Erzsébet vs. Erzsébet: melyiket válasszuk?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A papír alapú Erzsébet utalvány vagy Erzsébet Plusz Kártya: előnyök és buktatók a gyakorlatban.


A 2016. évi cafeteria nagy formai újdonsága, hogy az eddigi papír alapú ‒ az Étkezési, az Ajándék, az Iskolai, a Kultúra vagy a Sport ‒ Erzsébet-utalványok helyett az munkáltatók már elektronikus formában, az úgynevezett Erzsébet Plusz Kártyára feltöltött összegekkel is motiválhatják munkavállalóikat.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ezzel követni kívánja a piaci tendenciákat, mely szerint a papír alapú utalványokról egyre inkább az elektronikus kártyák felé terelődik a cafeteria juttatások rendszere, növelve a felhasználók biztonságát és egyben csökkentve a sokszor nehézkes adminisztrációt.

Az Erzsébet Plusz Kártya sok tekintetben hasonlít papír alapú elődjéhez: az egyes utalványzsebeinek megnevezése, az arra feltöltött összegek felhasználási köre, ideje és adózási konzekvenciái azonosak a papír alapú utalványokéval.

Az Erzsébet Plusz Kártya mellett a papíralapú utalványok továbbra is forgalomban maradnak, így mind a munkáltatókban, mind a munkavállalókban felvetődhet a kérdés, hogy a sok hasonlóság ellenére érdemes-e áttérni az új elektronikus verzióra?

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

A kérdés megválaszolásában az segíthet, ha a két juttatási formát gyakorlati szempontok alapján hasonlítjuk össze.

1. A juttatást biztosító munkáltatókat érintő szempontból

Lássuk elsőként, hogy a munkáltatók milyen előnyöket aknázhatnak ki az Erzsébet Plusz kártyára történő áttéréssel.

Adminisztratív terhek csökkenése:

A munkáltatók az új elektronikus kártyát a www.erzsebetutalvanyplusz.hu honlapon történő regisztrációt követően az „Online megrendelés” programmal egyszerűen és gyorsan megrendelhetik, és ezt követően már csak annyit kell tenniük, hogy havonta átutalják a kártya egyes utalványzsebeire a munkavállaló által igényelt összegeket.

Ezzel tehát kiküszöbölhetővé válik valamennyi, a papír alapú utalványokkal járó adminisztratív feladat:

  • havi megrendelés 
  • kiosztását megelőző biztonságos tárolása,
  • azok munkavállalók részére történő átadása és
  • az átvételének dokumentálása.

Egy jelentős állományi létszámmal, több telephellyel vagy nagy létszámú kirendelt, kiküldött munkavállalót alkalmazó társaságoknál ezek elkerülése különösen nagy idő-, pénz- és energia megtakarítást eredményezhet.

Reklamáció kiküszöbölése

A papír alapú utalványok megrendelés esetén a munkáltatók minden egyes megrendelés átvételt követő 2 napon belül kötelesek ellenőrizni az utalványok vagy az utalványokat tartalmazó borítékok megfelelőségét. Reklamáció benyújtása ezt követően kizárt.

Az Erzsébet Plusz Kártyára feltöltött összegek esetén a megfelelőség ellenőrzése nem szükséges, így az esetleges reklamációval, vagy a késve benyújtott reklamációval járó kellemetlenségek elkerülhetővé válnak.

Költségmegtakarítás

Az idei évi megrendelések esetén az munkáltatók gyártási és szállítási költség nélkül juthatnak hozzá a szükséges mennyiségű Erzsébet Plusz Kártyához, tehát a kártyák beszerzése teljesen költségmentes.
A papír alapú utalványokat a forgalmazók a megrendelt névérték 2%+áfa alap szolgáltatási díj ellenében biztosítják, de abban az esetben, ha a munkáltató az alapdíjban foglaltakon túl további címletértékű utalványokkal kívánta bővíteni a megrendelését, a szolgáltatási díj 2,1%+áfa  összegre, az utalványokat tartalmazó borítékokat egyedi összeállításának kérése esetén pedig 5%+áfa összegre emelkedett. Emellett a megrendelt utalványok leszállításának költségei is a munkáltatókat terheli.

