Az adók elől emigrál Depardieu


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eladó Gérard Depardieu francia filmsztárt párizsi háza, aki a kedvezőbb adózási feltételek miatt Belgiumba emigrál – közölte csütörtökön a luxusingatlanok eladásával foglalkozó Daniel Féau-csoport.


A ház a francia főváros közepén, a Cherche-Midi utcában, a művészek által szívesen lakott, híres Saint-Germain-des-Prés negyedben található. A 19. században épült műemlék ház lakóterülete 1800 négyzetméter. Az eladási árat a közvetítő nem közölte, de a Le Parisien című napilap úgy értesült, hogy Depardieu mintegy 50 millió euróért kínálja eddigi otthonát.

A legtöbbet kereső 63 éves filmsztár a jövő évi új adórendszer elől menekül a francia szupergazdagok kedvelt falucskájába, a Lille-től mindössze 20 kilométerre, közvetlenül a határ túloldalán fekvő Néchinbe, ahol a közelmúltban vásárolt ingatlant, és be is jelentkezett állandó lakosként. A Néchint is magába foglaló nagyközség, Estaimpuis polgármestere, Daniel Senesael vasárnap megerősítette az RTBF és az RTL belga tévétársaságoknak, hogy a francia filmcsillag ott vásárolt lakóingatlant, mégpedig valóban az előnyösebb adózási feltételek miatt. A polgármester fotókat is bemutatott, amelyeken a francia színész a helyiekkel látható.

Belgiumban nincs vagyonadó, nem kell adót fizetni az ingatlaneladásból származó többletjövedelem után sem, és kedvezőbbek az öröklési szabályok is. Ezeknek az előnyöknek a megszerzéséhez nem szükséges a belga állampolgárság, elég belgiumi lakóhellyel rendelkezni.

A francia miniszterelnök „eléggé siralmasnak” nevezte, hogy Depardieu „csak azért (emigrál), hogy ne kelljen adót fizetnie”. „Hatalmas sztár. Mindenki szereti – fogalmazott Jean-Marc Ayrault. – Az adófizetés viszont szolidáris és hazafias cselekedet.”

A jövő évi francia költségvetési tervezet 20 milliárd eurós adóemelést irányoz elő, ebből 10-et a legtehetősebbek személyi jövedelemadójának növelésével (a két alsó adósáv nem emelkedik, míg az évi egymillió euró felett keresőknek két évre bevezetik a 75 százalékos adózást), 10 milliárdot pedig a nagyobb vállalkozásoktól szednek be.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.