Adócsomag: vége a cafeteriának


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövőre csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként, vonzóbb lesz a kiva, elhal az eva, többet adóznak az alkoholos italok, megszűnik a baleseti adó, és bevezetik a bevándorlási különadót. A kormány friss adócsomagja meglepően vaskos és komplex – ebből emeltük ki a lényeget.


„Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról„ címet viselő salátatörvény-javaslat csaknem minden adótörvényt módosít 255 paragrafusban és 182 oldalon.

Cafeteria: csak a SZÉP kártya marad

Jövőre csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként, az összes többit a kormány megszüntetné – csak annyi a jó hír, hogy az adóalap meghatározásakor már nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót.

A javaslat nem pusztán az eddig kedvezményesen, hanem a jelenleg teljes szja-mentesen adható juttatásokat is megszüntetné. A javaslat 18. §-ában hosszasan sorolódnak a hatályon kívül helyező rendelkezések: vége a lakáscélú munkáltatói támogatásnak, a diákhitel törlesztéshez adott munkáltatói juttatásnak, a sportrendezvényre szóló adómentes belépőknek, a mobilitási célú lakhatási támogatásnak is, s így tovább. Vége a készpénzes cafeteriának is.

Mi több, megszűnik az a kedvezmény is, hogy a 2016. december 31-ig béren kívüli juttatásnak minősülő juttatásokat (például iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, önkéntes biztosító pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, Erzsébet utalvány) egyes meghatározott juttatásként lehet nyújtani. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy valamivel magasabb adó mellett, de még mindig kedvezményesen (15 százalékos szja és 19,5 százalékos eho mellett, szemben a béren kívüli juttatások 15 százalékos szja és 14 százalékos ehojával) adhatta a munkáltató a korábbi béren kívüli juttatásokat. A kormány jövőre bezárja ezt a lehetőséget is.

Nem találni a javaslatban az ígért szociális hozzájárulási adó csökkentést, ez vélhetően a költségvetési javaslat indoklásában említett új, önálló szociális hozzájárulási adó törvényben szerepel majd. A költségvetési javaslat indoklásában az olvasható: „a reálkereset alakulásának függvényében 2019 folyamán (várhatóan július 1-jétől) további 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó kulcsa”. A bevezetés pontos időpontja vélhetően ebből az új szochó törvényjavaslatból derül majd ki, ahogy a Varga Mihály által említett szochó kedvezményrendszer átalakításának részletei is.

Frissítés 21:46: a kedden késő este a parlament honlapjára végül felkerült szochó törvényjavaslatból az adócsökkentés időpontja nem derül ki, ugyanakkor az világossá vált, hogy szochó terheli majd a béren kívüli és egyes meghatározott juttatásokat az eddigi eho helyett, ugyanis a szociális hozzájárulási adót és az egészségügyi hozzájárulást a javaslat összevonná.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

Szja: megszűnik a különadó

A törvényjavaslat hatályon kívül helyezné a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójára (75 százalékos különadó) vonatkozó rendelkezéseket.

Ezen túl 2019-től kibővül az elektronikusan is kitölthető nyilatkozatok köre: a családi és személyi kedvezmények érvényesítésével kapcsolatos nyilatkozatok mellett az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek egy új online felületen az adóelőleg nyilatkozatot is kitölthetik majd, melyeket az adóhatóság elektronikus úton, automatikusan továbbít a munkáltató, kifizető felé, és erről visszaigazolást küld a kitöltő magánszemélynek.

Jobban járhat a nyugdíjas dolgozó

„A saját jogú nyugdíjas munkavállaló munkaviszonya mentesül a biztosítási kötelezettség alól, így nem minősül biztosítottnak, ezáltal társadalombiztosítási ellátásokra nem szerez jogosultságot e jogviszonyából adódóan, és járulékfizetési kötelezettség sem terheli” – olvasható a törvényjavaslat indokolásában.

A törvényjavaslat szerint 2019-től emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege, méghozzá havi 7500 forintra, illetve napi 250 forintra.

