Előterjesztették Trump adóreformját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai képviselőház vezető republikánus politikusai előterjesztették a jelentős csökkentéseket előirányzó adóreformtervüket.  


Az adóreform-tervezet elemzők szerint az amerikai adórendszer legnagyobb szabású átalakítása lehet az 1980-as évek óta. 

A terv egyes részletei már korábban nyilvánosságra kerültek, sőt, meg is vitatták ezeket, hiszen Donald Trump elnök szeptember végén beszédben vázolta fel, majd országjáró körúton népszerűsítette  elképzeléseit. A törvényjavaslatban lényegében ugyanezek, a Trump által már jelzett elemek jelennek meg.         

Az adóreform tervezete jelentős adócsökkentéseket, egyes adóformák eltörlését és az adórendszer egyszerűsítését tartalmazza. Legfontosabb elemei: a vállalati nyereségadó 35 százalékról 20 százalékosra mérséklése, a személyi jövedelemadók rendszerének egyszerűsítése az adókategóriák számának csökkentésével 12, 25 és 39,5 százalékos jövedelemadó-sávok bevezetésével, illetve az egyéni és családi adókedvezmények csaknem megduplázásával. Növeli például a lakásokra felvett jelzáloghitel adóból levonható összegét vagy emeli a gyermekek után járó adókedvezményeket. Ugyanakkor egyes adókedvezményeket megszüntetnének.

Jelentős mértékben csökkenteni tervezi a törvényjavaslat az egyes szövetségi államokban létező forgalmiadó-visszatérítések mértékét, illetve limitálja az ingatlanadót. A tervezet 12 százalékos adót vetne ki azokra a vállalatokra, amelyek offshore pénzeket kezelnek. Ez egyébként az olyan tech óriásokat érintené, mint az Apple, a  Microsoft vagy a Google tulajdonában lévő Alphabet.       

A törvényjavaslat megszüntetné azt az eddigi rendelkezést, miszerint egyházi vagy egyházközeli intézmények nem foglalkozhatnak politikával, mert akkor megvonják az adómentességüket. 

„Ez nagyon fontos és különleges pillanat országunk és valamennyi amerikai számára” – fogalmazott a törvényjavaslat bemutatásakor a kongresszusban Paul Ryan, házelnök. Majd a törvényjavaslat esetleges elutasítására utalva, figyelmeztetően hozzátette: „vajon hagyjuk-e, hogy a status quo védelmezői győzedelmeskedjenek, és országunk továbbra is zuhanórepülésben legyen?”     

A törvényjavaslat előterjesztése után Donald Trump a Fehér Házban fogadta a vezető republikánus törvényhozókat, és hangsúlyozta, hogy számít rájuk a törvény elfogadtatásakor. Az elnök kifejtette: azt szeretné, ha az adóreformtörvényt a hálaadás ünnepéig, november 23-ig elfogadná a kongresszus. 

Az elnök később közleményt is kiadott, amelyben az adótörvény tervezetét „fontos lépésnek” nevezte az amerikaiak adóterheinek könnyítésében. A kommünikében hozzátette: „még csak most kezdtük el, nagyon sok munka van hátra”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).