Az önkéntestől a kötelezőig - a társadalombiztosítás a II. világháborúig (2. rész)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A kötelező társadalombiztosítás rendszerének kialakulásában a baleseti és betegségi ellátások kaptak súlyponti szerepet a XIX. században. A folyamat meglehetősen lassú volt, majd egy évszázadig tartott, mire az 1920-as évek végére a kiteljesedett az ellátórendszer és a kötelezettség. Cikkünkben a kötelező rendszerek kialakulását ismertetjük az I. világháború előtti időszakig.

"…nemes emberbaráti érzésektől vezérelt fővárosi kereskedők az 1840-es évek elején elhatározták, hogy egyrészt megbetegült tagjainak hajlékot, ápolást és orvoslást biztosítanak", másrészt, hogy „tehetetlenség, vagy halálozás eseteiben a tagokat, vagy özvegyeiket és árváikat állandó nyugdíj által nyomor és ínység ellen megvédik".

(részlet a főváros első kórházának alapkövében elhelyezett dokumentumból)

Az önkéntes segítőkészség intézményesített rendszerei sok évszázadra nyúlnak vissza. Ebben jelentős szerepet játszottak a bányászok által létrehozott segélyszervezetek és alapok, de a XIX. században további szakmakörökben is szerveződtek ilyen gondoskodási formák. Bár a társadalmi felelősségvállalás ilyetén formáival sokan egyetértettek, hosszabb távon mégis kevés szakmában sikerült fenntartani ezeket a rendszereket.

Jelentős ösztönzést adott az önkéntesség helyett a kötelező rendszerek bevezetésének Bismarck társadalombiztosítási reformja Németországban. Bár a német kancellár ezt alapvetően azért kezdeményezte, hogy az erősödő szociáldemokrácia híveit a maga (igencsak konzervatív) oldalára állítsa, de élete vége felé, amikor számadást készített, revideálta nézeteit, és élete legfőbb művének a társadalombiztosítási rendszer kialakítását tartotta (és nem a német egység megteremtését!).

Bismarck

I. Vilmos porosz király 1871. január 18-án kikiáltja a német császárságot a versaillesi palota tükörtermében. Bismarck fehér katonai egyenruhában. (Anton von Werner festménye)

 

A kötelezettség Magyarországon elsőként a kincstári bányákban jött létre 1778-ban, amikor is rendelettel kötelezővé tették a (bánya)társládák szervezését, és ehhez állami forrásokat is biztosítottak. A bányákban dolgozóknak a belépése önkéntes maradt, bár érdekük volt a társládához való csatlakozás.

Az ellátási kötelezettség megjelenése

A megbetegedett alkalmazottak ellátási kötelezettségéről a reformkorban hozott törvények rendelkeztek először. A gondoskodásra a munkaadót kötelezték igen általános formában.

1840. évi XVI. törvénycikk a kereskedőkről

27. § A kereskedő-tanítvány (Lehrjunge) ellenben jog szerint a kereskedőtől követelhet:

b) Közönséges tartást, lakást, öltözetet s orvosi ápolást;

A kereskedelmi alkalmazottaknak csak egy szűk részére terjedt ki az ellátási kötelezettség, maga a törvény is kijelenti, hogy a többi kereskedési segéd jogszerűen csak közönséges tartást és lakást kívánhat a kereskedőtől (azaz orvosi ellátást már nem!).

Ezt az elvet kiterjesztették a gyárok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVII. törvénycikkben a gyárakban dolgozókra, illetve a társasági formában működő gazdálkodó szervezetekre is:

1840. évi XVIII. törvénycikk a közkeresetre összeálló társaságok jogviszonyairól

17. § A közkereseti társaság jogviszonya segédszemélyzete s a vele kereskedési kapcsolatban lévők iránt, azon törvények szerint határoztatik meg, mellyek a kereskedők és gyártók hasonló jogviszonyai iránt rendelkeznek, azon szükséges megkülönböztetés mellett, hogy mindig az egész társaság, vagy a társaság nevében cselekvő s ezzel megbizott személy az egyik szerződő fél, nem pedig az egyes társasági tagok.

