CSOK: eddig 1100 igénylés érkezett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást – tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.


Az OTP Bankhoz január eleje óta 800 csok-kérelmet nyújtottak be. A 10 plusz 10 millió forintos – azaz hitellel növelt – megoldást eddig 42-en igényelték, míg 70-en áfa-visszaigénylésre szerződtek a banknál. Az év eleje óta mintegy 21 ezren érdeklődtek a csok iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat. Az OTP idén 20 ezer csok kérelemre számít, átlagosan 1,5 millió forint értékben. Ebből az új lakáshoz köthető igénylések 10-20 százalékot tehetnek ki, azonban a bank szerint a 10 plusz 10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.

Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően csokot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban – továbbra is – használt lakásra – tájékoztatott a bank. Hozzátették ugyanakkor, hogy nő az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig 8 millió forint a banknál. A pénzintézet válasza szerint Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben, az MKB az év második felében várja az igénylések számának növekedését.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az FHB Banknál több mint 6000-en regisztráltak, a bank több mint 200 csok-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem 85 százaléka használt lakásra vonatkozik. Az igénylők nagy része, 40 százaléka az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. A kérelmek több mint harmadát Budapesten és Pest megyében adták be, 7,9 százalékát Csongrád megyében, míg 6 százalékát Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Baranya megyékben – írta az FHB. A pénzintézet szerint a 10 milliós csok és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatóak, amint elkészülnek a csok követelményeinek megfelelő házak, lakások. Most kevés új lakás érhető el és a társasházi fejlesztési projektek is erősen koncentráltak helyileg. Ez a trend az új lakások számának növekedésével várhatóan módosul: az igénylések arányában növekedhetnek az új lakásra elérhető támogatott formák és ezzel együtt az igényelt, majd a folyósított összegek is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy új lakás elkészülte jellemzően több használt piaci tranzakciót is szokott generálni – írta az FHB.

Az Erste Bank folyamatosan nagy az érdeklődést tapasztalt a támogatások iránt az ország minden régiójában és a fővárosban is. Az év hátralévő részében megnövekedett érdeklődéssel és hitelkereslettel számol a bank, különösen az új lakások építése és vásárlások piacán.

A CIB Bank mind a csok, mind a 3 százalékos hitel iránt jelentős érdeklődést tapasztal, de még nem vezették be a konstrukciókat, szerződéskötésre nem került még sor. Mint írták, január első felében jellemzően a 3 vagy több gyermekesek voltak többségben, de az elmúlt időszakban a használt lakáshoz is igényelhető támogatás iránt is sokan érdeklődnek. Az érdeklődők jellemzően budapestiek vagy vidéki nagyvárosok lakói.

Az UniCredit Bank válasza szerint az új csokra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A bank arra számít, hogy – tavalyhoz hasonlóan – idén is a használt lakáshoz kapcsolódó hitelkérelmek lesznek többségben, ugyanakkor úgy látják, hogy az új lakásra igényelhető csoknak köszönhetően idén az új lakásépítések, azaz a magánszemélyek által épített családi házaknál élénkülhet jelentősebben az érdeklődés és a kereslet.

A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényelték a csokot a banknál. A pénzintézet az év második felében számít a tényleges igénylések befutására, addig főleg érdeklődőket várnak.

(Forrás: MTI)

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).