CSOK: tetőtérbeépítéshez is jó lesz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lázár János újabb részleteket árult el a CSOK újraszabályozásáról.


A kormány február 3-án két új rendeletben foglalja majd össze az otthonteremtési program szabályait – közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki tájékoztatóján.Lázár János elmondta: az egyik rendelet szól majd a használt lakáshoz jutásról, a másik pedig az új lakáshoz jutás feltételeiről.

A miniszter megerősítette, hogy a kormány eltörli a 30 millió forintos értékhatárt. Emellett több más könnyítést is tartalmaznak majd a rendeletek, például az összkomfort meghatározásával kapcsolatban. A kormány a családok otthonteremtési kedvezményén (csok) keresztül arra is kész, hogy támogassa a nagyvárosokban a tetőtérbeépítéseket, valamint új tanyák építését – tette hozzá.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatottaknak arra lesz lehetőségük, hogy használt lakás vásárlásához, illetve lakásfelújításhoz kapják meg a csokot.

Közölte továbbá: az építésztársadalommal közösen akarják meghatározni azokat a garanciákat, amelyek biztosítják az építési szabályok betartását a megszűnő építési engedélyezés helyett.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.