Társasági adózás: vonzóbb a kiva, elhal az eva

A törvényjavaslat elfogadása esetén kedvezőbbé válnak 2019-től az energiahatékonysági beruházások adókedvezményére vonatkozó támogatási intenzitások, továbbá az energiahatékonyság javítását ösztönző kedvezmény felújítások esetében is igénybe vehető. 500 millió forintról 10 milliárd forintra emelkedik a fejlesztési tartalékba helyezhető, így beruházásokra fordítható összeg. A korai fázisú vállalkozásban szerzett részesedés adóalap-kedvezménye esetében a 20 millió forintos korlátnak befektetésenként kell megfelelni az egyes adóévekben. Lehetővé válik a kutatási és kísérleti fejlesztési szolgáltatások költségeinek megosztása a vállalkozások között. A munkahelyi óvoda üzemeletetésére fordított költségek az adóalapnál elismert költségnek minősülnek.

2019. január 1-jétől megszűnik a hitelintézeti különadó.

Jövő januártól az elektronikus fizetés erősítése, a készpénzhasználat csökkentése érdekében tranzakciónként 20 ezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

A törvényjavaslat szerint az egyszerűsített vállalkozói adót utoljára 2018. december 20-ig lehet választani. „Azon adózók, akik 2018. december 20-ig élnek az eva választásának lehetőségével, a továbbiakban is a törvény hatálya alatt maradhatnak. Ezen adózók vonatkozásában az adóalanyiság az adózó választása alapján vagy a törvény által meghatározott valamely ok következtében szűnik meg.” – olvasható a törvényjavaslat részletes indokolásában.

Vonzóbb lehet a kiva: a törvénymódosítás 1 milliárd forintra emeli a kisvállalati adóalanyiság választási feltételeinek a bevételre és a mérlegfőösszegre vonatkozó értékhatárait, és 3 milliárd forintra emelkedne a bevételre vonatkozó értékhatár, mely túllépése esetén az adózó kisvállalati adóalanyisága megszűnik.

A helyi adókról szóló törvény módosítása – összhangban az általános adózási célokkal – több ponton tovább egyszerűsíti az adóadminisztrációt. Ennek keretében kiemelendő, hogy 2019. július 1-jétől lényegileg megszűnik a székhely szerinti önkormányzati adóhatósághoz 117 történő külön bejelentkezési, változás-bejelentési kötelezettség, mert azt kiváltja az állami adóhatóság adatközlése.

NETA: többet adóznak az alkoholok

A törvényjavaslat elfogadása esetén 2019-től valamennyi alkoholtermék adóköteles terméknek minősül. Ezen túl a népegészségügyi termékadóban alkalmazott adómértékek valamennyi adóköteles termék esetén mintegy 20 százalékkal nőhetnek. Emellett a hatályos adócsökkentési lehetőséggel való esetleges visszaélések megakadályozása céljából megszűnik az egészségmegőrző program költségének adóból való levonásának lehetősége.

[htmlbox gdpr_komm]

 

Megszűnik a baleseti adó

A biztosítási adótörvény és ezzel párhuzamosan a baleseti adó részletszabályait tartalmazó népegészségügyi termékadóról szóló törvény módosításának eredményeként a biztosításokhoz kapcsolódó adók rendszere jelentősen egyszerűsödik. A módosítás szerint a baleseti adó megszűnik, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás adóztatása pedig – más biztosítási szolgáltatásokhoz hasonlóan – a biztosítási adó keretén belül valósul meg, az adó mértéke pedig jelentősen csökken – a törvényjavaslat elfogadása esetén. A részletes indokolás emlékeztet: a hatályos szabályok szerint a baleseti adót a biztosított fizeti, az adó mértéke a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás díjának 30 százaléka, de legfeljebb napi 83 forint. A módosítás megszüntetné a biztosított adóalanyiságát, az adó alanyává a biztosító válik. A javaslat a jelenlegi adómértéknél jóval alacsonyabb szinten határozza meg az adó mértékét, figyelemmel arra is, hogy a hatályos szabály szerinti adómaximum napi összege elsősorban a tehergépkocsik, vontatók utáni baleseti adóra vonatkozik. Ezért a javaslat rögzíti, hogy a kötelező gépjármű-felelősség biztosítási szolgáltatás nyújtása esetén az adó mértéke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjbevétel 15 százaléka, azonban személygépkocsik és motorkerékpárok esetén (amely járműkategóriákban az adómaximum tipikusan nem érvényesül) az adó mértéke 20 százalék lesz.