A kereskedők 1843-ban Betegápoló Intézetet szerveztek (ld. a cikk mottójaként választott idézetet), ez az Intézet alakult át 1848. november 1-jén Pest első kórházává. Az intézmény ma is létezik, több átalakulást, átépítést, névváltást követően ma a Péterfy Sándor Utcai Kórház néven ismerjük.

kórház

A Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet főbejárata

 

A következő évtizedekben kevés érdemi lépés történt, újabb törvényi szabályok csak a kiegyezést követően születtek. Az 1872. évi VIII. törvénycikk, az ún. ipartörvény szerint az iparos háznépéhez tartozó tanoncát köteles volt betegség esetén ellátásban részesíteni, ugyanakkor egyes megbetegedések esetén „menekülőutat” is biztosított a törvény, ugyanis ha a tanonc vagy a segéd „undoritó vagy ragályos betegségben szenved”, akkor a jogviszony azonnali hatállyal megszüntethető volt, illetve 14 napi felmondással akkor is, ha a tanonc két hónapnál tovább tartó betegségben szenvedett.

A törvény garanciális szabályt fogalmazott meg a betegségek és balesetek eseteire, amely szerint „műhelyekben munkarendnek kell kifüggesztve lenni, melybe” fel kellett venni, hogy miként történjék „a munkásokkali bánásmód megbetegedés vagy szerencsétlenség eseteiben”.

A betegápolás költségeinek viselése

Jelentős előrelépést hozott az 1875. évi III. törvénycikk, amely nevesítette a betegápolási költségek viselésére kötelezetteket, illetve a költségek behajtásának módjáról is rendelkezett.

1875. évi III. törvénycikk a nyilvános betegápolás költségei fedezéséről

1. § A nyilvános gyógy- és betegápolási, ugyszintén szülházi költségeket, mennyiben azokat maguk az ápoltak vagyontalanság miatt megtériteni nem képesek, a következők kötelesek viselni:

a) a szülők gyermekeikért;

b) a gyermekek szülőikért;

c) a hitestársak egymásért;

d) a cselédtartó és állandó munkaadó cselédjeért, illetőleg munkásaért 30 napig; gyárak, nagyobb vállalatok tulajdonosai és a vasutak igazgatóságai munkásaikért, fenmaradván viszkereseti joguk az illető fizetni kötelesek ellen.

2. § Ha a rokonok és hitestársak vagyontalanok és átalában oly egyének, társulatok vagy alapok nem léteznek, melyek ezen költségviselésre kötelezhetők, ugy ez a 4. §-ban felsorolt esetek kivételével azon törvényhatóság által téritendő meg, melynek területéhez az ápoltnak illetőségi községe tartozik.

3. § A törvényhatóságok e czélból külön betegápolási alap létesitéséről gondoskodnak, és szükség esetében az egyenes államadó után pótadót vetnek ki.

A törvény tehát sorrendet állított fel a költségviselésben (beteg, hozzátartozók, cselédtartó stb.), illetve olyan helyzetekben, mikor az előzőek vagyontalanok, a törvényhatóság, illetve végső esetben a kincstár viselte a költségeket. Fontos megemlíteni a betegápolási alap létrehozásának kötelezettségét, amelynek forrásaként pótadót lehetett kivetni.

Az előzőnél is sokkal jelentősebbnek tekinthető a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. törvénycikk. Ez tekinthető a kor egészségügyi törvényének, amely igen részletesen szabályozta a szülészettől a temetésig, a baleseti segítségnyújtástól, az orvosi tevékenységtől a kórházak létesítéséig, a gyógyszerek forgalmazásától a védőoltásokig, a járványügyig terjedő területeket, valamint az egészségüggyel kapcsolatos bíráskodási hatásköröket is.

