemes megemlíteni, hogy Pest és Pozsony díszpolgárává választotta meg Haynaut, Radetzkyt és Jelačičot is, sőt Pest Paskiewitz herceget és Windischgrátzet is.
Sokáig nem lehetett tudni, hogy milyen módon fogják átszervezni a közigazgatást. Csak személyes megnyilatkozásokból lehetett következtetni a jövőre. Kiemelkedik ezek közül Jelačič 1849 nyarán Schwarzenberghez írt levelének egy részlete: „Herczeg úr, csúnya háború ez, azért csak semmi kímélet azok iránt a rebellisek iránt, kik azt előidézték. Ha egyszer meghódítottuk az országot, többé a régi Magyarországról szó sem lehet – finis Hungáriae! – ám váljék szét homogén alkotórészeire.”
A katonai kormányzat bevezetése tulajdonképpen természetesnek volt tekinthető, a kérdés csak az volt, hogy ennek fenntartása mennyi ideig szükséges, és milyen módon fogja ez érinteni a közigazgatást.
Október 17-én hagyta jóvá az uralkodó a magyarországi provizóriumra (ideiglenes állapotra) vonatkozó előterjesztést. Haynau az Ideiglenes közigazgatási szervezetre vonatkozó rendeletet és annak végrehajtási utasítását október 24-én adta ki. A birodalmi alkotmányt (Olmützi ún. oktrojált alkotmányt) november 1-jén ismételten közzétették, mivel annak márciusi kihirdetésekor a magyarországi állapotok miatt nem lehetett biztosítani a megismerését.
A provizóriumot indokoló előterjesztés kimondta, hogy Magyarország régi alkotmányát maga a forradalom megdöntötte (beseitigt), s hogy ez idő szerint a monarchia egységének és a népfajok egyenjogúságának szem előtt tartása mellett a leküzdött fölkelés által szükségessé vált kivételes állapot volt irányadó, mely megköveteli, hogy egyelőre a katonai és polgári hatalom és kormányzat egyesítve legyen.
Ez tartalmilag azt jelentette, hogy Magyarországon is életbe léptették a birodalmi alkotmányt, de egyelőre – legitimitással rendelkező országgyűlés hiányában – a császári nyílt parancsok rendszerével kormányoztak, az ország irányítását a megszálló katonai hatalom kezébe adták. Az 1848-ban elfogadott áprilisi törvényeket érvénytelennek minősítették.
A vármegyékbe kormánybiztosokat neveztek ki, igyekeztek újból megteremteni a közigazgatási apparátust, de a gyakorlott szakemberek megbízhatatlansága miatt gyakran hozzá nem értő hivatalnokok alkalmazására került sor, akiktől elvárták a megszálló katonai hatalmakkal való szoros együttműködést.
Hivatali nyelvként újból a német nyelvet vezették be, a bíróságoknál és az oktatásban is bevezették az ideiglenes helyzetet.
A katonai kormányzat Haynau leváltásával, 1850. július 18-án véget ért, de az ezt követő abszolutizmus időszaka sem teremtett sokkal könnyebb helyzetet, a kivégzések – ha lényegesen kisebb számban is – még éveken át folytak, a császári utasításokkal (nyílt parancsok, pátensek) való kormányzás lett a közigazgatás bevett gyakorlata.
Emléktábla Londonban, azon a helyen, ahol Haynaut az „osztrák mészárost” és kísérőit megverték a sörgyári munkások
(Folytatjuk!)
