Fémet fogott a NAV Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint öt tonna engedélyköteles fémterméket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti telephelyen – tájékoztatott a NAV hétfőn.


A pénzügyőrök tetten értek egy embert, aki fémhulladékként próbált eladni egy ipari elosztószekrényt. A hasonló termékeket csak akkor lehet értékesíteni, ha ezt a vámhatóságnál előzetesen bejelentették, és a rendőrség ellenőrizte – olvasható a közleményben. A kereskedő úgy próbálta meg eltitkolni az átvett árut a vámhatóság elől, hogy fémhulladékként vette nyilvántartásba.

A pénzügyőrök átvizsgálták a telephelyet és összesen körülbelül öt és fél tonna csatornafedelet, vízelvezető rácsot, elosztószekrényt és tűzcsapot találtak, amelyeket azonnal lefoglaltak. A fémeszközökre sem az eladónak, sem a tulajdonosnak nem volt vámhatósági engedélye.

Hozzátették: eljárást indítottak a fémkereskedővel szemben, akit akár kétmillió forintra is megbírságolhatnak. A pénzügyőrök ismeretlen tettes ellen lopás és orgazdaság miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

(Forrás: MTI)

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.