Csempészcigarettára csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Félmilliárdot érő szállítmányt csípett el a NAV, három embert őrizetbe vettek.


Több mint félmilliárd forint értékű illegális cigarettaszállítmánnyal tartóztattak fel egy lengyel kamiont a pénzügyi nyomozók az M3-as autópályán – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

A korábban a sztráda Nyíregyházával szomszédos, kálmánházi parkolójában veszteglő teherautót akkor állították meg, amikor a hivatalos szállítmányozási okmányon szereplő román cím helyett elindult vissza, Budapest irányába.

A kamion több mint hatszázezer doboz cigarettát vitt volna a lengyelországi Gdanskból Romániába, azonban a nemzetközi rendszerben a macedón vámszerv rögzítette megérkezettként.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az Europol bevonásával, több tagország bűnügyi együttműködésével sikerült leleplezni az adózatlan szállítmányt, amelyért a feketepiacon félmilliárd forintnál is többet adtak volna. A magyar pénzügyi nyomozók a szállítmánnyal együtt a tízmillió forint értékű kamiont is lefoglalták.

A sajtóreferens hozzátette, hogy az ügyben egy nyíregyházi férfit is őrizetbe vettek, a két lengyel sofőrt pedig már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Mindhármójukat uniós tagállamokon átnyúló bűnszervezet tagjaként jelentős hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.