Ezzel szemben az Erzsébet Plusz kártya feltöltése esetén a forgalmazók kizárólag egy, a papír alapú utalványok alapdíjával egyező mértékű 2%+áfa szolgáltatási díjtételt számolnak fel, tehát az áttéréssel a munkáltatók kiküszöbölhetik a papír alapú utalványok:

  • szállításáért,
  • egyedi címlezetezésért és
  • egyedi borítékolásáért felszámítható plusz költségeket, mely a dolgozók létszámának és a cafeteria keret nagyságának függvényében akár jelentős összegű megtakarításokat is eredményezhet.

A pozitívumok mellett a munkáltatóknak az Erzsébet Plusz Kártya feltöltése esetén is figyelemmel kell lenniük az egyes – Étkezési, Ajándék, Iskolai, Kultúra, Sport- utalványzsebeikre utalt összegekre vonatkozó adózási szabályokra. Így például az étkezési zsebre utalt összeg esetében a juttatás egyedileg meghatározott havi értékhatárára és a 200 000 Ft-os éves keretösszegre, vagy például arra, hogy a kultúra zsebbe feltöltött összeg csak évi 50 000 Ft-ig minősül adómentes juttatásnak.

2. A juttatás felhasználó munkavállalókat érintő szempontok

A munkáltatók mellett az Erzsébet Plusz Kártya juttatásban részesülő munkavállalók is számos előnyben részesülhetnek a papír alapú utalványokhoz képest:

  • A kártya tárolás egyszerűbb, kényelmesebb: a papír alapú utalványnál kisebb helyet foglal.
  • A kártyára utalt összegek felhasználása gyorsabb, egyszerűbb: csak át kell átnyújtani a pénztárosnak a kártyát, így a különböző címletű jegyek kiválogatásával és leszámolásával töltött idő megspórolható.
  • A kártyáról a vásárlás összege forintra pontosan kerül levonásra, így egy 980 Ft összértékű vásárlásnál nem kényszerülünk arra, hogy még egy csokit vagy rágót leemeljünk a pénztár melletti pultnál, hogy végre túladhassunk az 1 000 forintos címletű utalványunkon.
  • A kártya használata biztonságos: elvesztése, vagy eltulajdonítása esetén a nap 24 órájában működő telefonos ügyfélszolgálat 06-1-224-16-16-os számán történő bejelentéssel azonnal letiltható, így a rá töltött összegek nem vesznek el. Ezzel szemben az elvesztett vagy ellopott papír alapú utalványoknak bottal üthetjük a nyomát.
  • A kártyához számos plusz szolgáltatás társul: a telefonos ügyfélszolgálaton intézhető többek között a kártya aktiválása, letiltása az egyenleg lekérdezése, a PIN kód módosítása, és az ügyintézők a fizetés során felmerülő technikai kérdésekben is segítséget nyújtanak. A www.erzsebetutalvanyplusz.hu webes felületen a fentiek mellett az utolsó 5 vásárlási tranzakció is megtekinthető.

Az előnyök mellett érdemes megemlíteni azt is, hogy milyen problémák vagy kellemetlenségek merülhetnek fel az elektronikus kártya használat során:

  • Szűkebb felhasználási lehetőségek: A kártya nem minden Erzsébet-utalvány elfogadóhelyen, csak olyan POS terminált üzemeltető üzletekben használható, melyek az adott utalványzsebre vonatkozóan rendelkeznek elfogadóhelyi szerződéssel.
  • A kártyán lévő juttatás nem ruházható át még családon belül sem: kártyát csak az az egy személy használhatja, akinek a nevére szól. A vásárlás során az elfogadóhelyek ellenőrizhetik a kártyahasználó személyazonosságát.
  • Fizetés során jelentkező problémák: előfordulhat, hogy bizonyos üzletekben csak készpénzzel egyenlíthető ki az egyes utalványzsebekben lévő összeg feletti vásárlási érték, vagy egyes elfogadóhelyek kérhetik a kártyával kiegyenlíteni kívánt termékeket pénztárszalagra történő elkülönített elhelyezését.

A fentiekben felsorakoztatott érvek és ellenérvek alapján látható, hogy érdemes alaposan megfontolni az Erzsébet Plusz kártya cafeteria rendszerbe illesztését, hisz bizonyos munkáltatók esetében a „formaváltás” jelentős nagyságrendű költség és adminisztratív teher csökkenést is eredményezhet.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary adóüzletág vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.