E-papír az eseti meghatalmazottaknak NAV ellenőrzés esetén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Széles adózói kört érint, hogy az Air. eseti meghatalmazottak esetében kötelezővé tette a NAV-val az elektronikus kapcsolattartást ellenőrzési ügyekben. Mivel azonban ez a nyilvántartási rendszer még fejlesztés alatt áll, így átmenetileg gyakorlatilag megszűnt a szakmai képviselet lehetősége. A napokban kiadott tájékoztatás szerint az adóhatóság a dilemmát azzal oldotta fel, hogy ezen beadványokat e-Papír formában lehet benyújtani a NAV felé.


ELLUGY-probléma

A korábbi blogbejegyzésünkben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy átmenetileg nehézségekbe ütközik az eseti meghatalmazottak elektronikus kapcsolattartása a NAV által lefolytatott ellenőrzési ügyekben, ugyanis a rájuk vonatkozó egységes nyilvántartási rendszer még fejlesztés alatt áll. Az említett hiányosság miatt az eseti meghatalmazottak nem tudták használni az ellenőrzési ügyekben nyilatkozatok, eljárási cselekmények és egyéb kötelezettségek teljesítésére létrehozott, ezáltal praktikusan kizárólagos kommunikációs csatornaként funkcionáló ELLUGY-nyomtatványt. 

[htmlbox art_tukor]

 

Tekintettel arra, hogy az Air. eseti meghatalmazottak esetében gyakorlatilag megszüntette a szakmai képviseletet, ezért az előbbiekben vázolt dilemma potenciálisan széles adózói és meghatalmazotti kört érint. 

Eseti megbízottak e-Papíron nyújthatnak be beadványt 

A napokban a NAV honlapján megjelent tájékoztatás feloldani látszik az eseti meghatalmazotti kör elektronikus kapcsolattartása körüli bizonytalanságokat. Az adóhatóság egyértelműsítette, hogy az ellenőrzési eljárásban eljáró eseti meghatalmazottak beadványaikat az e-Papír-szolgáltatás keretében továbbíthatják az állami adó- és vámhatóság részére. 

Így a mostani állapot szerint is egyértelművé vált, hogy bár a gazdasági szervezetek, vállalkozások által adható eseti meghatalmazásokra vonatkozó szabályozás egyszerűsítette, hogy kik járhatnak el képviselőkként az adóügyekben, azonban minden cégvezetőnek figyelnie kell arra, hogy a képviselettel megbízott személy rendelkezzen ügyfélkapus regisztrációval, mert máskülönben nem fog tudni a cég nevében eljárni. 

Az e-Papír-szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató az alábbi weboldalon érhető el: https://epapir.gov.hu/

A bejegyzés szerzője dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adóigazgatója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.