Érdemes-e Közös Transzferár Nyilvántartást készíteni?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szigorú magyar transzferár-szabályozás megnehezíti a közös nyilvántartás készítését.

Játsszunk el a gondolattal: minden évben, az előző év zárása után elküldünk néhány adatot vállalatcsoportunk központjába, ahonnan rövid időn belül, de mindenképpen a társasági adóbevallás benyújtása előtt, megkapjuk az elkészített, tökéletesen és főleg NAV-biztosra összeállított transzferár nyilvántartást. Miután ez a nyilvántartás a teljes vállalatcsoportra vonatkozik és mindenhol alkalmazható a saját jogszabályok szerint, a központ még jelentősebb díjat sem számol fel a nyilvántartás elkészítéséért.

Valami ilyesmi lehetett a koncepció, amikor a szakemberekből és állami tisztviselőkből álló EU-s grémium – segítő és jobbító szándékkal – megalkotta az EU TPD-t, azaz a közös európai transzferár dokumentáció tartalmára vonatkozó ajánlását, divatosabb nevén magatartási kódexét. Valami ilyesmi lehetett a koncepció, amikor a magyar jogszabály-alkotók gyorsan reagálva beépítették az ajánlásokat a magyar szabályozásba. A magyar transzferár dokumentáció összeállításáról szóló új, második rendelet, ami 2010-ben lépett hatályba, már a kezdetektől tartalmazza annak lehetőségét, hogy egy magyar vállalat – döntése szerint – készíthet ún. közös nyilvántartást. Bár statisztikákkal nem rendelkezünk, a piacot jól ismerve kijelenthetjük, hogy – bár csábító a bevezetőben felvázolt eset – a gyakorlatban csak döcögve működik ez az intézmény, és a vállalatok inkább mégsem választják ezt a lehetőséget. Az alábbiakban ennek okát vizsgáljuk.

A legfontosabb indok az, hogy még mindig a magyar transzferár-szabályozás és -ellenőrzés az egyik legszigorúbb Európában. Tételes és egyedi szabályok írják le, hogy pontosan milyen tartalommal kell feltölteni a dokumentációt. Bár a közös nyilvántartás elvileg épp arról szól, hogy valamennyi implementáló országban ugyanazok a szabályok, a magyaroknak mégis sikerült egy kicsit a “saját képükre” fazonírozni az előírásokat, így azok majdnem konformak az EU-s elképzeléssel. Ezt nehéz elmagyarázni egy külföldi, az egységesítésre hangsúlyt fektető központnak, így tehát ha el is készül egy közös dokumentáció, azt mindenképpen át kell tekinteni és kiegészíteni, hogy átmenjen a hazai ellenőrzésen. A munkát tehát a legtöbb esetben így sem ússzuk meg.

 

A másik fontos probléma az időzítés. Magyarország megközelítése igen szigorú ezen a téren is, minden évben frissíteni szükséges a nyilvántartásokat, évente kell elkészíteni azokat, méghozzá a társasági adóbevallás benyújtásának időpontjáig. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a dokumentáció elkészítése során tett megállapításokat (az alkalmazott ár piaci, vagy eltér attól) a bevallásban tükröztetni kell, az kihat az adott évben fizetendő adó összegére. Ez logikus, de nincs mindenhol így. Számos európai országban csak az utólagos ellenőrzés során jutnak el a társaságok a nyilvántartás elkészítéséig, amennyiben a helyi adóhatóság erre felszólítja őket. Ha ez társasági adóalap-módosítást von maga után, akkor ezt utólagosan, az ellenőrzés keretein belül teszik meg. Nem fenyegeti ezeket a külföldi tagvállalatokat a 2 millió forintnak megfelelő mulasztási bírság sem. Előfordul tehát, hogy bár a közös nyilvántartás központilag készül, tartalmilag megfelel a magyar szabályoknak, csak éppen nem a magyar határidőig, vagy nem évente kerül frissítésre. Sokszor futni bele abba, hogy a központ 3 évenkénti felülvizsgálatot választja, s csak a magyar előírások miatt ezen nem változtat.

Ami viszont működik, az a dokumentáció nyelvének választása. A nyilvántartást immár bármilyen nyelven el lehet készíteni, az adóhatóság rendelkezésére lehet bocsátani, és angol, német, vagy francia nyelv esetén erről még magyar nyelvű szakfordítás sem kérhető. Ez nagy segítséget jelent akkor, ha a vállalatcsoportnak van központi nyilvántartása, amit bár ki kell egészíteni, át kell nagy valószínűséggel dolgozni, de az abban foglaltakat legalább fordítás nélkül fel lehet használni. Adott esetben akár a külföldi anyaghoz csatolhatunk egy magyar kiegészítést és a kettő együtt adja ki a magyar szabályoknak megfelelő dokumentációt.

Végül, két dologra szükséges odafigyelni: amennyiben a vállalat mégis a közös dokumentáció készítése mellett dönt, azt jelölni szükséges a társasági adóbevallás első lapján. Másfelől, attól, hogy a vállalatcsoportnak van egy komplex, központilag elkészített, minden tagvállalatot szerepeltető transzferár nyilvántartása, amelyet a magyar társaság is megkap, még nem jelenti azt, hogy teljesítettük a közös dokumentációra vonatkozó előírásokat! Szinte bizonyosra vehető, hogy annak “magyarítása” még hátravan.

Felhasznált jogszabályi helyek, tájékoztatók:

22/2009. (X.16.) PM rendelet 5. §; 3. § (5) és (6) bekezdések

Art. 95. § (2)

Az Európai Unióban található kapcsolt vállalkozások transzferár-képzési dokumentációjára (EU TPD) vonatkozó magatartási kódexről (2006/C 176/01)

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.

---