Már ebben a törvényben megjelent, hogy „a vasuti és hajózási egészségügy az állam felügyelete alá helyeztetik”, azaz e területeken alkalmazottnak lenni már önmagában is kiváltságos helyzetet jelentett. Ugyancsak megjelentek a törvényben a gyermekekkel és iskolákkal kapcsolatos szabályok is.

A kötelező betegsegélyezés bevezetése

Az 1884. évi XVII. törvénycikkről (ipartörvény) már korábban szóltunk, így a segélypénztárak létesítésére most nem térünk ki.

A kötelező betegsegélyezést az az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. törvénycikk vezette be. A kötelezettséget és a kötelezettek körét a törvénycikk 1. és 2-3. szakaszai határozták meg:

1. § A jelen törvényben megjelölt segélyezési czélokra betegsegélyezési pénztárak szolgálnak.

2. § Betegsegélyző pénztárhoz kell tartozniok, nemre, korra és honpolgárságra való tekintet nélkül mindazoknak, a kik a magyar korona országai területén:

a) valamely az ipartörvény (1884:XVII. tc.) alá eső foglalkozásnál, ideértve még ugyanezen törvény 183. §. d) és f) pontja alatt felsorolt vállalatokat is;

b) bányákban és kohókban vagy a bányatermékeket feldolgozó egyéb művekben, ugyszintén kőfejtő-, homok-, kavics- és agyagtermelő telepeknél;

c) nagyobb épitkezéseknél (57. §.);

d) a vasuti üzemeknél és ezek gyáraiban és műhelyeiben; a postánál, távirdánál, távbeszélőknél;

e) hajózásnál és a hajóépitésnél, valamint

f) a fuvarozásnál, szállitmányozásnál, raktáraknál és a kereskedelmi pinczészetnél

oly fizetéssel vagy bérrel vannak alkalmazva, melynek egy munkanapra eső összege 4 frtnál nem magasabb és a kikkel szemben a munkaadó a munkába álláskor világosan ki nem kötötte, hogy az alkalmazás nyolcz napnál rövidebb időre terjed.

A tengeri hajózásnál és a tengeri halászatnál alkalmazottakra a jelen törvény nem terjed ki.

3. § Alkalmazottakul tekintetnek a tanonczok, gyakornokok és más olyan személyek is, kik be nem fejezett kiképzésük miatt bért vagy fizetést épen nem vagy a szokásosnál csekélyebbet huznak. …

A felsoroltakon túl további alkalmazottak (8 napot el nem érő idegig foglalkoztatottak, magasabb keresetűek, önálló iparosok, bizonyos feltételekkel egyes mezőgazdasági alkalmazottak stb.) önkéntesen csatlakozhattak a biztosítási rendszerhez.

akarmi

Lóval hajtott cséplőgép 1891-ből

 

A törvénycikk alapján a biztosítottak orvosi ellátásra, szülészeti ellátásra, gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, táppénzre, gyermekángyi segélyre, halálozás esetén a hozzátartozók temetési segélyre voltak jogosultak.

A betegsegélyző pénztár által nyujtandó segélyezésről

7. § Minden e törvény szerint fennálló betegsegélyző pénztár tagjainak legalább is a következő segélyezést köteles nyujtani:

a) ingyen orvosi segélyt, valamely a pénztár igazgatósága által kijelölendő és orvosi gyakorlatra jogosult orvos által, mely azonban egyfolytában husz hetet meg nem haladhat; szülés esetében ugyancsak ingyen a szükséges szülészeti támogatást és gyógykezelést;

b) gyógyszereket és a szükséges gyógyászati segédeszközöket (szemüveg, mankó, sérvkötő stb.) husz héten át szintén ingyen;

c) táppénzt azon esetre, ha a betegség keresetképtelenséggel jár és három napnál tovább tart, a megbetegedés napjától számitva a keresetképtelenség tartamára, de ha a keresetképtelenség előbb véget nem érne, legalább husz héten át és pedig a járulék kiszámitásának alapjául vett összeg (16. §.) felével;

d) gyermekágy esetében gyermekágy-segélyt, mely a táppénzzel egyenlő összegben jár, már a lebetegedés első napjától azonban legalább négy hétig;

e) halálozás esetében temetkezési segélyt és pedig a járulék kiszámitásának alapjául vett összeg (16. §.) huszszoros értékéig.

