Áfacsaló cipőkereskedőket füleltek le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áfacsaló,  kínai cípőket forgalmazó cégre csapott le az adóhatóság, az akcióban a NAV 100 munkatársa vett részt.


Távol-Keletről származó árukészletet foglalt a NAV egy kft-től, amely áfa megfizetése nélkül forgalmazott cipőket az ország egész területén – olvasható az adóhatóság honlapján. A cég az eddigi adatok alapján mintegy 250 millió forint áfát csalt el.

A gyanú szerint egy távol-keleti állampolgárok által működtetett kft. Kínából rendelt nagy mennyiségű árut, amit kifejezetten adóelkerülés céljára létrehozott magyar cégek nevében áfa felfüggesztéssel, azaz áfa megfizetése nélkül Szlovákiában vámkezeltetettek. Az így beszerzett különféle cipőket Magyarországra szállították és értékesítették. Az értékesítésből származó bevételeiket eltitkolták, és csaknem 250 millió forint áfát nem fizettek be az államkasszába.

Az elkövetők leleplezésére indított akcióban a NAV 100 munkatársa, pénzügyi nyomozók és adórevizorok egyszerre 60 helyszínen jelentek meg a fővárosban és az ország különböző pontjain működő üzletekben.

A büntetőeljárás mellett a revizorok adóigazgatási eljárást indítottak. Ennek során két helyszínen, a kft. raktárában és telephelyén csaknem 140 ezer pár cipőt foglaltak le 590 millió forint értékben. Ennek köszönhetően az állami költségvetést ért kár is megtérül.

Az akcióban beszerzett és lefoglalt bizonyítékok felhasználásával folyik a nyomozás költségvetési csalás gyanúja miatt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).