A társasági adózás 2015-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rövid áttekintés a társasági adót érintő változásokról.


Szigorodnak az elhatárolt veszteség felhasználásának szabályai. A 2015-ben kezdődő és az azt követő adóévekben keletkező veszteségeket csak a keletkezés évét követő 5 adóévben lehet felhasználni, a 2014-ben kezdődő adóév utolsó napjáig keletkezetteket pedig legkésőbb a 2025. december 31-ét magában foglaló adóévben lehet az adózás előtti eredmény csökkentéseként érvényesíteni.

Tovább szigorodnak az átalakulás, cégfelvásárlás kapcsán a jogutód által átvett elhatárolt veszteségek felhasználásának korlátai. Az átvett veszteséget az adózó olyan arányban használhatja fel évente, amilyen arányt az átvett/továbbfolytatott tevékenységből származó árbevétele az átalakulást/tulajdonosváltást megelőzően ebből a tevékenységből származó árbevételből képviselt.

Módosul a jövedelemminimum meghatározásának módja, 2015-től az adózó összes bevételét már nem csökkenti az eladott áruk beszerzési értéke, valamint a közvetített szolgáltatások értéke az elvárt jövedelem megállapításakor.

A társasági adóban jövőre új jogintézményt vezetnek be: az adózók adóelőlegkötelezettségük 50 százalékának, illetve feltöltési- vagy éves adófizetési kötelezettségük kedvezményezett célra történő felajánlásáról rendelkezhetnek összesen az adóévre fizetendő adó 80 százalékáig. Kedvezményezett célnak a filmalkotások, előadóművészeti szervezetek, valamint a látvány-csapatsportok támogatása minősül. Sporttámogatás esetén a felajánlott összeg 12,5 százaléka kiegészítő sportfejlesztési támogatásnak minősül, amelyért cserébe az adózó szponzorációra jogosult, továbbá a felajánlott összeg 1 százaléka hatósági díjként az ellenőrző szervezetet illeti meg.

Felejtse el a Jogtár Csütörtököt!

Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói
mellé most táblagépet adunk!

További részletekért kattintson »

Az ily módon felajánlott összeg alapján az adózók adójóváírásra jogosultak. Az adójóváírás mértéke az adóelőlegből és az adóelőleg-kiegészítésből felajánlott – sporttámogatás esetén a kiegészítő támogatással és az 1 százalékos hatósági díjjal csökkentett – összeg, de legfeljebb a fizetendő adó 80 százalékának a 7,5 százaléka. Amennyiben az adózó éves adóbevallásában rendelkezik a felajánlásról, az adójóváírás mértéke a fizetendő adóból felajánlott – sporttámogatás esetén a kiegészítő támogatással és az 1 százalékos hatósági díjjal csökkentett – összeg, de legfeljebb a fizetendő adó 80 százalékának a 2,5 százaléka. Ezt a lehetőséget azonban nem lehet együttesen alkalmazni a filmalkotás, az előadó-művészeti szervezetek és a látványcsapatsportok támogatásának adókedvezményével. Rendelkezni első alkalommal a 2015. évi adókötelezettségről lehet.

Társaságiadó-alap kedvezményt lehet igénybe venni a felsőoktatási intézmények támogatási megállapodása alapján történő támogatása esetén is. A támogató az alapítóval vagy fenntartóval kötött felsőoktatási támogatási megállapodás keretében legalább öt évig támogatja a felsőoktatási intézményt ingyenes juttatás formájában, és a támogatás adóévében a megállapodás alapján kifizetett összeg 50 százalékáig csökkentheti a társasági adó alapját, legfeljebb az adózás előtti eredmény összegéig. A kedvezményt a 2014-ben kötött felsőoktatási támogatási megállapodások esetében már a 2014. évi adókötelezettségre alkalmazni lehet.

További változás, hogy 2015-től kapcsolt vállalkozási viszonynak minősül az is, ha az adózó és más személy között az ügyvezetés egyezőségére tekintettel az üzleti és pénzügyi politikára vonatkozó döntő befolyásgyakorlás érvényesül.

A kapcsolt vállalkozások közötti árak meghatározása során elsődlegesen azok az árak tekinthetőek piacinak, amelyek az adatbázisszűrés során elfogadott vállalatok statisztikai mutatóiból számított interkvartilis tartományban (a minta elemeinek középső fele) helyezkednek el.

Az üzleti és cégérték esetében az adózók évi 10 százalékos mértékű társasági adó szerinti értékcsökkenést számolhatnak el 2015-től kezdődően.

A jövő évtől lehetőség lesz arra, hogy az egyes kkv-kat érintő társaságiadó-kedvezményeket (beruházási adóalap-kedvezmény, kamatkedvezmény és egyösszegű értékcsökkenési leírás) a mezőgazdasági termék feldolgozását és forgalmazását végző vállalkozók az új agrár csoportmentességi rendelet szerinti támogatásként is igénybe vehessék az eddigi általános de minimis támogatás vagy az általános csoportmentességi rendeletben foglaltak szerinti támogatás mellett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).