Diákok, nyugdíjasok, munkaidőkeret – így működnek most az üzletek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kiskereskedelemben diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő-felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban – közölték az ágazatban dolgozó cégek.


A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közölte: decemberben a munkavállalók leterheltsége fokozottabb, a helyzet megoldását szolgálja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével kötött kollektív szerződés, amelynek értelmében egy, a naptári évhez képest csúsztatott munkaidő keret áll a munkavállalók rendelkezésére. Mindez pedig lehetőséget ad arra, hogy a dolgozóknak az ünnepek előtti hónapokban minél több pihenőidőt biztosítsanak. Hozzátették: azokat a pihenőidőket, amelyeket az ünnepek miatt nem tudnak az év többi időszakában megszokott ütemezésnek megfelelően kiadni, januárban pótolják, ez is a dolgozók rekreációját szolgálja. A Spar a munkaerőhiány hatását az év végi kiemelt időszakban fokozottan érzi, a létszámhiányt még a diákok foglalkoztatásával sem mindig sikerül pótolniuk. A cég a diákokat jellemzően pénztáros és árufeltöltő pozíciókra keresi, arányaiban a nyári szezonhoz hasonlóan, nagyjából a másfélszeresére nő ilyenkor az igényelt diákmunkaórák száma – közölték.

Az Auchan Retail Magyarország arról számolt be, hogy munkaszervezésükben is figyelembe veszik a karácsony előtti jelentős forgalomnövekedést. A munkatársak segítése és a vásárlók színvonalas kiszolgálása érdekében ezekben a napokban külsős munkaerők, így diák munkavállalók foglalkoztatásával üzemeltetik az országban található áruházaikat. A diákok elsősorban árufeltöltő, pénztáros és eladói munkakörökben tevékenykednek – írták.

 

Az Aldi Magyarország a decemberi emelt vásárlószám ellenére is elegendő munkatárssal rendelkezik valamennyi üzlete zavartalan működéséhez – írta közleményében a vállalat. Ebben kifejtették, hogy az áruház nagy figyelmet fordít a munkatársak átlagon felüli bérezésére, képzésére és a rugalmas részmunkaidős foglalkoztatási formák biztosítására. Munkatársaink jelentős része részmunkaidőben dolgozik, ezért lehetőségünk van arra, hogy beleegyezésük mellett magasabb óraszámban is foglalkoztassák őket, ami egyúttal a hónap végén is magasabb fizetést is jelent. Kiemelték: az ALDI nyugdíjas-, illetve diákszövetkezetek segítségével nyugdíjasokat, illetve diákokat üzleteiben nem foglalkoztat, a cég azonban nagy hangsúlyt fektet a fiatalok munkaerőpiaci integrációjára.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról tájékoztatott, hogy november közepén kezdték el a szezonális, karácsonyi toborzási kampányt, amelyben a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint járnak el. A megállapodásban kitűzött plusz létszámnak több mint 80 százaléka vagy már az áruházláncnál dolgozik, vagy beléptetés alatt áll. Ezen felül néhány hete négy nyugdíjas szövetkezettel is együttműködnek, az első munkatársak már munkába álltak. Beszámoltak még az úgynevezett toborzási bónuszról is (30 000 forint), a juttatást akkor kaphatják a dolgozók, ha ajánlanak egy új kollégát, aki aztán legalább 3 hónapig a Tescónál dolgozik. A karácsonyi időszakban a bónusz összegét 10 000 forinttal megnövelték.

(MTI)

[htmlbox mt_kommentar]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.