Az ingatlanadó miatt egymásnak mentek a kicsi és a nagy cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Brutálisan, 2-4-szeresére emelte a cégeket sújtó építmény- és telekadót Kaposvár önkormányzata. A kkv-k érdekszövetségbe tömörültek és közösen tárgyalnának az adó mérsékléséről, mert nem bírják. A nagy cégek fizetnének és állítják: a kicsik sumákolnak. Országosan is érdekes lehet, miként zárul a vita.


Kaposvár legnagyobb helyi adófizetői egyetértenek a város alapelvével, hogy akinek több jutott, az vállaljon több terhet – áll a somogyi megyeszékhely nagy adózóinak közleményében, amelyben a helyi építmény- és telekadó megemelése ellen tiltakozó, szövetségbe tömörült kisebb kaposvári vállalkozók kezdeményezésére reagáltak. A helyi kis, közepes és nagyobb cégekből létrejött Kaposvári Cégszövetség ugyanis elutasítja a 2-4-szeres adóemelést.

Megdöbbentek a nagyok

A város öt legnagyobb adófizetője tudatta: tárgyaltak Kaposvár polgármesterével, mert megdöbbentek azon, „hogy néhányan, akik nagyon sok tulajdonnal rendelkeznek, ki akarják vonni magukat az adófizetés alól”.

Varga József, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. ügyvezető igazgatója, Gerber András, a Videoton Elektroplast Kft. igazgatója, Hollósy Tibor, a KOMÉTA ’99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese, Lakics László, a Lakics Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója és Egyed László, a FINO-FOOD Kft. igazgatója leszögezte: több ezer kaposvári család munkáltatóiként fontosnak tartják, hogy elmondják a véleményüket a pénzügyi-gazdasági világválság kellős közepén, hiszen a bajban Kaposvár mindig is segítette a vállalkozókat.

Kifejtették: egyetértenek a város azon alapelvével, hogy akinek több jutott, az vállaljon több terhet azért, hogy Kaposvár lakóinak kevesebbet kelljen fizetniük. Üdvözölték, hogy a város élt a differenciált adómérték megállapításának lehetőségével, ezzel is a kaposvári vállalkozásokat támogatva. Egyetértettek az önkormányzat azon döntésével, hogy az átmenetileg nehéz helyzetben levő vállalkozások számára részletfizetési lehetőséget biztosít. Javasolták, hogy a város – elsősorban a kisebb vállalkozások érdekében – a differenciált adómérték megállapítását az irodáknál is alkalmazza.

A nagy adózók bíznak abban, hogy a pénzügyi és gazdasági világgazdaság elmúltával módjukban áll majd adócsökkentésről is tárgyalni az önkormányzattal. Végül deklarálták, hogy felelősségük teljes tudatában időben eleget tesznek a helyi adófizetési kötelezettségüknek.

A kicsik állítják: nem bírják

Kaposvár kisebb vállalkozói nem akarják elfogadni hogy a város vezetése a korábbi adó 2-4-szeresét vesse ki. A vállalkozókból spontán módon szerveződött, és már több mint 120 tagot számláló Kaposvári Cégszövetség csütörtökön kompromisszumos javaslatot nyújtott be a város vezetésének a drasztikusan megemelt helyi építmény- és telekadó szabályainak módosítására, kezdeményezve egy rendkívüli közgyűlés összehívását az ügyben. A szervezet korábban csak az inflációt követő adóemelést tartotta elfogadhatónak, ajánlatában viszont már a város több száz százalékos adóemelésének átlagosan mintegy felét kész lenne elfogadni.

A Kaposvári Cégszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta, hogy a város rendeletében foglalt 2,05-4,24-szeres adóemelést akkor sem tudja elfogadni, ha a polgármester az ígért tárgyalások, és egyeztetések helyett megpróbálja a helyi vállalkozókat megosztani.

„Nem az adókötelezettség alól szeretnénk kibújni, hanem a válságban kivérzett helyi cégek ilyen mértékű adóterhelését utasítjuk el, s továbbra is állítjuk, hogy az általunk vállalható mértékű adókötelezettség is jelentős emelést és többletet biztosít Kaposvár költségvetése részére” – áll a közleményben.

A folyamatosan bővülő létszámú, több mint 120 kaposvári mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatot tömörítő szövetség a következő gyűlésére meghívja az öt nyilatkozó nagyadózót, „ahol őszintén, pártpolitikai elvektől mentesen demagóg, és egymás ellen hangolás nélkül” vitathatják meg az adóemelés kérdését – fogalmazott a cégszövetség.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.