Az atipikus foglalkoztatási formák közterhei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új munka törvénykönyve a munkaviszony egyes típusaira vonatkozóan különös szabályokat tartalmaz. Ezek közül adózási szempontból is megkülönböztetett a távmunkavégzés, a bedolgozói munkaviszony, a munkaerő-kölcsönzés, az egyszerűsített foglalkoztatásra vagy az alkalmi munkára irányuló munkaviszony. Cikkünk ezekben a jogviszonyokban tekinti át a közteherfizetési kötelezettségeket.

Távmunkavégzés

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) szerint a távmunkavégzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen, rendszeresen folytatott munkaviszonyban végezhető olyan tevékenység, amelyet információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel végeznek, és eredményét elektronikusan továbbítják (Mt. 196–197. §).

Távmunkavégzés esetén az Mt. előírásai szerint olyan munkaszerződést kell kötni, amely tartalmazza a munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatására vonatkozó megállapodást. Ennek alapján a munkáltató köteles tájékoztatni a távmunkát végző munkavállalót:

• minden olyan körülményről, amelyet más munkavállalónak biztosít;
• a munkavégzés ellenőrzésének módjáról, időtartamáról (az ellenőrzés során a munkáltató nem tekinthet be a munkavállalónak a munkavégzéshez használt számítástechnikai eszközön tárolt, nem a munkaviszonyból összefüggő adataiba, továbbá a munkavállaló, valamint a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet az ellenőrzés nem jelenthet);
• a számítástechnikai vagy elektronikus eszköz használatának szabályairól (előírhatja, hogy a munkavállaló a rendelkezésére bocsájtott számítástechnikai vagy elektronikus eszközt kizárólag a munkavégzéshez használhatja);
• arról a szervezeti egységről, amelyhez a munkavállaló munkája kapcsolódik.

A munkáltatónak biztosítania kell a munkavállaló számára a területére történő belépés és más munkavállalóval történő kapcsolattartás lehetőségét.

A munkavállaló munkarendje kötetlen, kivéve, ha ettől eltérően állapodik meg a munkáltatóval.

A távmunkát végző munkavállalónak minden olyan indokolt költségét, amely a munkaviszony teljesítésével merült fel, a munkáltató köteles megtéríteni.

A távmunkavégzés tehát munkaviszony keretében létesíthető, így adózási szempontból nem önálló tevékenységnek minősül, vagyis a távmunkából származó járandóságokkal kapcsolatos közteher-kötelezettségeket (adókat, járulékokat, szakképzési hozzájárulást) a munkaviszonyból származó jövedelmekre előírt általános rendelkezések szerint kell a munkáltatónak és a munkavállalónak teljesítenie. A távmunkát végzőt is megilletik a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-törvény) 69–71. §-ában szabályozott, a munkáltató közteherviselése mellett adható kedvezményes béren kívüli és egyes meghatározott juttatások.

Kivételes szabályt a távmunkavégzéssel összefüggésben a Szja-törvény 3. számú mellékletének I./24. pontja tartalmaz, amely külön nevesíti a munkáltató által a távmunkát végzőnek fizetett költségtérítéssel szemben elszámolható költségeket. Ezek a következők:

• a távmunkavégzéshez, valamint a kapcsolattartáshoz szükséges nem anyagi jószág, számítógép, számítástechnikai eszköz megszerzésére fordított, 100 ezer forintot meg nem haladó kiadás, amennyiben ezeket az eszközöket nem a munkáltató biztosítja;
• az internethasználat díja (ideértve különösen az egyszeri, a havi, a forgalmi díjat);
• a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült munkavégzési hely bérleti díja, a fűtés, a világítás és a technológiai energia díja (ha a lakás és a munkavégzési hely műszakilag nem elkülönített, akkor ezeket a távmunkavégzéssel arányosan, az adott költségre jellemző mértékegységek [munkaidő, m2, m3 stb.] alapulvételével lehet figyelembe venni).

