Adóinformációk: Magyarország is beszáll


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt héten 50 másik országgal együtt Magyarország is aláírta azt a nemzetközi adóügyi információcseréről szóló megállapodást, amely alapján a csatlakozó államok már 2017-től automatikusan továbbíthatják egymás felé az adózási szempontból lényeges bankszámla adatokat. Ez kiterjed többek között a számla tulajdonosára és egyenlegére, és adott esetben arra is, hogy ki a számla mögött ténylegesen álló magánszemély. Azok is láthatóvá válnak majd így az adóhatóság számára, akik eddig különleges struktúrák révén rejtették el jövedelmeiket. Már az adóparadicsomok sem nyújtanak menedéket, mert az egyezményt több adóparadicsom, így a Kajmán-szigetek, Barbados, Gibraltár, Seychelles és a Brit Virgin szigetek is aláírták.


A megállapodást 2014. október 29-én Berlinben, az OECD Átláthatóságról és Adóügyi Információcseréről szóló Globális Fórum rendezvényén írták alá. A nem titkolt cél az, hogy az automatikus információcsere globális biztosításával hatékonyan tudjanak fellépni az állami költségvetéseket súlyosan károsító adócsalással és az adóelkerüléssel szemben.

„A Berlinben aláírt megállapodás jelentősége, hogy automatikussá teszi a banki számlainformációk adóhatóságok közötti cseréjét. Míg a banktitokra hivatkozva korábban sokszor tagadták meg ezek átadását, az egyezmény értelmében a számlavezető intézményeknek jelentéstételi kötelezettsége lesz saját országuk adóhatósága felé. Az adóhatóságok az így beérkezett információkat minden évben automatikusan továbbítják majd a partnerállamok felé, amivel nagyon erős fegyvert biztosítanak a nemzeti adóhatóságok ellenőrzési tevékenységéhez” – mondta el Békés Balázs, a Ryan globális adótanácsadó cég regionális vezetője.

A megállapodás szerint – az aláíró államok kötelezettségvállalásai függvényében – először 2017-ben valósulna meg az automatikus információcsere. Magyarország az úgynevezett Korai Alkalmazók Csoportjához csatlakozott, vállalva, hogy az információcserét legkésőbb 2017 szeptemberéig biztosítja az újonnan nyitott bankszámlák, illetve a nagyobb értékű, már meglévő bankszámlák esetében. A további számlákról 2018-ban fog először adatokat továbbítani.

Az uniós tagállamok nagy része a Korai Alkalmazók Csoportjához csatlakozott, ideértve Ciprust, Máltát és Luxemburgot is. Emellett számos EU-n kívüli ország és több egzotikus adóparadicsom is vállalja a korai információcserét. Más országok, mint Ausztria, Svájc, Szingapúr és Hong Kong „csak” 2018-től vállalják a megállapodás alkalmazását. Mivel az információátadás többnyire kölcsönös, a magyar adóhatóság nemcsak adatokat továbbít, hanem információt is fog kapni az érintett országok adóhatóságaitól.

„A megállapodás 2017-es és 2018-as bevezetése nem jelenti azt, hogy az adóhatóság ezt megelőzően nem szerezhet a külföldi bankszámlákra vonatkozó adózói információt. Egyrészt, bizonyos területeken már ma is működik hasonló automatikus információcsere, másrészt, több ország is jelezte, hogy kétoldalú kapcsolataiban már korábban elindítaná az automatikus adatszolgáltatást. Az egyezmény végrehajtásához szükséges technikai feltételek megteremtésével pedig már az egyezmény hatályba lépése előtt el fognak hárulni a fizikai akadályok, amellyel hatékonyabbá válhat az adóhatóságok közötti nemzetközi együttműködés.” – hívta fel a figyelmet Dr. Békés Balázs.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).