A segélyezés és ellátás fedezetét a munkavállaló és munkaadó által kötelezően fizetendő járulékokból fedezték, amelynek általános mértéke 3% volt (a kereset után, de ebbe az étkezési juttatásokat is bele kellett számítani), amelynek kétharmadát a munkaadónak le kellett vonni a keresetből, a fennmaradó egyharmadot a munkaadónak kellett állnia.

A 3%-os mértéktől eltérhettek lefelé is (2%-ig), ha a pénztár a törvényben meghatározott minimumszolgáltatást vállalta az alapszabályában, de felfelé is (5%-ig), ha többletszolgáltatást vállaltak, és a kiadásokra a 3% nem nyújtott fedezetet. A munkaadónak bejelentési kötelezettsége volt az alkalmazásról a pénztárak felé (8 napon belül).

A törvény a pénztárak hat típusát különböztette meg:

A betegsegélyző pénztárak nemei

28. § A jelen törvényben megállapitott betegsegélyezést a következő pénztárak teljesitik.

1. kerületi betegsegélyző pénztárak;

2. vállalatoknál és gyáraknál alkalmazottak betegsegélyző pénztárai, ideértve a közlekedési vállalatok betegsegélyző pénztárait is;

3. épitési vállalatoknál alkalmazottak betegsegélyző pénztárai;

4. ipartestületi betegsegélyző pénztárak;

5. bányatársládák és

6. magánegyesülés utján létesitett betegsegélyző pénztárak.

A pénztárakat a törvény (85.§) mentesítette a különböző központi is helyi közterhek alól (pl. tőkekamat- és járadékadó, községi pótlékok), illetve a pénztárak különböző eljárásai illeték- és bélyegmentesek voltak.

Ez a rendszer még nem állami rendszer volt, nem pénzbeli szolgáltatásait szerződéses alapon nyújtotta, viszont a biztosítotti kör rászorultság esetén gondoskodásban részesülhetett, és sem a biztosított, sem munkaadója nem húzhatta ki magát a járulékfizetés alól.

A törvény a biztosítási kötelezettséget és az ellátási jogosultságot is kizárólag a meghatározott munkavállalói kör részére garantálta. A hozzátartozók közül a biztosítottal egy háztartásban élő családtagok ingyenes orvosi ellátásban és gyógyszereknek ingyenes juttatásában voltak részesíthetők, de ezt lehetőségként és nem kötelezettségként fogalmazta meg a törvény.

A veszélyes tevékenységet végző gyárakat és vállalatokat saját pénztár alapítására is kötelezhették, illetve ennek hiányában a munkaadó által kötelezően fizetendő további 5% járulékfizetési kötelezettséget állapíthattak meg, amelyet részben sem lehetett az alkalmazottak keresetéből levonni. A munkaadó volt kötelezett a balesetvédelemre, és ennek fedezetét is neki kellett biztosítani. A balesetvédelemmel kapcsolatos részletes szabályokat az ipari és gyári alkalmazottaknak baleset elleni védelméről és az iparfelügyelőkről szóló 1893. évi XXVIII. törvénycikk tartalmazta.

vasúti baleset

Vasúti baleset - Kuskundorozsma, 1907 (meghalt a hálókocsi-kalauz is)

 

Ezeknek a törvényeknek a hatására a biztosítottak száma 1891-ben már 450 ezer fő körül mozgott, viszont az ellátásukat – rendkívül széttagolt módon – mintegy 400 pénztár szervezte.

