Figyelem: akkor is NAK-tag lehet, ha nem akarja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több ezer vállalkozást is érinthet, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kötelező tagságot ír elő a cégek számára, ha tevékenységi körükben szerepel a mezőgazdaság is – írja a Magyar Nemzet Online.


A tagság több tízezer forintos éves díjjal jár, ennek meg nem fizetése esetén az adóhatóság inkasszót nyújt be – olvasható a Magyar Nemzet Online cikkében.

Mindez igaz akkor is, ha a mezőgazdaság nem főtevékenység, a cég nem dolgozik ezen a területen, és egyetlen fillér bevétele sem származott belőle. A kamara minden olyan érintettel kapcsolatban értesítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), akik nem fizették be a megállapított díjat.

 

A követeléssel többek között a tízmilliós éves bevételt produkáló, egy főt foglalkoztatott Salco Kft.-t is megtalálták. Az ügyvezető, Kocsis Csaba a lapnak elmondta: a cég alapításakor, 1991-ben tüntették fel a mezőgazdaságot is a tevékenységek között, mert akkor szinte bármilyen tevékenységi kört megnevezhettek, ami nem volt engedélyköteles. Ezt elmondása szerint mindenki így csinálta akkoriban. Mezőgazdasággal viszont azóta sem foglalkoztak, fizetniük mégis kell – derül ki a cikkből.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.