Értelmezzük az adóváltozásokat (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adó-kódex Adótörvények 2018/I. száma tartalmazza a személyijövedelemadó-törvény, az áfatörvény, valamint a társasági adóról szóló törvény egységes szerkezetű, 2018. január elsejétől hatályos szövegét a 2017. évközi, illetve év végén elfogadott módosításokra tekintettel. A lapszámot itt rendelheti meg.


A törvényszövegekben az eddigi gyakorlatunkkal egyezően eltérő jelöléssel emeltük ki a 2017-től, illetve a 2018-tól, valamint esetenként a 2019-től hatályos változásokat. A kiadványban szerepelnek továbbá a fenti adónemeket érintőjogszabály-módosítások részletes, gyakorlati példákkal is illusztrált magyarázatai.

A kiadvány tartalmazza továbbá az adózás rendjéről szóló, 2003-as törvényt felváltó, 2018. január elsején hatályba lépő új adóeljárási törvények (2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről, 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról, 2017. évi CLIII. törvény az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról) szövegét is. E jogszabályok legfontosabb újdonságait a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokban foglaltuk össze, azzal azonban, hogy az Adó-kódex 2018. januárjában megjelenő lapszámát teljes egészében az adóeljárás megújult szabályrendszere ismertetésének szenteljük.

Az online verzióban a változásmagyarázatok (magyarázatok) szövegében elhelyezett hivatkozásokra kattintva, pdf formátumban tölthetők le a jogszabályok a kapcsolódó magyarázatokkal együtt.

A lapszámot itt rendelheti meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.