Egyszerűsödik a jövedékiadó-visszatérítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változnak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre, valamint a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásra vonatkozó szabályok jövőre – hívta fel a figyelmet a NAV.


Az adóhatóság közleménye szerint a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésének jegyében a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre, illetve az ültetvények műveléséhez nyújtott de minimis támogatás érvényesítésére vonatkozó eljárások egy kérelemben előterjeszthetők lesznek, az eljárások pedig egyszerűsödnek majd.

A jövedékiadó-visszatérítés során a falugazdászok által végzett, a munkaműveletek elvégzésére vonatkozó előzetes igazolás kiadása megszűnik. A munkák elvégzéséről és a földterület jogszerű használatáról, illetve a vonatkozó számlák adattartalmáról a mezőgazdasági termelő a jövedékiadó-visszaigénylésről benyújtott bevallásban nyilatkozik majd.

A vámhatóság az igényjogosultságot kockázatelemzési és ellenőrzési tevékenysége keretében fogja vizsgálni. Az ellenőrzésre kiválasztott visszaigénylőknél a munkaművelet elvégzésével kapcsolatosan elektronikus úton megkeresi a mezőgazdasági szakigazgatási szervet, illetőleg a vízügyi hatóságot, amelyek a megkeresésre 10 napon belül elektronikusan válaszolnak. A földhasználatot szintén a vámhatóság ellenőrizheti a TakarNet rendszerből.

A mezőgazdasági termelőknek 2013. január 1-jétől papír alapon benyújtott bevallás esetén sem kell csatolniuk a gázolaj adózott voltát igazoló számlákat.

A jövedékiadó-visszatérítés feltétele, hogy a mezőgazdasági termelő a gázolaj vásárlásáról vagy a gépibérmunka-szolgáltatás igénybevételéről saját nevére szóló, a bevallás benyújtását megelőző három éven belül kiállított számlával rendelkezzen – közölte a NAV.

A szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott de minimis támogatási kérelmet kizárólag a tárgyévet követő évben, évente egyszer, a gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre vonatkozó éves bevallásban lehet benyújtani. Ezt a vámhatóság megküldi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH).

A kérelmet továbbra is a hivatal bírálja el. A NAV azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a vámhatóság a jövedékiadó-visszatérítésre vonatkozó bevallást jogosulatlan visszaigénylés miatt elutasítja, akkor az ismételten benyújtott bevallás esetén a de minimis támogatási kérelem már nem érvényesíthető, mivel az elutasításról a vámhatóság értesítést küld az MVH-nak.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.