Ellátásra nem voltak jogosultak a mezőgazdaságban dolgozók (szűk körben beléphettek betegsegélyező pénztárakba, de ez nem volt jellemző). Ezen a helyzeten változtatott a Darányi Ignác által kezdeményezett, és minisztersége alatt felállított gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár (1900. évi XVI. törvénycikk). Ez a pénztár önkéntes alapon szerveződött, de a munkavállalók és munkaadók befizetésein felül az állam is támogatta, így ezen a területen is kialakulhatott az ellátás. A pénztár 1901. január 1-jén kezdte meg működését. A balesetbiztosítás viszont ebben a körben is a foglalkoztató kötelezettsége volt (1902. évi XVI. törvénycikk), ezt viszont csak szűk körben, a legveszélyesebb területen, a cséplő- és szecskavágógépeknél dolgozók esetében rendelték el.

Darányi Ignác

Darányi Ignác szobra a Városligetben (Kisfaludi Strobl Zsigmond 1931-ben felavatott, a II. világháborúban megsemmisült szobra alapján készítette ifj. Györfi Sándor - 2017)

 

A kötelező biztosítás körét lényegesen kiterjesztette az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztositásáról szóló 1907. évi XIX. törvénycikk:

1. § Betegség esetére való biztositási kötelezettség alá esnek, nemre, korra és honpolgárságra való tekintet nélkül, mindazok, a kik a magyar szent korona országai területén:

1. valamely az ipartörvény (1884:XVII. tc.) alá eső foglalkozásnál, ideértve az állami egyedáruságot és az azzal összekötött vállalatokat (1884:XVII. tc. 183. § d) pont), ugyszintén a kir. kisebb haszonvételek sorába tartozó malmokat és az italmérési üzleteket is (1884:XVII. tc. 183. § f) pont);

2. az ipartörvény alá nem tartozó, de ipar-, illetve vállalkozásszerüleg üzött kereseti foglalkozásoknál (müszaki és ügynöki irodákban, szinházaknál, gyógyszertárakban, gyógyintézeteknél stb.):

3. bányákban, kohókban, sómüvekben, bányatermékeket feldolgozó egyéb müvekben (XIII. fej.), kőfejtő-, homok-, kavics- és agyagtermelő, kő- és földanyagok törésével és feldolgozásával foglalkozó üzemeknél, telepeknél és munkáknál;

4. ut-, hid-, vasut-, alagut-, viz-, gát-, csatorna-, kikötő-, erdősitési-, vizvezeték-, gáz-, villamvilágitó és erőátviteli vezeték-épitkezéseknél;

5. gyulékony, az egészségre ártalmas vagy mérges, ugyszintén robbanó anyagok és robbantó tárgyak előállitásánál és feldolgozásánál;

6. vegyészeti, physikai és gyógyszertári laboratóriumokban;

7. vágóhidaknál és jégmüvekben;

8. a vasuti üzemeknél tekintet nélkül a hajtóerőre, ezek gyáraiban és mühelyeiben, épitkezéseinél, fentartási munkáinál, a postánál, távirdánál, távbeszélőknél, ezek épitkezési és fentartási munkáinál (10. §);

9. hajózásnál, mindennemü hajórakodásnál és hajóépitésnél;

10. kotró-, rév-, komp- és tutajozóvállalatoknál;

11. fuvarozásnál, szállitmányozásnál, raktáraknál és kereskedelmi pinczészetnél;

12. a mezőgazdasági és erdei termeléssel, állattenyésztéssel, halászattal, kert- és szőlőmüveléssel, selymészettel és méhészettel összefüggő mellékiparágakban, még ha azokban leginkább a saját nyers termények dolgoztatnak is fel (1884:XVII. tc. 183. § a) pont);

13. közintézeteknél (10. §);

14. állami, törvényhatósági, községi és közalapitványi vállalatoknál (XIII. fej.) vagy hivatalokban (10. §), ide nem értve a katonai intézetekben és üzlettelepeknél alkalmazott katonákat (1884:XVII. tc. 183. § e) pont);

15. nyilvános tanintézetek mühelyeiben;

16. egyleteknél, társulatoknál, ipartestületeknél és az e törvény szerint alakult biztositó pénztáraknál

akár állandóan, akár ideiglenesen, kisegitőképen vagy átmenetileg oly fizetéssel vagy bérrel vannak alkalmazva, mely évenkint kétezernégyszáz koronánál, illetve naponkint nyolcz koronánál nem több.

