Feltárná az offshore-ügyeket a német kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A német kormány üdvözli a Paradise-iratok (Paradise Papers) nevű adatbázisból kibontakozó offshore-ügyek feltárását és arra kéri az anyagon dolgozó újságírókat, hogy bocsássák a hatóságok rendelkezésére a dokumentumokat.


Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői berlini tájékoztatóján Wolfgang Schäuble volt pénzügyminisztert idézve kiemelte, hogy az adókerülés elleni küzdelem olyan, mint a harc a Hüdra – a görög mitológia egyik alakja, egy sokfejű vízi szörnyeteg – ellen, hiszen mindig új visszaélési formák jelennek meg és „ha az egyik fejet levágjuk, újak nőnek helyette”.

A Paradise-iratok feldolgozása és az ügyek nyilvánosságra hozatala üdvözlendő, mert rávilágít az adózás területén kialakult „párhuzamos világok” működésére, és segíti az átláthatóság erősítéséért folytatott küzdelmet. Ugyanis az ügyek nyilvánossága fokozza a nyomást mindazon országokon, amelyek akadályozzák az átláthatóság megteremtését – mondta a szóvivő.

Hangsúlyozta: „a transzparencia a hanyatlást jelenti minden adóparadicsom számára”. 

Azonban az is igen hasznos lenne, ha a pénzügyi ellenőrző és bűnüldöző szervek is hozzáférhetnének a dokumentumokhoz – tette hozzá a pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium szóvivője.

Heiko Maas igazságügyi miniszter hétfőn közleményben reagált az első leleplezésekre, hangsúlyozta, hogy a Paradise-iratok kiszivárogtatása nem maradhat következmények nélkül. Elfogadhatatlan, hogy multinacionális óriásvállalatok az Európai Unió egységes piacának legnagyobb haszonélvezői közé tartoznak, de szinte alig fizetnek adót az EU-ban. Ezért tovább kell dolgozni az uniós tagállamok adózási szabályainak egységesítéséért és az adórendszerek átláthatóságáért – tette hozzá. 

A Paradise-iratokat a Süddeutsche Zeitung című német lap szerezte meg, és a 13,4 millió dokumentumból álló gyűjtemény feldolgozását az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ) együtt kezdte el, éppen úgy, mint az előző, 2016 áprilisában kirobbantott offshore-botrány alapját jelentő Panama-iratok esetében. 

Az ICIJ a Panama-iratokkal kapcsolatban többször leszögezte, hogy az újságírói függetlenség védelme érdekében az információkat nem osztja meg állami szervekkel, de végül készítettek egy nyilvános adatbázist, amely viszont nem az eredeti iratokat, hanem csak a belőlük kinyert főbb adatokat tartalmazza.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A Paradise-iratok két offshore-specialistától, a Nagy-Britanniához tartozó Bermuda szigetcsoporton bejegyzett Appleby ügyvédi irodától és a szingapúri székhelyű Asiaciti Trust vagyonkezelő társaságtól tartalmaznak dokumentumokat, és szerepel bennük 19, adóparadicsomként számon tartott ország és terület, köztük Málta és a Cook-szigetek cégnyilvántartása.

A dokumentumokban 47 országból 120 állam-, illetve kormányfő és egyéb politikus nevét találták meg, és találtak bennük adatokat élsportolókról, híres művészekről és nemzetközi óriáscégekről is.

Az offshore gazdasági társasági forma önmagában nem törvényellenes, de alkalmas lehet adókerülésre, vagyon, jövedelem elrejtésére vagy tranzakciókban résztvevő személyek vagy szervezetek leplezésére. 

A Süddeutsche Zeitung a Paradise-iratok eredetéről a forrás vagy források védelme érdekében csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy nem fizettek a dokumentumokért. Hozzátették, hogy az adatbázis feldolgozását nem befolyásolták az ICIJ támogatói, köztük Soros György. 

Az iratok alapján az üzletember az Appleby révén működtetett egy offshore-cégekből álló hálózatot. A „konstrukció nem veti fel az illegalitás gyanúját” – írta a müncheni lap.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).