Csempészcigarettát talált a NAV Kocsordon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenötmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy hamis rendszámú autóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Kocsordnál – közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.


Magyar Norbert tájékoztatása szerint a német rendszámú autót a rendőrök akarták ellenőrizni, a sofőr azonban lekapcsolt fényszóróval elmenekült az igazoltatás elől.

 

Az autó vezetője Kocsord közelében hátrahagyta a járművet. A kiérkező pénzügyőrök 11 ezer 500 doboz dohányt találtak az autóban, amelynek korábban magyar rendszáma volt és már egy hónapja kivonták a forgalomból – ismertette a sajtóreferens.

A csempészáruval együtt a gépkocsit is lefoglalták és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek orgazdaság, valamint egyedi azonosítójellel való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt a NAV pénzügyi nyomozóinál.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.