Elfogadták az adóemeléseket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely emeli a bányajáradék mértékét, járulékkötelessé teszi a kamatjövedelmeket, növeli a vállalkozások távközlési adója, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsát, továbbá egyszeri, mintegy 75 milliárdos befizetésre kötelezi a bankokat.


A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvénymódosító javaslatcsomagot kormánypárti szavazatokkal fogadta el a Ház.

A miniszter június 17-én jelentette be az intézkedéseket, amelyektől a kormányzat azt reméli, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány tartósan 3 százalék alatt marad, így az ország elkerülheti egy újabb európai uniós túlzottdeficit-eljárás megindítását.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A törvénymódosítás értelmében az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával.

Ezen túlmenően idén – a tervezettnél kisebb költségvetési bevételt eredményező – tranzakciós illetékhez kapcsolódóan a bankok egyszeri befizetésre kötelesek, amelynek mértéke a január-áprilisi illetékkötelezettség 208 százaléka, azaz mintegy 75 milliárd forint. Az erről szóló, zárószavazás előtti módosító indítványt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán délelőtt nyújtotta be az Országgyűlésnek, így a bankok egy nap alatt kaptak újabb, 75 milliárd forintos fizetési kötelezettséget. A tárca a módosítást azzal indokolta, hogy a tranzakciós illetékből befolyó, a várttól lényegesen elmaradó bevételek pótlására 7 százalékos banki befizetési kötelezettséggel sújtották volna az önkormányzatoktól az állam által átvállalt adósság összegét, ám erről a bankszövetséggel nem sikerült megegyezni, így törvénybe iktatták az egyszeri fizetési kötelezettséget.

Az elfogadott törvénymódosítás szerint nem magánszemélyek esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke. Az ilyen előfizetők esetében az adóbefizetés felső határa havonta 2500 forintról 5000 forintra emelkedik.

Szintén nő a bányajáradék általános mértéke 12 százalékról 16 százalékra.

Hatszázalékos egészségügyi hozzájárulás hatálya alá esnek ezentúl a kamatjövedelmek is. Mentesülnek azonban az új kötelezettség alól az Európai Gazdasági Térség államai által kibocsátott államkötvényeken, illetve egyes tartós befektetési eszközökön szerzett jövedelmek.

Az intézkedések augusztus 1-jével lépnek hatályba.

(Forrás: MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).