A szerzői jogokat védte a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan mintegy ötmillió forint bírságot szab ki adathordozókkal kapcsolatos szerzőijog-sértések miatt a NAV, miután ellenőrző akciója során több mint félszáz alkalommal tapasztalt jogsértést.


A hamisítványok és a jogdíj megfizetése nélkül forgalmazott termékek (CD-k, DVD-k, pendrive-ok, mobil és egyéb eszközökhöz való memóriakártyák) kiszűrése érdekében nagyszabású akciósorozatot hajtott végre október első hetében Budapesten és Pest megye területén az adóhatóság. Az ilyen termékeket forgalmazó kereskedelmi egységekkel szemben súlyos versenyhátrányba kerülnek a legális, jogkövető magatartást tanúsító vállalkozások, továbbá az illegális beszerzés miatt adóbevételektől esik el a központi költségvetés – emlékeztet közleményében a NAV.

A 321 ellenőrzés során 55 alkalommal tapasztaltak jogsértést a revizorok: 31 esetben szerzői jogokhoz kapcsolódó szabálysértést állapítottak meg, illetve két esetben bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel. A vizsgálatok nyomán várhatóan 4 millió 740 ezer forint bírságot szabnak ki.

(Forrás: MTI)

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.