Egyszerűbben adóznának az élelmiszeriparban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóterhek egyszerűsítését és a támogatáspolitika újragondolását ígéri az elkészült élelmiszeripari stratégia – írja a Magyar Idők.


Önálló élelmiszeripari stratégiával javítaná az ágazat versenyképességét a Nemzetgazdasági Minisztérium – olvasható a Magyar Idők cikkében. Pomázi Gyula, a tárca helyettes államtitkára szerint a tervezetet várhatóan még az idén elfogadhatja a kormányzat. Egy konferen­cián elmondta: a cél, hogy 3-5 éven belül látható jelei legyenek a fejlődésnek, jelenleg ugyanis az európai uniós átlag alatti eredmények mellett működik az iparág.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

Az elkészült tervezet többek között az adóterhek egyszerűsítését és a támogatási rendszer újragondolását ígéri. Az elérhető európai uniós támogatások mellett átalakítanák a hazai költségvetési forrásokat, így biztosítva, hogy azok is kaphassanak vissza nem térítendő támogatást a fejlesztéseikhez, akik nem felelnek meg a mostani rendszer feltételeinek. Az élelmiszeripari vállalkozások tőkeellátottságát is javítanák. Ezt a finanszírozási formát az Irinyi Kockázati Tőkealapon keresztül érhetik majd el a cégek – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).