A költségtérítéssel szemben az említett költségek tételes költségelszámolással bizonylatok alapján és a Szja-törvény 5. számú mellékletében előírt részletező nyilvántartások vezetése mellett érvényesíthetőek. A távmunkavégzéshez, valamint a kapcsolattartáshoz szükséges nem anyagi jószág, számítógép, számítástechnikai eszköz megszerzésére fordított, 100 ezer forintot meghaladó kiadás esetében 33 százalékos leírási kulcs alkalmazásával értékcsökkenési leírás is elszámolható.

Amennyiben a távmunkát végző a felmerült költségei miatt költségtérítésben részesül, és tételes költségelszámolással számolja el a költségeit, mindenképpen önadózóként kell az adóbevallási kötelezettségét teljesítenie, a munkáltatónak pedig a költségtérítés kifizetésekor az adóelőleget a munkavállaló költségelszámolásra vonatkozó nyilatkozata szerint kell megállapítania.

Bedolgozói munkaviszony

Az Mt. szerint bedolgozói munkaviszony olyan önállóan végezhető munkára létesíthető, amelyre a felek a munkabért kizárólag előre meghatározott teljesítménykövetelmény alapján, teljesítménybér formájában határozzák meg a munkaszerződésben (Mt. 198–200. §).

A bedolgozói munkaviszonyban történő foglalkoztatás esetén a munkavégzés helye a munkavállaló lakóhelye vagy a felek által meghatározott más hely.

A bedolgozói munkaviszonynak – eltérő megállapodás hiányában – sajátos jellemzői vannak:

• kötetlen a munkavállaló munkarendje;
• a munkáltatónak utasítási joga van a munkavállaló által alkalmazandó technika és a munkavégzés módjának meghatározására;
• a munkavállaló a feladatát általában a saját eszközeivel látja el;
• a bedolgozó munkavállaló részére is meg kell téríteni az általa viselt, a munkavégzés során ténylegesen felmerült költséget, vagy ha a tényleges költség nem állapítható meg, átalányt kell részére fizetni.

A munkaszerződésben meg kell határozni a munkavállaló által végzett tevékenységet, a munkavégzés helyét, a költségtérítés módját és mértékét.

Az ellenőrzés módját és a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlan területén történő ellenőrzés esetén annak bejelentése és megkezdése közötti legrövidebb tartamot – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató állapítja meg. A munkavállaló, valamint a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára az ellenőrzés nem jelenthet aránytalan terhet.

A munkáltató költségtérítési kötelezettsége a bedolgozói munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló esetében a következőkre terjedhet ki:

• a bedolgozó tulajdonában lévő munkaeszközök elhasználódása (állóeszköz esetében az eszközöknek a használat alapján várható élettartama és forgalmi értéke szerint számított értékcsökkenési leírásnak megfelelő térítés);
• bérelt helyiség, berendezés, munkaeszköz esetén a bérleti díj;
• a munkavégzéshez használt gépek, berendezések javításának, karbantartásának költségei, a működtetésükre fordított kiadások;
• a bedolgozó által beszerzett segédanyagok igazolt kiadásai;
• a munkaanyagok és termékek el- és visszaszállításának költségei;
• a munkavégzés helyén felmerülő fűtési, világítási, takarítási stb. költségek;
• a munkaruha költsége abban az esetben, ha a munkavégzés a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár.

A bedolgozás önállóan végezhető munka esetén alkalmazható, de a távmunkához hasonlóan, munkaviszonyban, munkaszerződéssel létesíthető, így adózási szempontból nem minősül önálló tevékenységnek. Ez azt jelenti, hogy a bedolgozó járandóságaival kapcsolatos közteher-kötelezettségeket (adók, járulékok, szakképzési hozzájárulás) a munkaviszonyból származó jövedelmekre előírt általános szabályok szerint kell a munkáltatónak és a munkavállalónak teljesítenie. A munkáltató a bedolgozó munkavállalónak is adhat az Szja-törvény 69–71. §-ában szabályozott, kedvezményes béren kívüli juttatásokat, illetve egyéb meghatározott juttatásokat.