A regisztrációs adóról szóló törvény módosítása csökkenti a kis- és középkategóriás motorkerékpárok regisztrációs adóját a személygépkocsik esetében 2012-től végrehajtott adómérték csökkentéssel azonos mértékben, továbbá az elektromos és hibrid meghajtású motorkerékpárok regisztrációs adótételét nulla forint lehet.

Egységes lesz a tej áfája

A törvényjavaslat a tejek adómértékét egységesen 5 százalékban határozza meg, vagyis az ESL és UHT tejek 2019-től az 5 százalékos adókulcs alá tartoznak.

A gabonatermékek és az acélipari termékek fordított adózása 2018. december 31-e után is fennmaradhat.

Egyéni vállalkozóknak is készít bevallás-tervezetet a NAV

Mivel az egyéni vállalkozó a vállalkozói tevékenysége mellett például munkaviszonyból származó jövedelmet, vagy egyéb kifizetőtől származó jövedelmet is szerezhet úgy, hogy az erre vonatkozó adatok a munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatások alapján a NAV rendelkezésére állnak, nincs akadálya az adóbevallási tervezet elkészítésének, melyet az adózóknak – hasonlóan az őstermelőkhöz és az áfá-s magánszemélyekhez – kötelező lenne kiegészíteniük. Az egyéni vállalkozók számára egyszerűsítené a bevallás kitöltését az, hogy csak a vállalkozáshoz kapcsolódó adatokkal kellene kiegészíteniük az adóbevallási tervezetüket – olvasható a részletes indokolásban. A törvényjavaslat ezért valamennyi egyéni vállalkozóra kiterjeszti az eSZJA rendszert, és a módosítás azt is eredményezi, hogy a bevallási határidő az egyéni vállalkozók számára is az adóévet követő május 20-ára tolódik ki.

[htmlbox sznkk_2018]

 

Jön a bevándorlási különadó

Az adókötelezettség kiterjed a Magyarországon zajló bevándorlást segítő tevékenység anyagi támogatására (függetlenül a támogató és a bevándorlást segítő szervezet honosságától), továbbá a bevándorlást segítő Magyarországon bejegyzett szervezet működésének anyagi támogatására (függetlenül attól, hogy e szervezet hol folytatja tevékenységét) – áll a részletes indokolásban.

A törvényjavaslat meghatározza a bevándorlást segítő tevékenység fogalmát: e szerint ide tartozik a „bevándorlás előmozdításával összefüggő médiakampányok, média-szemináriumok folytatása, és az abban való részvétel, továbbá a hálózatépítés és működtetés, valamint a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda-tevékenység, ha ezeket a bevándorlás (emberek véglegesnek szánt áttelepülése lakóhelyük szerinti országból más országba) ösztönzése érdekében végzik. A bevándorlás fogalmába nem tartozik bele a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek áttelepülése”.

Az adó alanya elsődlegesen a támogatást nyújtó szervezet, amely egyben legkésőbb a támogatás átadását követő hónap 15. napjáig (az adóbevallására nyitva álló törvényes határidő utolsó napjáig) köteles nyilatkozni a támogatás címzettje felé, hogy a bevándorlási különadó kötelezettségét teljesítette. Ha a támogató szervezet e nyilatkozattételt elmulasztja, a támogatás címzettje (a bevándorlást segítő tevékenységet végző szervezet) válik adóalannyá.

Bevándorlási különadó-köteles a bevándorlást segítő tevékenység magyarországi végzésének anyagi támogatása vagy Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységének anyagi támogatása. A bevándorlási különadó mértéke a bevándorlási különadó alapjának 25 %-a, az adó önadózással teljesítendő – olvasható a törvényjavaslatban.

Sok minden más

A törvényjavaslat megszüntetné az indokolása aszerint „ csekély bevételt eredményező és ezáltal társadalmi hatást kiváltani alkalmatlan” kulturális adót.

Ezen túl 2018. augusztus 1-től a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hatáskörébe kerülnek a szerencsejáték szervezésével kapcsolatos hatáskörök, melyeket eddig a pénzügyminiszter gyakorolt.

A lapunk által kiemelt adónemek szabályozása is számos, más ponton változik, ezen túl a kormány javaslatcsomagja számos ponton belenyúl az illetéktörvénybe, az adózás rendjéről szóló törvénybe, az adóigazgatási eljárás szabályozásába, a vámjogba, a számviteli törvénybe és a könyvvizsgálói törvénybe is.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.