Be kell jelenteni az ajándéksorsolásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sorsolásos játék lebonyolításához nincs szükség a Szerencsejáték Felügyelet engedélyére, ám az adóhivatalhoz így is be kell jelenteni a törvény szerint ajándéksorsolásnak tekintendő akciókat.


Szerencsejáték szervező tevékenység kizárólag a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Főosztályának (SZEF) engedélyével folytatható, sorsolásos játék (ún. tombola), valamint ajándéksorsolásos akció azonban bejelentési kötelezettség teljesítése mellett is lebonyolítható. Fontos azonban, hogy nem minden promóció minősül ajándéksorsolásnak. Alább ezeket az akciókat, következő bejegyzésünkben pedig a sorsolásos játékokra, többek között a tombolára vonatkozó szabályokat veszem górcső alá.

A szerencsejátékokról szóló törvény (Szjtv.) szerint „aki rendszeresen saját nevében áruk, szolgáltatások értékesítését végzi, engedély nélkül rendezhet és bonyolíthat le vásárlással vagy szolgáltatás igénybevételével egybekötött ajándéksorsolásos akciót, amelyben a vásárlónak a meghatározott értékű, mennyiségű vagy fajtájú áru megvételekor vagy a szolgáltatás igénybevételekor kapott sorsjegy nyilvános kihúzása esetén áru vagy szolgáltatás formájában nyereményt kell adni”.

A törvény szabályai az alapvetően reklámcélú ajándéksorsolásokat megkülönböztetik a többi úgynevezett „promóciós” játéktól, amelyek hasonlóak ugyan, de nem minősülnek ajándéksorsolásnak. Ajándéksorsolásról akkor beszélhetünk, ha a fenti definíció minden pontja teljesül.

Az ajándéksorsolás szervezőjével szembeni követelmény tehát az, hogy saját áru megvásárlásához, illetve saját szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolva biztosítja a sorsjegy segítségével a játékosoknak a részvétel lehetőségét a játékban. Amennyiben tehát a sorsoláson való részvételnek nem feltétele, hogy a játékos az ajándéksorsolás szervezőjének termékét vásárolja meg vagy szolgáltatását vegye igénybe, az akció nem minősül ajándéksorsolásnak.

Az ajándéksorsolásnak szintén nem felelnek meg azok az akciók, amikor minden 100. vásárló, vagy ha az első 1000 vásárló nyer, vagy amikor egyes vásárlók azonnali nyereményre jogosító szelvényeket kapnak. Ezekben az esetekben ugyanis nincsen nyilvános sorsolás. A sorsoláson egyébként közjegyző jelenléte kötelező. A sorsolás helyét, időpontját és eredményét legalább olyan nyilvánosság előtt kell közzé tenni, mint az ajándéksorsolásos akció kezdetének és feltételeinek meghirdetését.

Amennyiben sem az elsőként kihúzott játékos, sem a tartalék nyertes nem felel meg a bejelentett és közzétett részvételi feltételeknek, úgy további sorsolás megtartására nincsen lehetőség, az át nem vett nyeremények értékét játékadóként kell megfizetni.

Pénznyereményt ajándéksorsolás keretében kisorsolni nem lehet, mert ezt az Szjtv. kifejezetten tiltja. A jogszabályi előírások szerint pénznyereménynek a bankjegyet és fémpénzt (érmét) kell tekinteni. Ebből a szempontból nem tekinthető pénznyereménynek a bankkártyán, vagy értékpapír formájában megnyert nyeremény.

Ugyanazon termékhez kapcsolódóan ajándéksorsolás és annak nem minősülő promóciós akció együttesen kizárólag abban az esetben bonyolítható le, ha a két játékban a részvételi feltételek és az elnyerhető nyeremények teljes mértékben elkülöníthetők. Ilyen esetben csak az ajándéksorsolásnak minősülő nyereményjátékot kell a SZEF-hez bejelenteni.

Az ajándéksorsolás bejelentésére vonatkozó eljárás illetékköteles, az erre irányuló bejelentést legkésőbb a játék meghirdetését megelőző 10 nappal kell benyújtani a NAV honlapján közzétettformanyomtatványon(az elektronikus űrlap száma: SZF02,a hozzá szükséges kitöltési útmutatót innen tudja letölteni). A bejelentést elektronikus úton, vagy a kinyomtatott iratot aláírva kell az állami adóhatósághoz benyújtani.

A sorsolási eseményt megelőző 10 napon belül az ajándéksorsolás szervezőjének felügyeleti ellenőrzésért igazgatási-szolgáltatási díjat kell fizetni. A fizetendő igazgatási-szolgáltatási díj összege a kisorsolásra kerülő nyeremények forgalmi értékének 1 ezreléke, de legalább 5 000 forint, legfeljebb 500 000 forint.

Amennyiben a nyeremény értéke a 2 000 000 forintot meghaladja, a nyertes kérésére a szervezőnek a jogcímét és forintértékét tartalmazó igazolást kell kiadnia. A nyeremények átvételének lehetőségéről legfeljebb a sorsolás napját követő 90 napon belül kell gondoskodni.

Az ajándéksorsolás utolsó sorsolása után a nyeremény átvételére nyitva álló határidőt követő 30 napon belül végelszámolást kell készíteni és azt meg kell küldeni a SZEF-hez. A végelszámolásban szerepeltetni kell a kibocsátott és a játékra jogosított sorsjegyek számát, valamint az ajándéksorsoláshoz kapcsolódó, állammal és felügyelettel szembeni befizetési kötelezettségek teljesített összegeit (személyi jövedelemadó, át nem vett nyeremények esetén játékadó, felügyeleti ellenőrzési díj), továbbá a játékosoknak átadott nyeremények értékét. A végelszámoláshoz mellékelni kell a sorsolás(ok)ról készült közjegyzői okirat hiteles példányát.

A nyerteseket a törvényi előírások szerint személyi jövedelemadó kötelezettség nem terheli. Az adó megfizetésére kizárólag a kifizető, vagyis az ajándéksorsolást szervező kötelezhető. Az ajándéksorsolás át nem vett nyereménytárgyainak forgalmi értékét az ajándéksorsolás szervezője köteles játékadó címén bevallani és a nyeremény átvételére nyitva álló határidő lejártát követő hónap 20. napjáig a központi költségvetésbe befizetni.

Az ajándéksorsolás szabályainak megszegése esetén a SZEF bírságot is kiszabhat, valamint annak szervezőjét eltilthatja az ajándéksorsolás lebonyolításától. Ettől kissé eltérő szabályozás vonatkozik a sorsolásos (vagyis nem ajándéksorsolásos) játékokra, amelyek legismertebb képviselője a tombola. Következő bejegyzésemben erről írok majd.

A bejegyzés szerzője Héhn Miklós, az RSM DTM Hungary Zrt. számviteli üzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.