Ha a bedolgozó munkavégzése során felmerülő kiadások megtérítése a munkáltató nevére kiállított számla alapján történik, a megtérített összeget a bedolgozónál nem kell bevételként figyelembe venni. Szintén nem kell bevételként figyelembe venni az olyan költségtérítést, amelyet a munkáltató az esetleg indokoltan felmerült hivatali, üzleti utazás esetén a bedolgozónak a saját személygépkocsija használatára tekintettel fizet kiküldetési rendelvény alapján, az abban feltüntetett km–távolság szerint, az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az állami adóhatóság által közzétett üzemanyagár, valamint a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltség alapulvételével (bedolgozó esetében a munkába járással összefüggő költségtérítés értelemszerűen nem merül fel).

Emellett az Szja-törvény 3. számú melléklete II./1. pontjának külön rendelkezése alapján a munkáltató a bedolgozó részére az e tevékenységével összefüggésben kifizetett évi munkabér, illetve munkadíj 30 százalékát meg nem haladó összegben olyan költségtérítési átalányt is fizethet, amely adókötelezettséggel nem járó, igazolás nélkül elszámolható költségnek minősül, feltéve, hogy a magánszemély e jogviszonyával összefüggésben más költséget nem számol el. A költségtérítési átalány esetében nincs szükség tételes költségelszámolásra, és – ha annak egyéb feltételei fennállnak – az adóév végén alkalmazható akár a munkáltatói adómegállapítás is.

Más a helyzet azonban, ha a bedolgozó számlákkal, nyilvántartásokkal igazolható ténylegesen felmerült költségei az adóévben meghaladják a munkabérének 30 százalékát, és a munkáltató több költségtérítést fizet. Ilyen esetben a bedolgozó a költségtérítéssel szemben az Szja-törvény 3. számú melléklete szerint számlák, bizonylatok alapján és az Szja-törvény 5. számú mellékletében előírt részletező nyilvántartások vezetése mellett, tételesen számolhatja el a költségeit. Ha például a munkavégzés helye a munkavállaló otthona vagy általa bérelt telephely, a lakbér, a telephely bérleti díja, a fűtés, a világítás és a technológiai energia költsége, a telefon, az internet használati díja a munkavállaló nevére szóló számlák alapján elszámolható költség. Ha a lakás és a telephely műszakilag nem elkülönített, akkor a tevékenységgel arányosan lehet a kiadásokat figyelembe venni az adott költségre jellemző mértékegységek (nap, m2, m3 stb.) alapulvételével (a közüzemi díjak a házastárs nevére szóló számla alapján is elszámolhatóak).

Értékcsökkenési leírást viszont a bedolgozó nem számolhat el, kivéve az egyszeri átalány-értékcsökkenést (Szja-törvény 3. számú melléklet III./2. pont). A tételes költségelszámolás azonban lényegesen több adminisztrációval, számlák gyűjtésével, nyilvántartások vezetésével, megőrzési kötelezettségével jár, és a bedolgozónak mindenképpen önadózóként kell az adóbevallási kötelezettségét teljesítenie, a munkáltatónak pedig a költségtérítés kifizetésekor az adóelőleget a bedolgozó költségelszámolásra vonatkozó nyilatkozata szerint kell megállapítania.

Munkaerő-kölcsönzés

A kölcsönzött munkavállaló jogállását meghatározó különös szabályokat az Mt. XVI. fejezete tartalmazza. Eszerint:

