Egyre több helyen kell földadót fizetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól már 25 önkormányzatnál kell biztosan „földadót” fizetniük a tulajdonosoknak – írja a Világgazdaság.


A Világgazdaságnak nyilatkozó Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint folyamatosan fog emelkedni a települési adót és a földadót bevezető önkormányzatok száma, hiszen a településeknek valamiből finanszírozniuk kell a kiadásaikat. Mintegy 2700 önkormányzatnak lesz lehetősége az új adónem bevezetésére, és sokan fognak élni ezzel, ha a jogrendben megragad ez a közteher. Egyelőre úgy néz ki, a folyamatnak semmi sem szab gátat, hiszen nem született még elmarasztaló ítélet a földadókkal kapcsolatban.

Ha részletesen szeretné megismerni a helyi adók változásait,
akkor ezt most szakértő előadókkal konzultálva teheti meg képzésünkön. Részletekért kattintson >>>

Földadó persze nincs Magyarországon, csak települési adó, amelyet a termőföldre is kiróhatnak az önkormányzatok – olvasható a lapban. A január elseje óta létező jogszabály alapján a helyi testületek mindenre kivethetik a települési adót, amelyet nem terhel központi elvonás, és mindenkit adóztathatnak, kivéve a vállalkozókat meg az államot.

A Földművelésügyi Minisztérium csak a jogszabály elfogadása után kezdett el tiltakozni a földadó ellen – eddig láthatóan hiába.

A települési adót bevezető önkormányzatok közül hatan nem (vagy nem csak) földadót vetettek ki. Apaj község ötletét a traktoradóra (vagyis a munkagépek súlyadójára) ketten vették át az idén – derül ki a cikkből.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).