Bizonytalan a megyei matrica indulása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány tervei szerint január 1-jétől csak autópálya-matricával lehet majd használni az Mo-s körgyűr több szakaszát, de egyelőre nem látszik, mikortól és hogyan lehet ezeket megvásárolni – írja a Magyar Nemzet.


A rendelet szerint a megyehatáron belül használható matrica 5000 forintba kerül majd autónként, de egyelőre nem tudni, miként lehet majd a jegyeket megvásárolni.

A lap úgy tudja, a benzinkutak arra készülnek, hogy januártól a jelenlegi matricák mellett már árulják a megyei matricákat, de pontos tájékoztatást egyelőre nem kaptak a részletekről.

A Magyar Nemzet szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján vasárnap még semmi nem utalt a változásra.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint ugyanakkor nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése. Kurucz Éva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ismeri az elfogadott kormányrendelet tartalmát, a rendszer január 1-jétől esedékes változásaihoz szükséges, egyébként kis léptékű informatikai fejlesztés folyamatosan zajlik, a tervezett ütemben halad.

2015. január 1-jétől – azaz csütörtöktől – az új matricatípusok hozzáférhetővé válnak – közölte a szóvivő, kijelentve: „nem lesz csúszás”.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.