• Munkaerő-kölcsönzés keretében a kölcsönbeadó munkáltató a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében ideiglenes munkavégzésre engedi át más (kölcsönvevő) munkáltatónak.
• A kikölcsönzés tartama legfeljebb öt év lehet, ideértve a meghosszabbított vagy az előző kikölcsönzés megszűnésétől számított hat hónapon belül történő ismételt kikölcsönzést is, függetlenül attól, hogy a kikölcsönzés ugyanazzal vagy más kölcsönbeadóval kötött megállapodás alapján valósult meg.
• A kikölcsönzés időtartama alatt a munkáltatói jogokat a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő – megállapodásuk szerint – megosztva gyakorolja a munkavállalóval szemben.
• Azokat a költségeket, amelyek a munkavégzés teljesítésével kapcsolatban indokoltan merülnek fel, a kölcsönzött munkavállaló számára is meg kell téríteni. Ezeket a költségeket (különösen a munkavállaló utazási költségeit és a munkavégzéshez szükséges alkalmassági vizsgálat díját) a kölcsönbeadó munkáltatónak kell viselnie, de ettől eltérően is megállapodhat a kölcsönvevővel.
• Azokat az adatokat, amelyek a munkabér kifizetéséhez, valamint a munkaviszonnyal összefüggő, a munkáltatót terhelő bevallási, adatszolgáltatási, fizetési kötelezettség teljesítéséhez szükségesek, a kölcsönvevőnek – eltérő megállapodás hiányában – legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap ötödik napjáig (ha a munkaviszony hónap közben szűnik meg, a az utolsó munkában töltött napot követő három munkanapon belül) kell közölnie a kölcsönbeadóval.
• A kölcsönbeadónak a kölcsönvevő kérésére közölnie kell az adózás rendjét megállapító jogszabály szerint a munkavállaló adataira vonatkozó, biztosítási jogviszonyának kezdetéről szóló, állami adóhatósághoz teljesített bejelentés okiratmásolatát.
• A kikölcsönzés tartama alatt a munkavállaló számára biztosítani kell a kölcsönvevővel munkaviszonyban álló munkavállalókra irányadó alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeket, így különösen a munkabér összegére és védelmére, továbbá az egyéb juttatásokra vonatkozó rendelkezésekben foglaltakat.

A munkaerő-kölcsönzés keretében létesített munkaviszonyból származó jövedelemmel összefüggő adókötelezettségek alapvetően azonosak az általános munkaviszonyban szerzett jövedelmekével, de az egyes törvények külön előírásokat is tartalmaznak. Ezek a következők:

• Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art) szerint munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatás esetén, annak megkezdése napját megelőző napon, de legkésőbb a foglalkoztatás megkezdésének napján a kölcsönvevőnek az állami adóhatósághoz be kell jelentenie a munkaerő-kölcsönzési szerződéssel érintett munkavállaló nevét és adóazonosító jelét – ennek hiányában természetes személyazonosító adatait és lakcímét –, valamint a kölcsönbeadó nevét és adószámát, és a foglalkoztatás megkezdésének napját. A kölcsönvevőnek a foglalkoztatás befejezése napját követő napon ezeket az adatokat és a foglalkoztatás befejezésének napját ugyancsak be kell jelentenie.
• A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény azon rendelkezéseinek alkalmazásában, amelyek a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma alapján tartalmaznak előírásokat, a kölcsönvett munkaerő a kölcsönvevőnél akkor vehető figyelembe, ha a kölcsönadó e létszámot a kölcsönadott munkaerő nélkül számítja fel, és erről az adóbevallás benyújtásáig írásban nyilatkozik a kölcsönvevőnek.
• Az Szja-törvény szerint a munkavállaló kölcsönbeadójával kötött megállapodás alapján, a kölcsönzött munkavállaló részére közvetlenül juttatott bevétel tekintetében a munkavállaló kölcsönvevője minősül munkáltatónak, míg a bevételnek nem számító juttatásra, valamint a béren kívüli juttatásra (Szja-törvény 71. §) megállapított rendelkezéseket (például a kedvezményes eho 500 ezer forintos értékhatárát) a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő ilyen juttatásainak együttes összegére vonatkozóan kell irányadónak tekinteni (Szja-törvény 3. § 14. pont). A kedvezményes béren kívüli juttatásnak nem minősülő, 27 százalék eho mellett adható juttatások tekintetében a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő juttatásait (például az évi három alkalommal adható, legfeljebb a havi minimálbér 25 százalékának megfelelő csekély értékű ajándékjuttatást) viszont nem kell összeszámítani.
• Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény szerint munkaerő-kölcsönzés esetén a munkáltatói hozzájárulás fizetésére a kölcsönbeadó a kölcsönvevőnél fennálló feltételek szerint kötelezett. E rendelkezést csak a kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás száznyolcvannegyedik napjától kell alkalmazni arra a munkavállalóra, aki a kölcsönbeadóval munkaerő-kölcsönzés céljából létesített határozatlan idejű munkaviszonyban áll, és kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás hiányában is díjazásban részesül.
• A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény szerint, ha a munkavállaló magyarországi foglalkoztatására munkaerő-kölcsönzés keretében kerül sor, és a kölcsönbeadó külföldi vállalkozás, e foglalkoztatással összefüggésben a bejelentés és nyilvántartás, valamint a járulék megállapításának, bevallásának és megfizetésének kötelezettsége a belföldön bejegyzett kölcsönvevőt terheli. Ugyanakkor, a biztosítás nem terjed ki a magyar jogszabályok szerint be nem jegyzett külföldi munkáltató által Magyarország területén foglalkoztatott, harmadik állam állampolgárságával rendelkező és külföldinek minősülő munkavállalóra, ha a munkavégzésre munkaerő-kölcsönzés keretében kerül sor, feltéve, hogy e munkavégzés a két évet nem haladja meg. Ez a rendelkezés ismételten nem alkalmazható ugyanarra a munkavállalóra, ha az előző belföldi munkavégzés befejezésétől számítva három év nem telt el.
• A szociális hozzájárulási adóra vonatkozó szabályozás (2011. évi CLVI. törvény IX. Fejezet) szerint az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszony alapján munkaerő-kölcsönzés keretében kölcsönbe adott munkavállalóval fennálló jogviszonyra tekintettel fizetendő adó alanya a kölcsönbe adó kifizető. Ha a kölcsönbe adó külföldi kifizető, az adó alanyának a munkavállalót kölcsönbe vevő személy minősül. A külföldi kifizető által Magyarországon munkaerő-kölcsönzés keretében munkaviszonyban foglalkoztatott – bevándorolt vagy letelepedett jogállással nem rendelkező –, harmadik államban állampolgár magánszemély részére kifizetett, juttatott bevétel (ideértve a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbért is), nem eredményez adófizetési kötelezettséget, feltéve, hogy a foglalkoztatás időtartama nem haladja meg a két évet, valamint az említett feltételek szerinti, korábbi foglalkoztatásától számítva a foglalkoztatás ismételt megkezdéséig legalább három év már eltelt.
• A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény szerint a szakképzési hozzájárulás alapja a hozzájárulásra kötelezettet – munkaerő-kölcsönzés keretében munkaviszonyban foglalkoztatott esetében tehát a kölcsönbeadót – terhelő szociális hozzájárulási adó alapja.

Egyszerűsített foglalkoztatás

A rövid, mindössze néhány napos mezőgazdasági idénymunkára, turisztikai idénymunkára, illetve alkalmi munkára egyszerűbb adminisztrációs és közteher-fizetési kötelezettségek, valamint rugalmasabb munkajogi szabályok mellet, határozott időre egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszony létesíthető. Az alapvető munkajogi szabályokat az Mt. 201–203. §-ai, a közteherfizetés szabályait és az egyéb feltételeket az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény határozza meg.

Egyszerűsített foglalkoztatásra munkaviszony nem hozható létre a felek között már meglévő munkaviszony fenntartásával vagy módosításával. Ilyen esetben a fennálló munkaviszonyt meg kell szüntetni, és új munkaszerződést kell kötni. Az egyszerűsített foglalkoztatás nem alkalmazható a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény 1. § e) pontjában, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a munkáltató alaptevékenységébe tartozó feladatok ellátására. Az egyszerűsített foglalkoztatás és az alkalmi munka törvényi szabályaitól tilos eltérő megállapodást kötni [Mt. 213. § f) pont].

Egyszerűsített foglalkoztatás céljából a munkaviszony a felek szóbeli megállapodása alapján a munkáltató adóhatósághoz történő bejelentési kötelezettségének teljesítésével, vagy ha azt a munkavállaló kéri, illetve a nem elektronikus úton bevallásra kötelezett munkáltató választása szerint, legkésőbb a munka megkezdéséig írásba foglalt szerződés megkötésével jön létre. A munkáltatónak a bejelentési kötelezettséget az utóbbi esetben is teljesítenie kell.

