Csökkent az adóvégrehajtások száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adótartozások behajtására a 2015-ösnél 35 százalékkal kevesebb, mintegy 538 ezer esetben indított végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly – közölte a feketelista.hu a hatóság adatait elemezve.


A közlemény szerint a tartozások összege is csökkent, 1213 milliárd forint volt tavaly, körülbelül 10 százalékkal kevesebb a 2015. évinél.

Tavaly mintegy 261 milliárd forint adótartozást sikerült behajtania az adóhivatalnak, szemben a 2015. évi 399 milliárd forinttal. A végrehajtási bevételek évről évre csökkennek, a feketelista.hu szerint ezt a folyamatot a NAV azzal indokolja, hogy az elmúlt évek eredményes hátralékkezelése miatt jelentősen csökkent a végrehajtható-behajtható adózói hátralék.

A végrehajtható követelésállomány egy év alatt 28 százalékkal csökkent.

A NAV tájékoztatása szerint a bevezetett új szabályok – például az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer és az online pénztárgépek alkalmazása – hatására határozottan javult az adózási morál, többen teljesítik határidőre adófizetési kötelezettségüket.

 

Továbbra is az inkasszó a leghatékonyabb beszedési eljárás, a tavaly behajtott összegnek csaknem a feléhez – 122,8 milliárd forinthoz – ezen az úton jutott hozzá az adóhivatal. A végrehajtási eljárás megindítása után az adóhátralékosok 108 milliárd forintot fizettek be. A fizetési felszólításokra 17,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára, hétszer annyi, mint egy évvel korábban. Követelésfoglalással és jövedelemletiltással 10,5 milliárd, ingóságok árverésével 1,5 milliárd, ingatlanárveréssel pedig 796 millió forint adóhátralékot hajtott be tavaly az adóhatóság.

A tájékoztatás szerint az idén januárjában összesen mintegy 112 ezer végrehajtás volt folyamatban, 15 százalékkal kevesebb, mint 2016 januárjában. Az összes eljárás 65 százaléka a közép-magyarországi régióra esett, Budapesten 51 131 volt, Pest megyében 21 955. A legkevesebb, 731 eljárás Vas megyében volt. A céges végrehajtások száma öt év óta valamennyi megyében tavaly volt a legalacsonyabb.

A városok listáján Debrecen áll az élen, ez év januárjában a város 2340 cége volt adóvégrehajtással érintett. Miskolcon 1960, Szegeden 1725, Pécsen 1534, Nyíregyházán 1040, Győrben 984 adóvégrehajtási eljárás volt folyamatban – közölte a feketelista.hu.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).