A tengeri hajózásnál és a tengeri halászatnál alkalmazottakra e törvény rendelkezései nem terjednek ki.

Az ellátások részleges kiterjesztése a hozzátartozókra

Mint szó volt róla, a hozzátartozók nem lettek biztosítottak azáltal, hogy (általában) a családfő kötelezően részt vett a biztosítási rendszerben. Az előzőekben említett 1907. évi XIX. törvénycikk ezen változtatott.

Az önkéntesen biztosítást vállalók körét a törvény lényegesen kiterjesztette, a korábbi jogszabályi lehetőségekhez képest a leglényegesebb kör a családtagokat érintette. Ha nem rendelkeztek önálló keresettel, akkor hozzátartozóként „fél” biztosítási díjat fizetve ellátásra is jogosultságot szerezhettek. Az ellátási jogosultság is csökkentett volt, alapvetően a természetbeni ellátásokra váltak jogosultakká, nem kaphattak például táppénzt.

Nem függött viszont a családtagok biztosítási jogviszonyától az, hogy a biztosított baleseti halála esetén rendszeres ellátást kaphatott az özvegye, illetve a hátramaradott árvák is.

cséplés

Munkavégzés a gőzcséplőgépnél

 

Az első világháború előtti időszakban az intézkedések hatására a biztosítottak száma 1 millió 200 ezer fő körül mozgott.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Igazné Prónai Borbála: A kötelező társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése Magyarországon (Doktori (Ph.D) értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2006)

Kollega Tarsoly István (főszerkesztő): Magyarország a XX. században (II. KÖTET) Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság –Társadalombiztosítás (Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000)

Rollende Landstrasse: Magyar vasúti balesetek 4. – Kiskundorozsma, 1907

 

 

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • bádogosműhely 1880-ból

    Sokat bírált eleme közteherviselésünknek a társadalombiztosítás rendszere. A kritikát megfogalmazók sokallják a befizetési kötelezettségeket, másik oldalról viszont elégtelennek gondolják az egészségügyi, a baleseti, a rokkantsági, a munkanélküliségi, az anyasági, a gyermeknevelési és időskori ellátásokat. Természetesen a megfogalmazott bírálatokban sok igazság van, viszont mindenképpen eredménynek kell tekinteni, hogy van társadalombiztosítási rendszerünk. Cikksorozatunkban azt részletezzük, hogyan alakult ki a társadalombiztosítás rendszere Magyarországon, mi volt a története a II. világháború kezdetéig. Az első részben az előzményekről szólunk.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • nav_logo

    A NAV honlapján mától elérhető az új rovat, „Tudjon róla! Segíthet!” címmel. A hivatal mostantól havonta frissíti azon beszámolókat, melyek az ellenőrzéseknél tapasztalt hibákról szólnak. Megéri folyamatosan figyelni a rovatot, hiszen a hivatal ezzel is segíti a vállalkozásokat a szabályok betartásában.  

  • boltos, élelmiszerlánc

    Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

  • nő, vezető, főnök

    A munkahelyi vezetők fizetése, céges autója, munkaidejének rugalmassága gyakran irigylésre méltó lehet, az előnyök mellett a vezető pozíció – a fokozott felelősség és munkateher mellett – ugyanakkor kevesebb munkajogi védelemmel járhat együtt. Ki számít a Munka Törvénykönyve (Mt.) értelmében vezető állású munkavállalónak, és milyen – az általánostól eltérő – munkajogi szabályok vonatkoznak rájuk?

  • drog

    Több mint tizenhárom kiló marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) péntek reggel az MTI-vel. A rendőrség a külföldi sofőrt őrizetbe vette. 

  • Theresa May

    Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján.