Egymilliárdos áfacsalást leplezett le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel.


Az adóhivatal revizorainak korábbi gyanúját az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer adatai is megerősítették – tájékoztatott a NAV bűnügyi szóvivője.

A bűnszervezet tagjait a pénzügyi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A NAV munkatársai a cég vagyonából több mint kétmilliárd forintot biztosítottak, így az okozott kár teljes egészében megtérülhet – közölte Sárközi Alexandra.

A repceolaj-szállítmányok naponta érkeztek Lengyelországból és Szlovákiából egyenesen a budapesti cég Heves megyei telephelyére, miközben papíron a beszállítók magyar gazdasági társaságok voltak. Valótlan tartalmú számlák felhasználásával a szervezet azt a látszatot keltette, mintha az árut belföldről szerezte volna be. A számlázó cégek általában adóbevallást sem tettek – fűzte hozzá a szóvivő.

A telephelyre érkezett nyersolajat feldolgozták, és belföldi vevőknek értékesítették. Az eddigi adatok szerint a budapesti cég 900 millió forint áfát csalt el.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A gyanúsítottak elfogásában szervezett akcióban – a fővárosban és négy megyében, huszonnyolc helyszínen – a NAV nyolcvan munkatársa, pénzügyi nyomozók, revizorok, informatikusok és pénzügyőrök vettek részt.

Az adóellenőrök kétmilliárd forint értékben biztosítottak gépsort és árukészletet, emellett bankszámlákon csaknem 400 ezer eurót zároltak és a házkutatások során talált készpénzt is lefoglalták.

Továbbá a rendőrség együttműködésével sikerült elfogni egy többszörösen körözött férfit, aki az ügyben irányító szerepet töltött be. Kihallgatása után haladéktalanul büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahol megkezdte lopás miatt korábban jogerősen kiszabott három év nyolc hónapos börtönbüntetése letöltését.

A pénzügyi nyomozók költségvetési csalás miatt öt férfit hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a szóvivő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.