Adóoptimalizálás: csökkenhet a mozgástér
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Négy szó megváltozhat a tao-törvény egyik fontos paragrafusában, óvatosabban kell bánni majd a legális adóoptimalizálással.
Végigsöpört a hír csütörtökön, hogy a Docler Holding cégcsoport pert nyert a NAV-al szemben. Az eset ritka példája annak, amikor egy kiterjedt adóvizsgálat és megállapítás után az adózó mégis meg tudja fordítani a folyamatok irányát, és bíróságon érvényt tud szerezni saját álláspontjának. Az eset azért is érdekes, mert az adóhatóság azt vizsgálta, hogy vajon van-e bármilyen gazdasági racionalitása annak, hogy a cégcsoport bizonyos cégei különböző országokban székelnek, holott aktív és szoros gazdasági kapcsolatban állnak egymással, és vélhetően végső soron egy tulajdonosi kézben vannak. Jelen esetben a bíróság a cég javára döntött – az okok közt szerepel, az is, hogy néhány súlyos eljárási hibát is vétett az adóhatóság a vizsgálat során –, azonban a szálon tovább haladva az eset jó alkalmat kínál, hogy vessünk egy pillantást a május 3-án benyújtott adócsomag módosító javaslataira. Ez tartalmaz egy mindössze 4 szavas módosítást, amelynek súlya ennél jóval nagyobb.
A Tao törvény 1.§ (2) alapelvi szinten rögzíti, hogy „ha a jogügylet tartalma alapján az állapítható meg, hogy annak célja csak adóelőny az egyik fél vagy a felek számára, akkor a jogügylet alapján elszámolt költség, ráfordítás, nem minősül a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak, illetve adóelőny nem érvényesíthető”. A rendelkezés lényege abban áll, hogy minden gazdasági eseménynek és tranzakciónak elsődlegesen üzletileg kell indokoltnak lennie, de ha ezen üzleti lépések során választás elé kerül a gazdálkodó, akkor nem minősül jogszerűtlen eljárásnak, ha az alacsonyabb adóterhelésű megoldás mellett dönt. Ezzel szemben egy olyan ügylet, mely mögött gazdasági racionalitás nincs, hanem annak célja kifejezetten az, hogy egy bizonyos adóelőnyt elérjen a vállalkozás, nem jogszerű, és a fenti rendelkezés értelmében a Tao „ignorálja”, azaz sem az azzal kapcsolatos költségek nem számolhatóak el, sem pedig a vágyott adóelőnnyel nem lehet élni.
Egy példával élve, amennyiben egy vállalkozás terjeszkedési és piacszerzési szándékkal megvásárol egy másik (konkurens) vállalkozást, és a szerzett részesedéssel kapcsolatban él a Tao tv 4.§ 5. szerinti bejelentett részesedés adta lehetőséggel és későbbi adóelőnyökkel, az jogszerű. Az azonban már messze nem lenne az, ha egy meglévő részesedést csak azért elad majd visszavásárol a tulajdonosa, hogy a fenti joghely szerinti „szerzés” megtörténjen, és így a már addig is birtokolt részesedés bejelentett lehessen, hiszen ezesetben a tranzakció célja csak(!) az adóelőny elérése lenne.
A salátatörvény 53.§ 1. pontja azonban egyetlen szó tekintetében módosítja az előbb hivatkozott Tao alapelvet. Úgy rendelkezik, hogy „annak célja csak adóelőny” szövegrész helyébe az „annak fő célja adóelőny” szövegrész lépjen. Vegyük észre, hogy a módosítással az egzakttól egy lépéssel messzebb kerülünk. A „csak” szó meglehetősen világos és egyértelmű helyzetre utalt, míg a tervezett „fő cél” megfogalmazás már egy nagyon is mérlegelendő tényállást eredményez. A törvényjavaslat indokolása is szűkszavúan csupán annyit mond, hogy „a visszaélések visszaszorítása érdekében a módosítás pontosítja a Tao. törvény alapelvét, azzal, hogy ha a jogügylet fő célja adóelőny elérése, akkor adóelőny nem érvényesíthető”. Kérdésként merül fel azonban, hogy vajon meghatározható-e objektíven, mi volt a fő cél? Meg tudja-e valaki, vagy az adóhatóságobjektíven mondani, hogy egy gazdaságilag és adózásilag egyaránt előnyös döntésben melyik volt, ami jobban motiválta a döntéshozókat? Van „főbb” cél és kevésbé „fő” cél?
Megjegyezzük, már az Art. alapelvei (tartalomelsődlegessége a formával szemben, rendeltetésszerű joggyakorlás) is világosan kijelölik az elvárt prioritást a döntéshozatalnál, melyre a Tao-alapelv jelenlegi megfogalmazása hatékonyan ráerősít. A tervezett szövegezés azonban tesz egy lépést a szubjektivitás irányába, mellyel gyakorlatilag nem változik a lényege és célja a rendelkezésnek, de sok olyan ügylet kerülhet be a rendelkezés alá, melyek jóhiszemben születnek, de sajnos a törvényi megfogalmazás szemszögéből nézve – a határozott gazdasági racionalitás mellett – túlságosan erős az adózási motiváció a döntésben, és így negatív következményeket vonhat maga után a társasági adóban.
A szövegezés egyelőre csak javaslat, talán nem is lép érvénybe, arra azonban felhívja a figyelmet, hogy a – legális – adótervezés igenis képezze részét a vállalati stratégiai tervezésnek, és ne maradjanak az adózással kapcsolatos kérdések vagy lépések az utolsó pillanatra, mivel azok alátámasztása – a jóhiszemű eljárás ellenére is – már nehézségekbe ütközhet.
A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.
