Egységes áfaövezetet javasol az EU


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kisvállalkozói adókedvezményeket tartalmaz az áfacsalások megfékezését célzó javaslat.


Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása érdekében azért, hogy döntően csökkentse az Európai Unión belüli évi 50 milliárd eurós áfacsalás mértékét, miközben támogatja a vállalkozásokat és biztosítja az államháztartási bevételeket – közölte Valdis Dombrovskis.

Az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa aláhúzta, az új szabályokra tett bizottsági javaslat arra irányul, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson a tagállamoknak az áfamértékek meghatározása, és a kkv-k gyarapodását elősegítő, kedvezőbb adózási környezet kialakítása terén.

Mint elmondta, a tagállamok által 1992-ben elfogadott közös uniós áfaszabályok túlságosan korlátozóvá váltak, alig néhány ágazat és termék esetében teszik lehetővé a kedvezményes áfamérték alkalmazását. A javaslat nagyobb önállóságot biztosít a tagállamoknak az adókulcsok tekintetében.

Elmondta azt is, hogy a bizottság szerint a kisebb vállalkozások aránytalan hozzáadottérték-adó szabályozásnak kénytelenek megfelelni. A határon átnyúló kereskedelmet folytató vállalkozások 11 százalékkal magasabb megfelelési költségekkel szembesülnek a kizárólag belföldön kereskedőkhöz képest, ami a kisebb szereplőket érinti a leghátrányosabban. Ez gátolja a növekedést, mivel a kisvállalkozások teszik ki az EU-n belüli vállalkozások 98 százalékát.

A bizottság ezért azt javasolja, hogy több vállalkozás vehesse igénybe az egyszerűbb áfaszabályokat, amelyek jelenleg csak a legkisebb cégek számára elérhetőek. A hozzáadottérték-adóval kapcsolatos megfelelési költségek összességében véve évente 18 százalékkal fognak csökkenni.

Mint elmondta, a javaslat szerint 2 millió eurós lesz az a bevételi küszöbérték, amely alatt a kisvállalkozások más szabályokat vehetnének igénybe – például az egyszerűsített áfaregisztrációs, számlázási és nyilvántartás-vezetési kötelezettségek -, függetlenül attól, hogy mentesek-e a hozzáadottérték-adó alól vagy sem. A jövőben lehetőséget biztosítanak a tagállamok számára arra, hogy mentesítsék az áfamentes kisvállalkozásokat a nyilvántartással, a számlázással, az adó nyilvántartásával és a bevallással kapcsolatos áfakötelezettségek alól. Továbbá a 100 ezer eurós árbevételi küszöbérték lehetővé fogja tenni, hogy a több tagállamban működő vállalkozások is áfamentességet kapjanak – közölte az uniós biztos.

(MTI)

[htmlbox art_tukor]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.