Mezőgazdasági idénymunka és turisztikai idénymunka esetén egyszerűsített foglalkoztatásra munkaviszony akkor létesíthető, ha azonos felek között a határozott időre szóló, több ízben létesített munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

Alkalmi munka esetén egyszerűsített foglalkoztatásra munkaviszony összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesíthető.

Az idénymunkára és alkalmi munkára is létesített egyszerűsített foglalkoztatási munkaviszony együttes időtartama azonos felek között a naptári évben a százhúsz napot nem haladhatja meg.

Ha a munkáltatónak nincs más főállású munkavállalója, alkalmi munka esetén egyszerűsített foglalkoztatásra létesített munkaviszonyban egy naptári napon egy főt foglalkoztathat. Egyéb esetben az átlagos statisztikai létszám alapján, ha a főállású foglalkoztatottak létszáma 1–5 fő, akkor két főt, ha 6–20 fő, akkor négy főt, ha 20-nál több, akkor a normál munkavállalói létszám húsz százalékát lehet egyszerűsített munkaviszonyban foglalkoztatni. Az átlagos statisztikai létszámot a munkáltatónak a tárgyév első, illetve hetedik hónapját megelőző hat havi időszakra, ha a munkáltató ennél rövidebb ideje működik, működésének egész hónapjaira kell megállapítani. Az előzőek szerint meghatározott napi alkalmi munkavállalói létszámkeret a tárgyév napjaira egyenlőtlenül beosztva is felhasználható. A tárgyévben fel nem használt létszámkeret a következő naptári évre nem vihető át.

Egyszerűsített foglalkoztatásban a felek bármekkora összegben megállapodhatnak, de személyi alapbérként, illetve teljesítménybérként legalább a kötelező legkisebb munkabér 85 százaléka, garantált bérminimum esetén 87 százaléka jár. Adózási szempontból az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelemnek a ténylegesen kifizetett munkabér száz százalékát kell tekinteni.

Közterhet csak a munkáltatónak kell fizetnie, amelynek összege – a kifizetett munkadíjtól függetlenül – a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalóként mezőgazdasági idénymunka és turisztikai idénymunka esetén napi 500 forint, egyéb alkalmi munka esetében napi 1000 forint. Az előbbi összeg megfizetésével a munkáltatót nem terheli a szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulás, az egészségügyi hozzájárulás és rehabilitációs hozzájárulás, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvényben a munkáltatóra előírt adóelőleg-levonási kötelezettség, és a munkavállalónak sem kell járulékokat és személyijövedelemadó-előleget fizetnie. A munkáltatónak nem kell az említett közterhet fizetnie, ha az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott személy igazolja, hogy nemzetközi egyezmény alapján más államban biztosított.

Az egyszerűsített foglalkoztatási munkaviszonyban foglalkoztatott részére a munkáltató által az egy napi munkáért kifizetett munkabérből a minimálbér napi összegének kétszeresét meghaladó mértékű kifizetés nem minősül elismert költségnek, vagyis növeli a társasági adóalapot, illetve magánszemély munkáltató, egyéni vállalkozó esetén a személyi jövedelemadó alapját.

Az egyszerűsített foglalkoztatásból származó, az adóévben a 840 ezer forintot meg nem haladó jövedelmet a belföldi munkavállalónak nem kell bevallania, ha az adóévben más adóköteles jövedelme nem volt. Ilyen esetben tehát nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Amennyiben más jövedelme is volt, vagy ettől függetlenül az adóévben 840 ezer forintnál többet keresett egyszerűsített foglalkoztatásban, az utóbbi teljes összegét is adóköteles jövedelemként kell bevallania (tehát utólag adóköteles lesz). A külföldi munkavállalóknak az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelmet mindenképpen be kell vallaniuk.

Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló nem biztosított, de, ha belföldi, jogosultságot szerez nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra. A nyugellátás számításának alapja napi 500 forint közteher esetén 1370 forint/nap, napi 1000 forint közteher esetén 2740 forint/nap.

---